Több, mint egy hónapja volt, de ez mit sem számít.

2007. július 4.
Black Sabbath (Heaven and Hell), Wisdom
Budapest, PeCsa szabadtér

Amikor megérkeztem a PeCsához és elfoglaltam helyemet egy esővédett helyen a Backstage Pubban, érdekes beszélgetés ütötte meg a fülemet. Egy öregedő rocker szerint ez a nap kísértetiesen emlékeztet a tavalyi Whitesnake koncert napjára, ami ugyebár a vihar miatt elmaradt. A gyomrom összeszorult arra a gondolatra, hogy esetleg elmaradhat ez a soha vissza nem térő alkalom, és nem láthatom ezt a rocktörténelmi jelentőségű turnét, amikor a Black Sabbath egy Ozzy-mentes felállásban, az isteni DIO-val állnak színpadra Magyarországon.

Javában esett mire beengedtek minket, úgyhogy átváltottam kapucnis viseletre, és elfoglaltam a helyemet egy gyors szívmelegítő pálinka után az első sorban. Eleinte elég kevesen voltak, a félkaréj felsőbbi soraiban szinte senki sem állt, itt-ott volt néhány esernyő alatt összekucorodva pár ember. A színpadon már állt a Wisdom zenekar cucca, ami mögött egy hatalmas fekete lepel rejtette a Sabbath 2007-es turnéjának impozáns színpadképét. A fel-feltámadó szélnek köszönhetően ha pillanatokra is, de be lehetett lesni mögé, így nagyjából sejthető volt hogy milyen díszletet hoztak el hozzánk.
A rossz idő ellenére energikusan kezdett a Wisdom, és hálátlan szerepük ellenére minden tőlük telhetőt megtettek a lassacskán gyarapodó közönség megmozgatására. Nachladal István többször kijött a színpad elejére (ami nem volt lefedve, tehát szolidaritást vállalva ugyanúgy ázott mint mi:).
Ez a harmadik vagy negyedik koncert volt amit láttam tőlük, eddig mindegyik erőtől duzzadó volt, lassan mindenki ébredezni kezdett a rossz idő okozta fásultságból. Sajnos ez a közönségénekeltetéshez kevés volt, pedig becsületükre legyen mondva, megpróbálták. Az új nagylemez nagy részét eljátszották, majd felcsendült egy korábbi dal - Fate - az egyik személyes kedvencem. A végén egy ráadás nótával, a Survivor húszéves slágerével, az Eye of the Tiger-el zártak.
A technikusok gyorsan átszereltek, eltakarították a nagy csúnya leplet, majd felbukkant a hatalmas Heaven and Hell borító vászon változata. A hatalmas, megemelt dobfeszkó mellett a temetőfílinget árasztó kerítés volt hivatott megteremteni a légkört. Az E5150 intrója után előléptek az urak, és megszólalt a Mob Rules.
Jó választás volt egy gyors nóta, beindult a közönség, ráadásul az eső is elállt, kezdett nekem is megjönni a kedvem a tomboláshoz.

A színpadon Dio hihetetlenül aktív volt, rengeteget mosolygott, villázott, kijött egészen előre, csinálta a show-t, miközben szabadon eresztette a hangját és énekelt. Életemben először láttam őt élőben, sikerült tovább erősítenie szememben a róla kialakult legendát. A Sabbath régi motorosai: Tony Iommi és Geezer Butler csendesebbek voltak. Nem sokszor néztek a közönségre, inkább belefeledkeztek játékukba, kissé fáradtnak tűntek. Mondjuk Iommi sosem volt ugrálós, megőrülős fazon, világéletében fapofával játszott, apró előre-hátra lépegetéssel, ami a hosszú évtizedek alatt teljesen a védjegyévé vált. Geezer kicsit kifulladva játszott, a nóták után egyből személyes road-jához sietett, aki törölközővel, valamilyen ujjra fújható spray-vel (talán szilikonnal), valamint egy zöld szinű itallal várta. Tudom hogy évtizedek óta vegetáriánus, sőt az utóbbi években vegánus lett, így el tudom képzelni, mi lehetett az a zöld...
Vinny Appice érdekes összeállítású dobfeszkója mögött ült, mint valami gonosz tekintetű pók a hálójában. Egy megszállott arckifejezésével dobolt, meg kell mondjam hogy DIO éneke után Vinny játéka tetszett a legjobban a bulin.

A hosszú, közönséggel kísért Children of the Sea után a Dehumanizer album I című dala következett (személyes kedvenc, így ütött). A The Sign of the Southern Cross, Voodoo, Computer God dalok következtek, majd sok rajongó fellélegezhetett: megkaptuk azt a nagyon ritkán játszott dalt, amire rengetegen vártak, hogy Budapesten is felhangozzék: Falling Off the Edge of the World. A siker elképesztő volt.
Kaptunk egy új dalt, a doomos riffelésű Shadow of the Wind-et. Kövezzetek meg, de nekem az első Dio-albumról a Shame on the Night második fele jut eszembe róla, valahogy nagyon hasonlít rá.
Közben volt egy Appice-dobszóló. Az oldalsó tamok állandóan billegtek, azt vártam mikor zuhannak le, de úgy látszik direkt volt ilyen billegősre megcsinálva. Mindenesetre látványnak nem volt utolsó.
A legjobban várt dal a Heaven and Hell volt, negyed órában előadva, megspékelve egy teljesen felesleges Iommi gitárszólóval. A nóta eleje és vége jóra sikerült, de amit Tony művelt... nem kellett volna.
DIE YOUNG: a kedvenc Sabbath nótám abból a korszakból, nagyon vártam hogy hallhassam, és VÉGRE! Hihetetlen élmény volt, ahogy Dio teljes átéléssel előadta, az amúgy rövid koncertprogram csúcspontja volt az a dal. A végén megköszönték az estét majd levonultak, de én már tudtam hogy vissza fognak jönni a Neon Knights erejéig :) Így is lett, az 1980-as lemez halhatatlan dalával zárták az első és utolsó Dio-s Black Sabbath koncertet Magyarországon. Nem háromezer, hanem háromszázezer embernek kellett volna látnia!

dalok listája:

E 5150
The Mob Rules
Children Of The Sea
I
The Sign Of The Southern Cross
Voodoo
Computer God
Falling Off The Edge Of The World
Shadow Of The Wind
Die Young
Heaven And Hell

Neon Knights

A csodáért köszönet a Livesoundnak!