A Terranis Productions gondozásában megjelent lemezek közül az Age of Agony műve következik a sorban, amit mindenképpen érdemes megemlíteni. Már a csapat mentalitása is teljes mértékig kompromisszummentes, a zenéjükben nem adják lejjebb a pusztító old school death metalnál. A lemez címe sokatmondóan csak három szó: War, Hate, Blasphemy (Háború, Gyűlölet, Istenkáromlás), és mindezt a borítón egy barátságos tank vigyorogva szemlélteti, a csöve gondolom egy templom felé mutat, miután a cd lejátszóban kezdetét veszi a szenvedés kora. Mielőtt ebbe mélyebben belemennénk, illik leírni, hogy a lemez 1995-ös születésű, és a megjelenés után Apagyi Viktor gitáros kikerült a zenekarból.
És hát akkor vágjunk bele, az első, Grey című szám mintegy csataüvöltésre támadó rohamosztag lendületével nyitja a sort. Itt már egészen biztosak lehetünk benne, hogy ez a kompromisszummentesség véresen komoly. A hangzás a hazai underground lemezekhez viszonyítva jónak mondható, bár az erőteljes hörgés kicsit háttérbe szorítja a zenét. Kiemelném a harmadik, Eternal című dalt, ami szerintem az egyik legjobban eltalált hangulatú szerzemény lett, és egyben az egyetlen, viszonylag lassúnak mondható dal a lemezen. Old school death metal - tudjuk mit várhatunk, viszont néhány mozzanatában ez az elhatározás néhol kissé monotonná teszi a hangulatot, ez ront egy kicsit az élményen. Ami pedig dícséretes, az az a tény, hogy vannak olyan zenekarok, akiknek az elsődleges céljuk a magyar underground éltetése és fenntartása, ami az Age of Agony esetében érezhetően fontos momentum.

 
War, Hate, Blasphemy

Grey
Age Of Innocence
Eternal
XIII. Century
Bloody Pathways
Via Dei
Answer
The Prime
Winter (I Die With You)

Értékelés: 7,8/10

Egy hattagú dán folk/viking metal zenekar rövidesen megjelenő első lemezét hozta a fagyos északi szél. Mivel két éve alakultak, ezért vagy jó ismerősökkel kell rendelkezniük, vagy nagyon jónak szükséges lenniük, hogy a Napalm Records fantáziát lásson bennük egy nagylemezre. Hát, kellett néhány hallgatás, mire kiderült, hogy valószínűéleg az elsőről van szó.

Amikor először végignyomtam, rá kellett döbbenjek, ebben bizony nem sok emlékezetes momentum volt. Epikus, lassan hömpölygő témák, mély és már-már monoton hörgés itt-ott károgással, Amon Amarth - Moonsorrow vonalon, nagyon enyhe Korpiklaanis beütéssel. A megjegyezhető és viszonylag egyedi, jó pillanatokkal rendelkező dalokat a lemez elejére pakolták: a Gravollet – Tvende Ravne – Nidvisen hármassal semmi probléma nincsen. Ha ilyen lenne az egész anyag, összetenném a két kezemet. Itt tényleg megtalálható minden: őrlő riffek, némileg változatos halálhörgés, furulyaszó, sőt a dob sem tűnik annyira egyszerűnek. Később viszont úgy érzem klisékbe fulladunk: a höjjögetős témákat már rengeteg csapat előadta, a furulya sem színesíti túlságosan a dalokat, a Skonne Moer-nél már konkrétan a fejemet fogtam, hogy mikor lesz vége. Az utolsó, tizenegyedik dal (Havets Plage) egész ígéretes, hősmetálos kezdéssel indul, de sajnos nem tudja menteni a menthetőt.
Hiába vannak a promofotókon becsületesen alkoholista, tülökből sört vedelő kardos-pajzsos torzonborz vikingek, mindez kevés a kiemelkedéshez az egyre telítettebb színtéren. Nem szeretném, ha ez az egyik kedvenc műfajom lassú hanyatlását idézné elő. A Ravnens Saga mindezek ellenére hallgatható, de nem elégséges ahhoz, hogy katarzist okozzon, mint ahogy azt várnád.

6 / 10

A csapat ügyes-bajos dolgairól, és az első lemez megjelenéséről Vágvölgyi Viktor énekes/gitáros mesélt Sonnynak.

Sonny: Nem mondhatni, hogy elsiettétek az első nagylemez kiadását, úgy tudom tíz éve zenéltek Sudden Death néven, és idén jelent meg végre a Once and for All CD. Milyen nehézségek hátráltatták eddig a lemezkiadást?

SD: Tudod, nálunk mindig is ilyen lassan mentek a dolgok. Kényelmesek vagyunk, nekünk ez a munkatempónk. Legalább 3-4 év kell egy teljes lemezhez, vagy talán több is. ’98 óta nagyon sok minden történt, egy rakás próbatermet megjártunk és aki Szigetváron valaha zenélt, az nagyjából mind játszott rövidebb-hosszabb ideig a zenekarban, haha! Most elég stabil a felállás, ez már csak egy esetleges feloszlással változna meg, ebben 100%-ig biztosak vagyunk. Olyan dolgokon mentünk át együtt, amik acélerős kapcsot alakítottak ki közöttünk. Na, azért csak megjelent a lemez, ezt már senki nem veszi el tőlünk!

Sonny: Mit hallhatunk egész pontosan? Hogy alakítottátok ki a zenei és szövegvilágot a Sudden Death-ben?

SD: Kezdetben talán könnyebb lett volna behatárolni a zenét, ilyen Sepantera féle hangokat gyártottunk. Most teljesen leszarjuk, ha egy téma nem death vagy thrash metal, nem érdekel minket, hogy mit szól hozzá egy külső fül, ha tetszik a dallam vagy a ritmus akkor megtartjuk és dallá gyúrjuk ezeket. Zene és szövegírói szabadság van, nem kötelező sem sötét sem pedig vidám dalok/szövegek gyártása, lazaság van. Ennek persze van néhány hátránya, pl. egy átlag death metal bulin egyesek túl soknak találják a dallamot, míg egy lazább koncerten pont fordítva van, de aki szereti az ilyen csemegéket és nincs teljesen benőve a füle, annak nyugodt szívvel ajánljuk a korongot.

Sonny: Mikor született ez a 12 dal? Ahogy elnézem vannak itt régebbiek is, mint például a címadó.

SD: A legrégebbi dalok a „Murk” és az „Abhorrence”, már 2003-ban is megvoltak, de ezek is sokat változtak azóta. Vannak riffek egészen régről, ’99-ből is. Az utóbbi időszakban csak 3 dalt írtunk és ezekben is vannak régi ötletek. A legfrissebb nóta a „The veil on our eyes”.

Sonny: Nem gondoltatok arra, hogy régebbi demóitokon megjelent dalokat rögzítsetek újra? Van ilyen tervetek?

SD: De! Egyből itt van ugye a címadó dal is, a „Once for all” és ha legközelebb stúdióba megyünk akkor az „In war there’s no victory”-t is biztosan felrántjuk. Az első demós dalokat már rég szétcincáltuk, került belőlük pl. a „Dark clouds coming”-ba vagy a „Funeral of trees”-be. Jó lenne pár dalt egy kicsit átdolgozva újra felvenni, az olyanokat mint a „Szép ellenség” vagy a „Bíborban született”, ezek nagy közönségkedvencek is voltak régen.

Sonny: Hogy oldjátok meg a lemez terjesztését? Hol juthatnak hozzá azok akik szeretik a Sudden Death-et?

SD: A Hammer mellékleteként bárki hozzájuthatott, szóval szerintünk nincs nagyon hova elszórni, aki esetleg lemaradt volna a magazinos mellékletről az tőlünk be tudja szerezni az honlapon lévő elérhetőségekről. (www.suddendeath.hu)

Sonny: Nagyon jó borítót sikerült készíteni, kinek a műve?

SD: Az ötlet Norbitól (Gergely Norbert - basszer) származik, de mindenki hozzátett egy kicsit, aztán elmentünk egy helyi kocsmába, ahol elég sokat basztuk a rezet és ott raktuk össze a mi kis „életlevetítő” asztalunkat amit végül a webmasterünk fényképezett le, a számos utómunka és más egyéb apróság pedig Viktor (Arkhorrl) kezét dicsérik.

Sonny: Úgy tűnik mostanában kevesebbet koncerteztek. Most, hogy elkészült a lemez, lehet tudni merre fogtok pusztítani a színpadokon?

SD: Egy kisvárosban lakunk, ahol sajnos (már) nincs lehetőség rendszeres fellépésekre így nem tudunk visszahívni zenekarokat, ez az egyik ok, a másik meg az, hogy sosem játszottuk halálra magunkat.
2008 elejétől viszont szeretnénk ott lenni minden fasza bulin, már dolgozunk is az ügyön és persze szívesen veszünk minden felkérést.

Sonny: Lehet, hogy rosszul látom, de nekem úgy tűnik, idén még nem volt Szása Emléknap. Mi történt?

SD: Volt, de sajnos nem olyan fényű mint az elmúlt években. Mindig augusztusra tettük az időpontot, mert régen volt itt egy Eleven Sziget nevű, nagyjából 4-5 napos fesztivál, amit 1998(?) óta minden évben megrendeztek és ez ilyen hagyomány lett, hogy ekkor kell metálkodni. Na, ezzel az augusztussal az a hatalmas probléma, hogy esősre szokott sikeredni és ez néha-néha beleszól a rendezvény menetébe is. Idén is ez történt, elmosta a kibaszott eső az egészet. Pedig nagyon szép számmal jöttek bulizók és emlékezni vágyók. A tervek szerint jövőre más időpontban lesz majd a Szása Emléknap és egy kicsit több figyelem lesz ráfordítva.

Sonny: Mi a jövőbeli következő lépés a zenekar számára?

SD: Levágjuk a hajunkat, haha! Ez nem is vicc, már régóta tervezzük a dolgot, a bőgősunk már meg is szabadult a prémtől. Elég szar hajunk van, mindenkinek itt-ott egy szál, még rövid fazonú parókának is lepkefing, talán egy parasztbajusz kitelik belőlük.
Írjuk az új dalokat, egy kicsit lájtosabban, több zakatolós résszel, és van egy fél éves tervünk is: igyekszünk nem megfagyni a próbateremben a télen és kora tavasszal. Az a helyzet, hogy van nekünk egy dobosunk, aki -20 fokig eláll és nagyon nem szereti ha meleg van. Ez biztos ilyen változókori probléma, összeömlik, felborul a hormonháztartás valamint zsírfejű dagadt disznó lesz és ezért nem érzi a hideget a vén fasz. Szóval miatta szívunk minden télen, se énekelni, se gitározni nem lehet abban a jégveremben, könnyen lehet, hogy ez is közrejátszik abban, hogy ennyire lassan írjuk a dalokat…

Ugyan nem friss lemez, de elég kevesen ismerik, hallgatják a brutális death metalban utazó Nile főnökének eddig első és egyetlen szólómunkáját. Pedig ebben az 56 percben nagyon kellemes egyiptomi hangulatot árasztó folk/ambient muzsikát hallhat az, aki vevő az ilyesmire.

A Nile eddigi lemezein is hallhattunk intro vagy átvezető formájában Nílus-menti jellegzetes hangszerekkel és dallamokkal fűszerezett zenét, úgy gondolom remek ötlet volt ebből egy teljes albumnyit készíteni. Karl Sanders le sem tagadhatná hogy fanatikusa az ottani hitvilágnak és mitológiának, erről már a dalcímek is árulkodnak. Szerencsére nincsenek húszperces dalok, nem áll össze egy megjegyezhetetlenül túlbonyolított masszává az egész. Pihenni, meditálni, elmélyedni kiváló, ha megengedtetik egy személyes vonatkozás: én vízipipázás közben szoktam ilyesmit hallgatni, tökéletes háttérzene. A borító szervesen kapcsolódik a koncepcióhoz, amikor néhány nappal ezelőtt volt szerencsém megtekinteni a Faun labirintusa című filmet, egyből a Saurian Meditationra gondoltam, ahogy megláttam a filmben szereplő torz teremtményt. A filmet nem ismerőknek: egy gyermekevő szörnyeteg viselte szintén a tenyerében a szemeit.

Mr. Sanders elég sokoldalú ember, a hangszerek jó részén ő játszik, többek között a Földközi-tenger környékéről származó baglamán és a többi húros hangszeren, segítői Mike Brezeale és Pete Hammoura voltak. Úgy néz ki rövidesen érkezik a folytatás, feltehetően jövőre. A Nile egyébként szintén mozgolódik: nemrég jelent meg Ithyphallic címmel ötödik lemezük.

A Terranis Productions által küldött CD pakkból a Blizzard 2006-ban megjelent lemezét hallgattam meg először. A borító nagyon igényesen lett megszerkesztve, és csak remélni mertem, hogy a hallottak hasonló színvonalat fognak tükrözni. A komlói zenekarról annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy 1995 óta képviselik a magyar undergroundot(az akkori kettes felállásról 4 fősre bővülve, tagcserével), és ezalatt 3 demót /Ancient Moon(1996), Land Of Carpathian (1996), Anger Of The Dying Nature (1997)/ és egy minialbumot /Broken Wings (2003)/ készítettek. Tavaly követte az előző felvételeket a Les Litanies De Satan  című, introval együtt 9 szerzeményt tartalmazó korong, ami azt hiszem mindenkinek kötelező érvényű, akit foglalkoztat a magyar black metal, vagy aki azt gondolja, a magyar zenekarok nem tudnak minőségi és eredeti zenét alkotni.

Szerencsére a Blizzard bebizonyította, hogy a hithű black metal iránti elkötelezettség nem megy a minőség rovására. Az intro baljóslatú szintetizátorjátéka készíti fel a hallgatót a továbbiakban elhangzó kicsit sem monoton felvételekre. Érdemes felfigyelni a számokban elhangzó szólókra, amik nagyon egyedivé teszik a számok hangulatát, dallamot csempészve a fagyos hangulatú világra, amit a lemez áraszt magából. A legjobban eltalált tételek között szerepel a hatperces I'm the Child of Shade című dal, aminek dallamvilágával nehéz nem azonosulni. A gitárhangzás jónak mondható, a gitárjáték pedig tökéletes. A dob sajnos kissé erőtlenre sikerült, de biztos vagyok benne, hogy a következő alkalommal sikerül erőteljesebb hangzással felvenni. Maga a dobjáték azonban a hangzásprobléma ellenére nagyon pontos. Vokál tekintetében is látszik az odafigyelés és tudatosság, mint a lemez minden másodpercében. Középtempós és gyors riffek váltják egymást, cseppet sem monoton módon. Összetettséget tekintve érezhető a munka, ami bele lett fektetve a lemezbe.

Összességében szinte csak pozitív dolgok mondhatóak el a lemezről, amit remélhetőleg egy újabb, hasonlóan színvonalas
kiadvány követ!

Értékelés: 9,5 pont

1. Intro
2. Demonamancy
3. I'm the Child of Shade
4. Damned Land
5. Les litanies de Satan
6. Fate calls down curses upon...
7. Arrival of Satan
8. Reborn but dead
9. Last funeral

Nameless - vokál
Frostdemon - dobok
Fetus - gitár
Hell's Armageddon - basszus

...ahogy arról néhány héttel ezelőtt írtam: a Carcass összeborulás előtt áll. Megtörtént. 2008. augusztusában Wackenben újra színpadra lépnek a grind atyamesterei, igaz az eredeti dobos Ken Owen helyett Daniel Erlandsson (Arch Enemy) fog játszani. A többiek: Bill Steer és Michael Amott gitárosok és Jeff Walker énekes/basszer, mind a klasszikus Carcass legfontosabb tagjai. Hogy lesz-e komolyabb folytatás, arról nem mondtak semmi bíztatót, az biztosnak tűnik azonban, hogy lemezre felesleges várni.

A 2008-as W:O:A további biztos fellépői: Iron Maiden, Avantasia (!), Children of Bodom, Kreator, Sonata Arctica.

A mai posta hozta a Nightwish új lemezéről kimásolt második kislemezt. Nem titok, hogy fűtött a kíváncsiság, mit sikerült három év szünet után összehozni. Az énekescserének én a kezdettől fogva örültem, mivel Tarja Turunen nekem soha sem volt szimpatikus emberileg. A csapat DVD-i alapján is ez volt az érzésem, valahogy nem volt tetszetős a hölgy, így cseppet sem bántam leváltását. Kíváncsi voltam, milyen irányba mozdulnak el, és az eredmény hallva elégedett vagyok.

Négy dalt helyeztek el a kislemezen. Az első a címadó slágerdal Anette Olzon hangjával, a második az Amaranth demóverziója Reach címmel, itt a Century Child-on felbukkanó "Szépség és a Szörnyeteg" vonalat erőltetik Marco Hietala énekével - ettől általában a hideg kiráz, elismerem hogy képzett a hangja, de nem jön be. Kellemes altatódalként következik a már ismert Eva nagyzenekari verziója - ez nyilván Tuomas perverziója, de kislemezre kiváló. A zárótétel egy ballada: While Your Lips Are Still Red. Igazi szerelmes dal, bár én az utolsó percéig vártam, mikor dörren meg a torzított gitár. Szintén Hietala mester énekel, de szerencsére itt mérsékeli a magas sikolyokat. Összefoglalva: ha a rövidesen megjelenő Dark Passion Play című nagylemezen lesz még néhány olyan szintű dal, mint az Amaranth, akkor egy újító és jövendőbeli klasszikus lemezt kaphatunk. Anette Olzon hangja könnyedebb, slágeresebb, kevésbé operaházba való, mint Tarja Turunené, de sokaknak pont emiatt fog jobban tetszeni. Nem lettek túlságosan slágeresek, Nightwish-es marad, csak kissé életvidámabb kiadásban.

Pontszám: 8 / 10

Az idei Undead Fesztivál egyik üde színfoltja volt a Cenobite, akik rövid de velős koncerttel igézték meg a hallgatóságot. Ennek örömére most egy interjút olvashattok az banda néhány tagjával.

Sonny: Elég egyedi színfolt vagytok a magyar undergroundban, death-es zene női hörgéssel. Szerinted sikerült már kialakítanotok azt a stílust, ami megérett egy nagylemezre?

Cenobite: A stílus már teljesen kialakult, de lemezt per pill nem tervezünk, egyelőre más problémáinkkal vagyunk elfoglalva (tagcsere, próbaterem-költözés)

S: Nyáron tagcsere történt basszusgitáros fronton, és ahogy a szeptemberi Hammerben láttam, aktívan keresitek a megfelelő embert José helyére. Kérlek mesélj egy kicsit a történtekről!

C: José személyes és munkaügyi teendők miatt nem tudta vállalni a további szereplést a zenekarban. Nyárra leálltunk a koncertezéssel, amit egyébként is szüneteltetni szoktunk, így volt lehetőség nyugodtan megkeresni az utódját.

S: Milyenek az elvárások a leendő basszer felé?

C: Rengeteg jelentkező közül viszonylag rövid idő alatt sikerült kiválasztani a megfelelő arcot (mire a Hammerben megjelent, már túl is estünk a dolgon). Fontos volt az elszántság, a pontosság, a masszív iszákosság, saját gitárcucc, és hogy elviselje ezt a zenét.

S: Eltelt egy év a Reckoning című kiadványotok óta. Születtek kiadásra váró dalok az elmúlt időszakban?

C: Van néhány új téma és kész nóta is. ezek viszont inkább még begyakorlásra és koncerteken történő bejáratásra várnak. Ráadásul az új basszerosnak is meg kell küzdeni velük.

S: Kizárólag angol nótáitok vannak. Próbálkoztatok nyitni a külföldi színtér felé?

C: Végülis igen, nem zárkózunk el semmi jó elől, ha-ha! szóval van myspace oldalunk, ami már 10.000 letöltés körül jár, rengeteg külföldi zenekar, kiadó, promoter stb. van fent a haverok között és persze fent vannak a zenéink is. ezenkivül részt vettünk egy 3 napos csehországi miniturnén is olyan bandák társaságában, mint a Stigma, a Fatality és az Enigmatic Faith. Baromi jól sikerült buli volt!

S: Általában miről szólnak a szövegeitek, és mi a fő inspirációjuk?

C: Nincs megadott koncepció, a szövegek arról szólnak, ami épp eszembe jut az adott dal hallgatása közben. Pl. halál, megtorlás, őrület, vagyis igazi metál témák.

S: A honlapotokon láttam, hogy elég sok közös koncertetek van a hasonlóan elvetemült, női énekes cseh Stigmával. Nem terveztek valamilyen komolyabb közös együttműködést, esetleg egy split lemezt?

C: A Stigmához José volt a kapcsolat, mivel ő Szlovákiában élt, és jól beszéli a nyelvet, ő tudott kommunikálni velük. Ettől függetlenül szívesen csinálnánk velük valami közös mutatványt, de tervbe véve jelenleg nincs.

S: Zsófi, nálad állandó show-elemnek minősül a mikrofon mellett a sör a kézben, vagy csak amolyan hangszálkímélőként funkcionál a koncerteken? :)

C: Szeretem a sört :)

S: Mit szeretnétek elérni a Cenobite-tal a közeljövőben?

C: Semmit nem szeretnénk elérni, nem az eredmények motiválnak. Játsszuk azt a zenét, amit szeretünk, akkor is ha mások ezt nem értik vagy csak nem tetszik nekik. Szeretnénk sokat koncertezni, előtte, utána és alatta pedig jól berúgni. Rockandroll!

S: Hol léptek színpadra az elkövetkezendő hónapokban?

C: Most nincs koncert, szeretnénk utólérni saját magunkat, hogy az ősz folyamán újra ütőképes csapatként térhessünk vissza elsősorban a budapesti klubok szinpadára.

Weboldal

Ma 20 éve, hogy elment a P. Mobil és a P. Box tragikus sorsú örökös tagja. 1987. szeptember 23-án máig tisztázatlan körülmények között hunyt el. A mai napon a martonvásári sportpályán gyertyagyújtás lesz a legendás gitáros emlékére.

Azt azért nagyjából mindenki sejti, hogy a grind műfajban nem kimondottan épelméjű, befogadható stílust képviselő fazonok zenélnek. Elvetemültebbnél elvetemültebb borítókkal, lemezcímekkel, arcokkal találkozni nap mint nap, egymást próbálják felülmúlni az "énekesek" szortyogásukkal, röfögésükkel, pokolmélységű hörgedelmeikkel, elképesztő megjelenésükkel, lassan már közömbösen fut át a szemem (fülem?) az ilyesmin. De most olyan akadt a horogra, ami sokkolt: The County Medical Examiners. Ez azért kurva beteg. Három ember, mindhárman doktori fokozattal, az orvostudomány területén dolgoznak, szabadnapjaikon pedig összeülnek egy kis könnyed örömzenélésre a goregrind berkein belül. A sorból főleg Dr. Guy Radcliffe MD., Ph.D. lóg ki, aki a maga 60 évével szerintem csúcstartó a műfajban. Állítása szerint pusztán kedvtelésből csatlakozott a zenekarhoz. Azért szívesen beszabadulnék egy koncertre, megnézni ahogy az öreg tökig beszpídezve őrjöng a színpadon, de mivel sosem lépnek fel, erre nem fog sor kerülni.

2001 óta léteznek, Carcass tribute-ként indultak, amit egyébként képtelenség lenne letagadni. Idén januárban jelent meg második lemezük Olidous Operettas címmel, egész elfogadható módon zajonganak. A csapatnak van májszpésze(http://www.myspace.com/countymedicalexaminers), ahol kettő nóta meghallgatható. Szerintem ne hagyjátok ki a teljes lemezt se, mindössze fél óra, de mint tudjuk, ennyi idő akár 100-200 grind nótát is jelenthet (á la Nasum), bár itt csak nyolc hallható, a jobbak közül. A borító különlegesen undorító volta miatt pedig pluszpont jár! Medikus-grind, aki tud még ilyesmiről, esetleg nők által játszott, vagy sírásók, hentesek, patológusok goregrind zenekaráról, az szóljon, a jobbak között Tibi-csokit sorsolunk ki.

Electric Wizard: Dopethrone

Megjelenés: 2000. szeptember 25.
Kiadó: Rise Above Records
Elkövetők:
    Jus Oborn - ének, gitár
    Tim Bagshaw - basszer
    Mark Greening - dob

Tracklist:

   1. "Vinum Sabbathi" – 3:06
   2. "Funeralopolis" – 8:43
   3. "Weird Tales" – 15:04

          I. "Electric Frost"
          II. "Golgotha"
          III. "Altar of Melektaus"

   4. "Barbarian" – 6:29
   5. "I, The Witchfinder" – 11:04
   6. "The Hills Have Eyes" – 0:46
   7. "We Hate You" – 5:08
   8. "Dopethrone" – 20:48
   9. "Mind Transferral" – 14:54 (csak az újrakiadásban elérhető)

A kanadai prog istenek valamikor a hatvanas évek végén kezdték a muzsikálást, és első lemezük után 1975-re kialakult az a felállás, ami a mai napig ontja magából a magas színvonalú muzsikát. Geddy Lee énekes-basszer és Alex Lifeson gitároshoz '74-ben csatlakozott Neil Peart doboszseni, aki páratlan tudását mindjárt az első vele készült nagylemezen bemutatta. Ez volt a FLY BY NIGHT. Elképesztő játéka mellett dalszövegíró képességét is tudta kamatoztatni. Itt jelentek meg az első fantasy témájú dalok, összetett kompozíciók. A Torontóban rögzített felvétel producere Terry Brown volt, aki a hetvenes évek második lemezének Rush sikerlemezeit (2112, Hemispheres, stb.) producelte. A 37 perces lemezen 8 nóta foglal helyet.

Dinamikusan indul az Anthemmel, majd ez a Best I Can dallamaival folytatódik. A pokol igazán csak ezután szabadul el, amikor a Beneath, Between & Behind, valamint a By-Tor and the Snowdog című dalokban Neil Peart bemutatja, hogyan kell dobolni. Ilyen kompozíciókat nem sokan képesek összehozni, mint amiket ez a kanadai úriember. Utóbbi nóta egyébként egy kisebb történetet mesél el, egy csata történetét követhetjük nyomon négy részben, nyolc percben. A kezdőtéma a dal közepénél megszakad, majd az epilógusra visszatér. A Fly By Night már egy vidámabb téma, amit Neil egy korábbi repülőútja ihletett. Ezt a nótát valószínűleg a kisujjukból rázták ki, könnyed és fülbemászó dallammal rendelkezik, mindemellett megőrzi progresszivitását.
A Making Memories akusztikus, végtelen autózásokat aláfestő zenéje után egy Gyűrűk Urás ihletésű szintén akusztikus dal következik Rivendell néven. A lemezt az In the End zárja, amit kicsit értelmetlennek érzek, de utolsó nótának tökéletesen megfelel, lezárja a lemezt.
A zenekar nem keresett milliókat ezzel a lemezzel, mindössze a Billboard 148-ik helyéig jutott. Később azonban elérte a platina státuszt, ami főleg az egy évvel azutáni 2112 lemez óriási sikerének köszönhető. A három gazfickó a kilencvenes évek közepéig szállította a minőségi albumokat, majd a Neil Peart-et érő családi tragédiák után 2002-ben indult be újra a szekér. Jelenleg az idén megjelent Snakes & Arrows című lemezükkel (egy újabb erős cuccal) turnéznak a világ körül.

2007. szeptember 1.

Vörös Yuk - Blue Hell egybenyitott

Agregator

Egy hirtelen programmódosulásnak köszönhetően, a Frost zenekar helyett lépett színpadra az Agregator. Mint az korábbi híreinkből tudhatjátok, Preil Tibor (Tibcsy) a tatabányai Harag Napján adta búcsúkoncertjét a zenekarral, és helyébe a Killing Art és Sable zenekarokból ismerős Loderer László lépett. Mindenki, aki szereti az Agregator zenéjét, bizonyosan várta az új tag hivatalos bemutatkozását a nagyérdemű előtt. Lacit már láthattuk egy színpadon az Agregatorral, mikoris vokalistaként segítette Tamást a Krómszín ég alatt című, közkedvelt dalban. A hangosítás nehézségei viszonylag rövid idő alatt kiküszöbölődtek, és elkezdődött a buli. Az intro kivárása kicsit komolytalanra sikerült, gondolom ezt nem így tervezték, majd hirtelen kőkeményen belecsaptak a Horizont című szám hangjaiba. Ez talán azon ritka pillanatok egyike volt, mikor minden hangszert sikerült tökéletesen beállítani, és nagyon jó volt a hangzás, csak néha Roland vokálja tűnt halknak. A számlista összetételét tekintve sem panaszkodhatott senki, hisz a legutóbbi, Szürkület lemez dalai (Soha már, Ha lesz hajnal) mellett felcsendültek a korábbi idők dallamai (Puszta lét, Hattyútánc, Gyökerek nélkül). A műsort még élveztük volna jódarabig, kár, hogy időhöz voltak kötve a srácok, mindenesetre egy dalra visszatértek, a Sötét éden című klasszikussal búcsúztak. Viszonylag sokszor van lehetőségem megnézni az Agregatort, de mindent összevetve, hangzás szempontjából a legjobb bulijaik egyikét láthattuk-hallhattuk, és mindannyiuk arcán látszott, ők is nagyon élvezik. László szereplésével szerintem mindenki azonnal megbarátkozott, szimpatikus hozzáállású, profi zenész, és teljesen beleillik az Agregator mentalitásába minden szempontból, elég ha csak felidézzük magunkban az általa játszott Sötét éden szólót, és azt, hogy buli után is közvetlenül viselkedett a közönséggel. Tibcsy helyére méltó utód került, várjuk a folytatást!

Epidemic

Azok, akik nem követték figyelemmel a zenekar munkásságát, talán kérdőre vonják, miért is volt szükség az ismertté vált Christian Epidemic nevet Epidemicre rövidíteni. A válasz pedig nagyon egyszerű, a névváltoztatással hangsúlyozzák a jelenlegi felállás működőképességét, és azt, hogy a zenekar megújult, mentalitásuk és hozzáállásuk azonban maradt a régi. Ezt több alkalommal bizonyították már, és megteszik a továbbiakban is, újult erővel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint többek között a tegnapi fellépés, ami talán a legjobban eltalált bulijaik egyike volt. A hangosítás sajnos nem sikerült annyira jóra, mint az Agregatornál, Laca mikrofonjával sajnos az alkalmankénti elhalkulás mellett egyéb problémák is felmerültek, Barni szintetizátorjátéka néhol nem volt teljesen kivehető. A dob és a gitárok hangzása viszonylag jóra sikerült, és egy idő után Jocó mikrofonját is sikerült optimális hangerőre bírni. Egy klasszikus dallal, "A Fájdalom koronája" című Isteni Orgiás időkbe visszanyúló szerzeménnyel kezdték a közönséggel szembeni merényletet. A nézőtér teljesen megtelt, és a rajongók egy emberként kiáltották a szöveget Józsival. A továbbiakban az újabb idők dalait szólaltatták meg a Könnyek könyve és az Utolsó szavam formájában, és ha jól emlékszem, ezt a két dalt először a Kínzó sikoly, utána a Gyász című lassabb, majd az Eltörölt világ pusztító riffjei váltották. Hibátlanul tették mindezt, látszik hogy rendesen fel vannak készülve a megmérettetésre, a pontosságuk csaknem megegyezett a lemezen hallható pontossággal. Ezután Pósfai
Józsi bejelentette a névváltozás hivatalosságát, és azt a tényt, hogy a zenekar "Újjászületett". Ezt persze mindenki értette, és máris felkészültek az örök kedvenc előadására, amit sokkal lendületesebben tettek meg, mint ahogy a lemezen hallható. Ráadásdalként szintén egy közönség által kedvelt klasszikus, a Lehajtott fejjel című dal rengette meg a Vörös Yuk padlózatát, majd mindenki elégedetten indult a pult felé, hogy egy sör mellett regenerálódjon.

Fagyhamu

Először volt alkalmam meghallgatni az 1998-ban alakult magyar pagan black metalt játszó, időközben négyfősre csökkent létszámú zenekart. Kifestett arccal, eszelős tekintettel léptek színpadra, és rövid időn belül nekiláttak a zúzásnak - a rövidnek mondható koncert alatt végig tempósabb számokat játszottak, és megtapasztalhatta mindenki, hogy a fényképekről visszatekintő arcok igenis emberiek, és igenis jól csinálják, amit csinálnak, bizonyítja ezt az a rövidesen 10 év, ami a zenekar mögött van, valamint a sok érdeklődő. Az eredeti terv szerint korábban léptek volna színpadra, és szerintem jót tett volna nekik, talán több érdeklődőt vonzott volna műsoruk. A hangzás nem volt tökéletes, mintha a gitárok kicsit zúgtak volna, de az összhatás így is pozitív volt, remélem ezentúl több lehetőségük lesz koncerteket adni, lenne rá igény.
 

Bruce Springsteen végre újra maga köré gyűjtötte az E-Street Bandet, és több mint öt évvel az utolsó karcos rocklemez (The Rising) után ismét valami varázslatossal örvendeztet meg minket. Ez most nem olyan altatódal-gyűjtemény lesz mint a Devils & Dust vagy a We Shall Overcome tavalyról. Ez tömény rockzene lesz, amit október másodikán jelentet meg a kiadó. A 'Magic' nevet fogja viselni, és tizenegy dalt hallhatunk rajta. 

Az album kiadását természetesen hosszú turné fogja követni, de sajna csak a dátumok egy része ismert jelenleg. Az már biztos hogy ősz táján végigjárják Nyugat-Európát, noha Németországnál közelebb nem merészkednek 2007-ben.

Nem kell elkeseredni, ugyanis netes pletykák szerint ez a körút a Rising Tour állomásait fogja követni, tehát elvileg Bécs felé kell tendálniuk valamikor jövő tavasszal. A legszebb az lenne, hogyha újra Magyarországon köszönthetnénk a Boss-t, ugyanis jövőre lesz kerek húsz éve hogy először járt hazánkban a Human Rights koncert keretében.

A fejleményekről természetesen itt is olvashatsz majd idővel!

Több, mint egy hónapja volt, de ez mit sem számít.

2007. július 4.
Black Sabbath (Heaven and Hell), Wisdom
Budapest, PeCsa szabadtér

Amikor megérkeztem a PeCsához és elfoglaltam helyemet egy esővédett helyen a Backstage Pubban, érdekes beszélgetés ütötte meg a fülemet. Egy öregedő rocker szerint ez a nap kísértetiesen emlékeztet a tavalyi Whitesnake koncert napjára, ami ugyebár a vihar miatt elmaradt. A gyomrom összeszorult arra a gondolatra, hogy esetleg elmaradhat ez a soha vissza nem térő alkalom, és nem láthatom ezt a rocktörténelmi jelentőségű turnét, amikor a Black Sabbath egy Ozzy-mentes felállásban, az isteni DIO-val állnak színpadra Magyarországon.

Javában esett mire beengedtek minket, úgyhogy átváltottam kapucnis viseletre, és elfoglaltam a helyemet egy gyors szívmelegítő pálinka után az első sorban. Eleinte elég kevesen voltak, a félkaréj felsőbbi soraiban szinte senki sem állt, itt-ott volt néhány esernyő alatt összekucorodva pár ember. A színpadon már állt a Wisdom zenekar cucca, ami mögött egy hatalmas fekete lepel rejtette a Sabbath 2007-es turnéjának impozáns színpadképét. A fel-feltámadó szélnek köszönhetően ha pillanatokra is, de be lehetett lesni mögé, így nagyjából sejthető volt hogy milyen díszletet hoztak el hozzánk.
A rossz idő ellenére energikusan kezdett a Wisdom, és hálátlan szerepük ellenére minden tőlük telhetőt megtettek a lassacskán gyarapodó közönség megmozgatására. Nachladal István többször kijött a színpad elejére (ami nem volt lefedve, tehát szolidaritást vállalva ugyanúgy ázott mint mi:).
Ez a harmadik vagy negyedik koncert volt amit láttam tőlük, eddig mindegyik erőtől duzzadó volt, lassan mindenki ébredezni kezdett a rossz idő okozta fásultságból. Sajnos ez a közönségénekeltetéshez kevés volt, pedig becsületükre legyen mondva, megpróbálták. Az új nagylemez nagy részét eljátszották, majd felcsendült egy korábbi dal - Fate - az egyik személyes kedvencem. A végén egy ráadás nótával, a Survivor húszéves slágerével, az Eye of the Tiger-el zártak.
A technikusok gyorsan átszereltek, eltakarították a nagy csúnya leplet, majd felbukkant a hatalmas Heaven and Hell borító vászon változata. A hatalmas, megemelt dobfeszkó mellett a temetőfílinget árasztó kerítés volt hivatott megteremteni a légkört. Az E5150 intrója után előléptek az urak, és megszólalt a Mob Rules.
Jó választás volt egy gyors nóta, beindult a közönség, ráadásul az eső is elállt, kezdett nekem is megjönni a kedvem a tomboláshoz.

A színpadon Dio hihetetlenül aktív volt, rengeteget mosolygott, villázott, kijött egészen előre, csinálta a show-t, miközben szabadon eresztette a hangját és énekelt. Életemben először láttam őt élőben, sikerült tovább erősítenie szememben a róla kialakult legendát. A Sabbath régi motorosai: Tony Iommi és Geezer Butler csendesebbek voltak. Nem sokszor néztek a közönségre, inkább belefeledkeztek játékukba, kissé fáradtnak tűntek. Mondjuk Iommi sosem volt ugrálós, megőrülős fazon, világéletében fapofával játszott, apró előre-hátra lépegetéssel, ami a hosszú évtizedek alatt teljesen a védjegyévé vált. Geezer kicsit kifulladva játszott, a nóták után egyből személyes road-jához sietett, aki törölközővel, valamilyen ujjra fújható spray-vel (talán szilikonnal), valamint egy zöld szinű itallal várta. Tudom hogy évtizedek óta vegetáriánus, sőt az utóbbi években vegánus lett, így el tudom képzelni, mi lehetett az a zöld...
Vinny Appice érdekes összeállítású dobfeszkója mögött ült, mint valami gonosz tekintetű pók a hálójában. Egy megszállott arckifejezésével dobolt, meg kell mondjam hogy DIO éneke után Vinny játéka tetszett a legjobban a bulin.

A hosszú, közönséggel kísért Children of the Sea után a Dehumanizer album I című dala következett (személyes kedvenc, így ütött). A The Sign of the Southern Cross, Voodoo, Computer God dalok következtek, majd sok rajongó fellélegezhetett: megkaptuk azt a nagyon ritkán játszott dalt, amire rengetegen vártak, hogy Budapesten is felhangozzék: Falling Off the Edge of the World. A siker elképesztő volt.
Kaptunk egy új dalt, a doomos riffelésű Shadow of the Wind-et. Kövezzetek meg, de nekem az első Dio-albumról a Shame on the Night második fele jut eszembe róla, valahogy nagyon hasonlít rá.
Közben volt egy Appice-dobszóló. Az oldalsó tamok állandóan billegtek, azt vártam mikor zuhannak le, de úgy látszik direkt volt ilyen billegősre megcsinálva. Mindenesetre látványnak nem volt utolsó.
A legjobban várt dal a Heaven and Hell volt, negyed órában előadva, megspékelve egy teljesen felesleges Iommi gitárszólóval. A nóta eleje és vége jóra sikerült, de amit Tony művelt... nem kellett volna.
DIE YOUNG: a kedvenc Sabbath nótám abból a korszakból, nagyon vártam hogy hallhassam, és VÉGRE! Hihetetlen élmény volt, ahogy Dio teljes átéléssel előadta, az amúgy rövid koncertprogram csúcspontja volt az a dal. A végén megköszönték az estét majd levonultak, de én már tudtam hogy vissza fognak jönni a Neon Knights erejéig :) Így is lett, az 1980-as lemez halhatatlan dalával zárták az első és utolsó Dio-s Black Sabbath koncertet Magyarországon. Nem háromezer, hanem háromszázezer embernek kellett volna látnia!

dalok listája:

E 5150
The Mob Rules
Children Of The Sea
I
The Sign Of The Southern Cross
Voodoo
Computer God
Falling Off The Edge Of The World
Shadow Of The Wind
Die Young
Heaven And Hell

Neon Knights

A csodáért köszönet a Livesoundnak!

Csehország, Jaromer-Josefov

augusztus 12.


Azért a harmadik nap sikerült a legdurvábbra. Már kora reggel útra keltünk Milán barátommal, hogy bevegyük a jaromeri Penny Marketet. Kiadós reggelit vásároltunk: két puding, egy chips, lapka-sajt, három üveg Jelcin vodka. Miután ezt együltőhelyünkben (!)
elfogyasztottuk egy litván sráccal, Ramsassal kiegészülve, békés egyetértésben visszamentünk a sátorhoz, ahol megittuk vadásznak Milán Ausztriából származó borát, ami ihatatlanul erős volt üresen.
 
A koncertezést a SEAR BLISS bulijával kezdtük. Meglepődtem, milyen sokan jöttek megnézni a kb. 11 órakor húrok közé csapó szombathelyi srácokat, ennyien nem szoktak a délelőtti csapatokra összegyűlni. A koncerten jól szerepeltek, ugyan az első szám helyett valami durvábbat raktam volna be kezdésnek, és a sok intro sem tett jót, ennek ellenére nagyon tetszett életem hatodik Sear Bliss pusztítása.

Az utolsó nóta (Metallica - Motorbreath, na ez vajon hogy jött? :) után az énekes magyarul is köszöntötte a honfitársait, ami különösen jól esett.
Később összefutottunk a Rockline egyik oszlopos szervezőjével, Virággal, aki mindent elkövetett, hogy lemaradjunk a Die Apokalyptischen Reiter koncertjéről. Láttunk viszont a svéd CARNAL FORGE-ot. A Kuusisto-tesók nem egy gitármágusok, de azért sikerült valami tombolást kicsikarniuk a gyér közönségből.

Nagyobb durranásnak ígérkezett az amcsi death metal legenda, az IMMOLATION koncertje. Ez megint egy olyan amiről csak áradozni tudnék. Iskolapéldája a death metalnak. Nagyon kevés ilyen régi, hiteles arc maradt az odabaszós zene történetében, ezeknek a srácoknak, lassacskán negyvenes családapáknak a zsigereikben van a death! Igaz, minden törtetésük ellenére sem tudták elérni azt, amit a lengyel VADER véghezvitt. Nagyon rákészültem erre a koncertre, hetek óta a Vader diszkográfiát hallgattam otthon. Nem okoztak csalódást, pontosan ilyen darálásra számítottam, mint amit az arcunkba vágtak. Vadállat módon szóltak, a dobok pontosan stúdióminőségen szólaltak meg.

Amin meglepődtem az az, hogy milyen sokat játszanak az Impressions in Blood-ról, legalább négy dalt hallhattunk róla, pedig már nem olyan friss a cucc, hogy lemezbemutató koncertet kelljen tartaniuk. Igazából ez sem baj, mert valljuk be, vadállat lemezt hoztak össze tavaly a lengyelek. Szóval tessék minél előbb visszatérni Magyarországra.
A SATYRICON legalább akkora csalódást okozott, mint a Gorgoroth. Az első nótánál nem szólt a gitár, a dobok se, csak valami zörgést lehetett hallani. Végül nagy nehezen belőttek egy közepes hangzást, és azzal tolták végig a bulit, fapofával. Nem is tudtam végignézni, annyira illúzióromboló volt. Érdekes, mert talán tavaly télen volt Pesten Satyr és Frost, arról a buliról csupa jókat hallottam. Erről ez nem volt elmondható, most nagyon nincsenek formában.
Minden nehézség ellenére megérte az összesen 1000 kilométer vonatozás keresztül két országon. A látottak alapján jövőre is ott a helyünk a XIII. Brutal Assaulton!

Csehország, Jaromer-Josefov

augusztus 11.

Miután feltápászkodtunk kissé kényelmetlen fekhelyünkről (a sátrunknak csak a domboldalon jutott hely), felfedezőútra indultunk Josefovban. Érdekes helynek bizonyult, ez a városrész inkább erődrendszer, nem kimondottan polgári lakosok részére épült.

1780-ban kezdték felhúzni II. József parancsára. A központ egy nyolcszög alakú erőd, ami rengeteg kis szárnnyal és tekintélyes méretű földalatti folyosórendszerrel rendelkezik. A járatok teljes hosszúsága 45 kilométer körül mozog, de ebből csak 5 kilométer látogatható. Aki esetleg járt már a komáromi erődrendszerben, az tudja milyen érzés a kazamatákban kóborolni. Hát nem hétköznapi.
Az első zenekar, amit megnéztünk aznap az OBTEST volt. Litván pogány-black horda, eszelős zenészekkel és kisszámú de fanatikus rajongótáborral. A korai időpont és a nehezen ébredő közönség ellenére élvezhető fél órát nyújtottak néha már-már folkos black metaljukkal.
Az állóvizet egy kissé a SHE SAID DESTROY próbálta felzavarni. Nevük alapján valami metalcore bandára számítottam, de ehelyett korrekt melodikus death szólt.

Az énekes, Ugmod elsőre az Empyemás Kokóra hasonlít, hangja is közelít hozzá. Amúgy a tagokkal valami nem oké, elnézve az olyan neveket mint a Ventilator, Ace Washington, Bruce Cadillac. Ez azért nem hátrány, mert mondhatni remekeltek a norvégok.
Ekkor még mindig nem volt túl késő, javában világos volt, ezért a dán MNEMIC fellépésének a felét skippeltem, de amit láttam az nem tetszett túlságosan. Annakidején egy hardcore-fan tetováló cimborámtól kölcsönkaptam az Audio Injected Soul című lemezüket, amivel nem kápráztattak el túlságosan. Nos ez most is így volt. De az utánuk következő THE BLACK DAHLIA MURDER... A klipjeik alapján valami ostoba tucatmetalcore-ra számítottam, de ezek őrültek! Akkora bulit csináltak, csak a fejemet fogtam.

Szerintem tudatosan úgy válogatták össze a nótáikat, hogy inkább a death-be, grind-ba hajló dalok legyenek túlsúlyban, elvégre nem az Ozzfesten vannak, ahol minden szemetet megesznek a fizetővendégek. Ez egy emlékezetes 40 perc volt, mint egy brutális lórúgás! Igyekszek elintézni velük egy interjút, megígérem.
Biztos páran az anyámat emlegetik, de a MALEVOLENT CREATION teljesen elment mellettem. Mintha ott sem lettek volna, ennyi.
Ennél azért több nyomot hagyott bennem a NYHC legenda, a MADBALL koncertje. Tökéletes iskolapéldája volt annak, hogy kell húsz év után is hiteles, arcbamászó hc-t tolni, még akkor is ha minden tag szemmel láthatóan a fáradtság tüneteivel küzd.
Bevallom őszintén, a KATATONIA bulijára csak Blackheim miatt voltam kíváncsi. Imádom a Diabolical Masquerade lemezeket, különösen az elsőt. Amúgy a katatóniások koncertje alatt eléggé elálmosodtam, pedig biztos kurvajó volt, de nem a Madball után.
Összefutottam a Sin of Kainos Catharral, aki melegen ajánlotta a PAIN koncertet. A Hypocrisy jó zene, de ez a Pain dolog nem jön be. Nem is ismerem annyira a lemezeiket hogy véleményt tudjak mondani róla.
A fesztivál főzenekara a SOULFLY volt, akik egyenesen a Szigetről érkeztek Csehországba. Az öreg Max Cavalera hangján ez hallatszott is, néha csak az énekbeszédig jutott el a hörgés helyett, de becsülettel sikált azért a cimbalmával.

A zenekar viszont csúcsformában van, ezekkel a srácokkal öröm lehet végigmenni a világon. A Fuel the Hate kivételével egy nótát sem hiányoltam szinte, az pedig külön jó pont, hogy egy Metallica - Creeping Death riffel zárták a bulit.
A setlist (nagyjából) a következő volt:

Babylon
Prophecy
Seek'n'Strike
Living Sacrifice
Roots Bloody Roots
Jumpdafuckup
Mars
Refuse/Resist
Carved Inside
Porrada
Dobszóló
Bleed
Back to the Primitive
The Song Remains Insane
Innerself
Eye for an Eye

A buli közepén elhangzott egy dobszóló, amiben Max is aktívan részt vett, a keverőpultig ugráló közönség pedig lelkes üvöltéssel díjazta. Új nótát sajnos nem kaptunk, legalábbis nekem nem rémlik hogy lett volna.
Vártam a GORGOROTH buliját, de nem úgy sült el ahogy gondoltam. A hangzás szar volt, a zenekar kedvetlen, pedig jobbnál jobb black himnuszokat játszottak. Nagyon kerestem a katarzist, de nem jött el, ez a buli talán szó szerint az ördögé volt, méltatlan egy ilyen legendához.

Setlist nagyjából:

Procreating Satan
Forces of Satan Storms
The Rite of Infernal Invocation
Carving a Giant
Destroyer
Incipit Satan
Posessed by Satan
Unchain My Heart
Prosperity and Beauty
Revelation of Doom

Ennyi volt a fesztivál második napja, néhány napon belül pedig olvashattok az utolsó nap eseményeiről is!