Jó ideje mozog az underground köztudatban a zömében szegedi Salvus lemeze, méltatlanul keveset foglalkoztunk velük eddig a Karcolat oldalain. Egy hideges február közepi délutánon azonban alaposan kifaggattam Zsákovics Gergely dobost, aki készséggel és bőséggel válaszolt kérdéseimre, amik a zenekar kiváló tavalyi első lemezével, és még rengeteg mással kapcsolatosak.

Sonny: Arra kérlek, fussunk végig a zenekar történetét a kezdetektől máig.

Gergő: 2001-ben alakult a zenekar magja, tehát már lassan nyolc évesek leszünk. Egyetemistaként jöttünk össze Szegeden, folyamatosan keresve, hol tudnánk zenélni, és így akadtunk rá a Rock Klubra, ami egy spéci hely volt a rockerek között, és igazából ott indult a zene. Először saját örömre zenéltünk, majd saját számokat írtunk és így mentünk tovább. 2003-ban jött Kokavecz András másodgitáros, mert két gitárral mégiscsak többet lehet adni. Aztán folyamatosan koncerteztünk, kerestük a helyeket, elmentünk ahová hívtak. Ugye ahogy egy kezdő zenekar teszi, a legótvarabb putri helyektől kezdve ahová csak lehetett, más zenekarok elé, hogyha sikerült. Eddig olyan 150 koncert volt, nem volt kevés, amennyit csak tudsz, annyit nyomsz eleinte. Hangzóanyagokra rátérve, 2003-ban volt az első, a háromszámos Álomvágy, ezt itt Komáromban vettük fel. 2004-ben jött a második, Rezdülések címmel, ez már egy hatszámos EP volt. 2005-ben készült az Imago, ez volt az első tényleg komolyabb stúdiós munkával készített anyag, 2007-re pedig összeállt a Minden kezdet nagylemez. Ezt végül sikerült a Hammerrel, azon belül az Edge Recordsszal kiadatni.

Sonny: Már 2001-től ezt a stílust akartátok kimunkálni, tökélyre fejleszteni, vagy akkor még más volt a Salvus?

Gergő: Igazából ez mindig attól függ, hogy valakik, aki elkezdenek zenélni, miket hallgatnak, és ez hová alakulgat. Mindenkinek megvan a saját kis zenei ízlése, és amit el is tud eleinte játszani, azt próbálja fejleszteni, és kialakul a véleménye, hogy mi az ami jó, és ami igényes lehetne. Nálunk az volt az első döntés, hogy magyarul vagy angolul akarunk-e énekelni. Persze lehet, hogy ez egyáltalán nem fontos, de ha valaki komolyan akarja csinálni - még ha az adott pillanatban nem is komoly a szituáció - eldöntheti, hogy magyarul fog énekelni, akkor elsősorban Magyarországon, a Kárpát-medencén belül tud gondolkodni. Nem úgy, mint a skandináv-finn bandák, akik játszanak Zimbabwétől kezdve Japánig, hanem akkor alapvetően itt vagy, nem is fogsz kifelé küldözgetni anyagokat, nem is lesznek ilyen céljaid. Viszont ha angolul csinálod, akkor pedig Magyarországon nem fogsz nagyon labdába rúgni, illetve megpróbálhatod, de nem számíthatsz nagyon tömeges dologra.
Nálunk születtek jó szövegek az elején. Nehéz ezt kimondani, hogy jó, de tényleg, Zolinak  [Pötörke Zoltán - énekes/gitáros] van egy stílusa, elég sokáig próbálgatja, soronként rakja össze a dolgokat, próbálja itt-ott irodalmira, vagy játékosra, viccesre venni a figurát. Nagyon nehéz magyarul szöveget írni, hogyha megnézitek a magyar bandákat, elolvasgatod a szövegeiket, elgondolkodsz rajtuk, nehéz jókat találni - persze kinek mi a jó. De úgy éreztük, hogy ez megy nekünk.
Zenei iránynál meg mindenki benne volt a skandinávos death metalban, viszont dallamosan akartunk énekelni. Ugyanakkor kicsit a technikásabb oldalt akartuk erősíteni, hogy ne legyen ez a totál sablonos magyar rock, ami megint feltétlenül rossz. Dallamorientált, refrénorientált pogó, de nem túltechnikázott progresszív metál. Persze ma is, mi a progresszív metal... régebben volt a Dream Theater, meg a Symphony X, ha jött egy új zenekar, akkor ezek után indult el, de ma már rengeteg zenét hívhatsz progresszív metalnak. Szóval igazából mi úgy definiáljuk magunkat, hogy dallamos modern metal.

Sonny: Tehát Ákos találkozik az In Flamesszel...

Gergő: Igen. Ákos ugye a szövegek miatt, az In Flames pedig maga a zene miatt, de ez sem teljesen ugyanaz, viszont az érzésvilág benne van. Így lehet a legjobban meghatározni, meg talán az érdeklődést is felveti az emberben, hogy milyen lehet, amikor Ákos találkozik az In Flamesszel. Valaki egyetért ezzel a meghatározással, valaki meg azt mondja, hogy szerinte nem.

Sonny: Fel tudnál sorolni még néhány inspiráló előadót rajtuk kívül?

Gergő: Szerintem ennek nincs olyan sok értelme. Azt tudom felsorolni, akit szeretünk, de amit szeretsz, az nem feltétlenül van hatással arra, amit csinálsz. Mindenki sokfélét hallgat, van aki a Metallicából indul ki, én például soha nem szerettem, nekem semmit nem mond máig. Az Iron Maiden-féle heavy metal vonal az nálunk nagyon nem volt meghatározó. Én szerettem a Stratovarius-Sonata Arctica vonalat, de a zenémhez például nem hozott sok dolgot. Inkább a Soilwork-Megadeth-In Flames világ, főleg utóbbi hozott egy új ízt, amikor megcsinálták ezt a skandinávos vonalat, de sokan szeretik az amerikai stoner-vonalat is. Tehát van azért sok minden.

Sonny: Hét év után tarthattad kezedbe a lemezt, előtte alaposan kikoncerteztétek, kidemóztátok magatokat. Érdemes volt ennyit várni, hogy kiforrja magát a dolog?

Gergő: Ez sok dologtól függ. Mire eljutsz oda, hogy felveszel egy nagylemezt, addigra tudnod kell, hogy amit felveszel az tényleg olyan dolog legyen, ami megérett arra, hogy felvedd. Látni kell objektíven is a vonalat, sőt az is benne van, hogy ne rögtön legyen valakinek nagylemeze, mert az valószínűleg olyan is lesz. Érezni kell, hogy valami már elég érett anyag arra, hogy felvedd, meg persze anyagilag is fel kell rá készülni. Szerintem elégedettek vagyunk vele, de úgy szoktunk mondani, hogy egy lemezfelvételt abbahagyni lehet, de befejezni soha. Ez a keverésre is igaz. Az is sokat számít, hogy egyáltalán kinél veszed fel, ő mennyire akarja azt profin megcsinálni, meg persze mennyire van jó összhang a zenészek, és a felvételt készítő szakemberek között. A dobok a Parkplatz stúdióban lettek felvéte Budapesten, az ének Kalocsán, a többi rész pedig Szegeden egy lelkes amatőrnél - persze ő egy olyan amatőr, aki abszolút profin és költséghatékonyan dolgozik. Szóval azzal maximálisan meg vagyunk elégedve, amit ekkora összegből ki tudtunk hozni. Persze tudjuk, mik azok a hibák, amiket ki lehetne még javítani, majd megpróbáljuk legközelebb.

Sonny: A lemez hogy állt össze: ki, mikor, hogyan és mit hozott hozzá?

Gergő: Biztos mindegyik zenekarban kialakult dolog ez. Valahogy kialakult az is, hogy Zoli írja a szövegeket. Nem azért, mert megegyeztünk, hanem egyszerűen így jött. Az se lett megmondva, hogy ő lesz az énekes, szintén így jött. Egy fiatal zenekarnál mindig így alakul ki. Ma úgy működünk, hogy a dalok alapját is Zoli hozza nagyrészt, illetve András is. Ezeket a dalokat ők már 3-4 éve megírták. Nem úgy zajlik nálunk a próba, hogy lemegyünk, megmutatjuk az ötleteket, és na akkor próbáljuk meg eljátszani meg megtanulni, ez így nem hatékony. Úgy működik, hogy az alapötleteket lekottázzák, és ha valamilyen arca van már a számnak, akkor átküldi mindenki mindenkinek. Akkor te hozzákreálod a saját dolgaidat, megpróbálod élővé tenni az agyadban a zenét, gyakorolod, majd jön a próba, ott pedig egyben játsszuk. Mi próbán soha nem gyakorolunk. Csak egybejátszunk, gyakorolni otthon kell. Ez a kottázósdi mai is megy GuitarPro segítségével, ez sok gitárosnak ismerős lehet, viszont újabban igyekszünk kis demókat is csinálni, mert sok mindent nem lehet visszaadni kottával, például a gitároknál a nyújtások, ahhoz túl nyers ez a kotta. Tehát András például mp3-akat küldözget, ő otthon földemózgatja az ötleteit. Lényegében így folyik a dalszerzés.

Sonny: A Minden kezdetet a Hammer Music Productions terjeszti, az idei év pedig úgy indult, hogy a Powerground menedzsment szárnyai alá kerültetek. Hogyan sikerült ezt összehozni?

Gergő: Ez nem egy annyira drága dolog. Inkább azt mondanám, hogy a lemezfelvétel a drága. A kiadónál a te költséged gyakorlatilag annyi, hogy a CD legyártatásába kell beszállnod. Úgy emlékszem 300 CD-t kellett megvennünk ezerből, ez egy indulás. Úgy számolták ki, hogy ez a megvett lemezmennyiség a fedezze a gyártási költséget. Mi is adunk el CD-t, ők is, azt hiszem novemberig országosan 128-at sikerült eladniuk MediaMarktokban, Alexandra könyvesboltokban, hasonló helyeken. Kb. mi is ugyanennyit passzoltunk el, de ez nem egy olyan szám, ami jelentene bármit is, mert ma a letöltés világát éljük.
A Powerground pedig úgy volt, hogy Kovács Péter, ennek az egésznek a mozgatórugója kitalálta, hogy felkarolja a számára kedves zenekarokat, nagyjából tízet, de nem feltétlenül metálbandákat, ott van például a Yellow Spots-féle belezős rakkendroll.

Sonny: Hogyan tudnak ők nektek segíteni, miben tudnak támogatni?

Gergő: Abszolút az összhangon múlik, megpróbálnak támogatni minket abban, amit kérünk. Eleve van egy havi hírlevél, ami sok ezer címre kimegy, próbálnak nekünk koncerteket szervezni ott, ahol úgy érezzük, hogy szeretnénk többet fellépni, mint például Budapest. Ugye főleg a Dél-Alföldön játszottunk sokat, de főleg Pestre nem árt azért fókuszálni. Szóval a fővárosi underground körökben kezdünk egész jó nevet szerezni, ami azért nem rossz eredmény.
Mivel ez az együttműködés most indult csak, sok mindent nem tudok róla mondani.

Sonny: A 2009-es évben mi várható, születtek-e már új dalok, esetleg formálódik-e már a második lemez, vagy turnézni készülődtök?

Gergő: Ha kijön egy albumod új dalokkal, akkor azzal valamit kezdened illik. Ahhoz, hogy eljuttasd az emberekhez, vagy koncertezned kell, vagy magát a CD-t kell eljuttatni valahogy. Erre alapvetően két megoldás van, vagy elmész egy nagyobb összegért egy nagy zenekar elé előzenekarnak több állomásos turnéra, ahol az adott zenekar közönsége adott helyen a minimum kétszáz főt eléri, tehát ő odahozza neked az embert, te előadod nekik a repertoárodat, ami több állomáson keresztül esetleg hagyhat nyomot az emberekben. A másik megoldás pedig a Hammerworld mellékleteként eljuttatni a CD-t az emberekhez, bár ez kérdés, hogy aki megveszi, az vajon kidobja, meghallgatja, félrerakja, fene tudja, de azért nagy a valószínűsége, hogy berakja, ha már egyszer megvette. A lényeg az, hogy mi az első verziót választottuk, elmentünk egy nagyobb zenekar elé, de persze ez sem olyan egyszerű, előtte már le kellett tenni valamit az asztalra.

Sonny: A tavaszi-nyári koncertek hogy állnak eddig?

Gergő: Egy tutibiztos van a nyárra: a dabasi Kárpátfeszt. Jókat hallottam róla, és a szervezővel is jó kapcsolatot sikerült kialakítani. Már hallott rólunk, és ő keresett meg minket. Ez július 11-e, szombat lesz, ráadásul jó időben, fél 9 felé. Talán a Hegyalján is sikerül játszani, de a többi még teljesen homályos, még február közepén vagyunk, tehát még korán van, bár valahova későn, például Szigetre, de oda teljesen fölösleges beadni a jelentkezést, teljesen bennfentes alapon megy.

Sonny: Volt régebben a Zúzda-színpad, déli időpontokban léptek fel húszperces zenekarok...

Gergő: Igen, de ma már olyan szinten tömegesen jelentkeznek, hogy nincs értelme. Próbálkozni kell, aztán majd meglátjuk. Inkább a kisebb fesztiválokra sikerül majd kijutni szerintem, van ez az érdekes nevű Sz.A.R.Feszt, lehet idén oda is elmegyünk. Aztán a Szegedi Ifjúsági Napok, talán arra is van esély.

Sonny: Megpályáztátok a Pannónia Fesztivált is, végülis sikerült?

Gergő: Nem. Az ilyen szavazós dolog volt, láttam az értékelést, azt hiszem ötszáz szavazat volt a határ. Na, most körülbelül 200 zenekarnak lett ez meg...

Sonny: A régi daloknak, amik nem kerültek fel a nagylemezre, mi lesz a sorsa?

Gergő: Azokat a dalokat felvettük akkor, igazából valamelyiket jónak találjuk ma is, meg játsszuk a koncerteken, de hogy még egyszer felvegyük őket, azt kizártnak tartom, mert mindig jönnek - kell, hogy jöjjenek - újabb ötletek, ha nem akkor baj van. Persze a régi alsógatyádat is kimosod és újra felveszed, de azért mégse ugyanaz. Megvoltak, igaz nem olyan minőségben, de van elég új ötlet és inspiráció, ahogy az ember fejlődik, hangszeresen is. Ez tényleg fontos, mert akkoriban, akár három évvel ezelőtt is, máshogy játszottuk a dalokat, mint ma. Másképp is látunk már jó pár zenét, úgyhogy szerintem azokkal nem lesz semmi, aki akarja meghallgathatja, és ennyi.

Sonny: Beszerezhetőek még?

Gergő: Eleve a honlapon letölthető, de azt hiszem az Imago még beszerezhető, sőt a Rezdülésekből is van pár darab. Ezeknél még szerzőileg csináltuk meg a borítót, házilag nyomtuk a CD-re a zenét, boltban nem voltak kaphatók. Ezekkel egyelőre nem foglalkozunk, mert igazából a nagylemezre koncentrálunk.

Sonny: Ha jól tudom, elég sok tehetségkutatón felléptetek, talán 18-at olvastam az egyik interjúban. Van értelme egy kezdő zenekarnak eljárkálni tehetségkutatók garmadájára?

Gergő: Hát, én nem akarok elijeszteni senkit a tehetségkutatóktól, de eleinte amikor elmész, azt hiszed, hogy egy teheségkutatón olyan emberek ülnek, akik tényleg tehetségeket keresnek, vagy óriási lehetőségeket fognak neked felajánlani, vagy legalább hatalmas díjak kerülnek kiosztásra. A tapasztalat az, hogy tehetségkutatója is válogatja, de nagy általánosságban azért nem erről van szó. Arra nagyon jó egy tehetségkutató a kezdő zenekarnak, hogy megmérettesse magát. Mint egy verseny. Jó érzés, hogy izgulsz előtte, felkészülsz rá, tehát edzi a zenekart és az összjátékot, látod mit művel a többi zenekar. Ha sok ilyet látsz, már meg tudod mondani, hogy melyik a jó, és melyik a rossz. Szerintem el kell menni, ebből ugyanúgy ki lehet nőni, egy idő után rájössz arra, hogy már nincs szükséged ilyenekre. Amikor már tudod, hogy nagyon újat nem fognak tudni mondani, mert elérkezik az az idő, és nem azért mert te hű de profi vagy, hanem kialakul egy kép arról, hogy mi az, amit jól csinálsz és mi az, amit nem. Például a Minden kezdet dobfelvételei is ajándék stúdióidőből készültek, tehát jó dolog, de megváltást ne várjon tőle senki.

Sonny: Rengeteget koncerteztek, említetted, hogy már 150 koncerten vagytok túl. Biztos gyakran előfordult már - például a Depresszió-turné esetében - hogy a közönség egészen más emberekből áll, mint akik alapból vevők a zenétekre. Sikerül azért ilyenkor új rajongókat szerezni, akik mondjuk megveszik a CD-t buli után, odajönnek gratulálni, vagy esetleg meglepődnek, hogy ilyen is van?

Gergő: Az elejétől kezdeném. Azzal a turnéval az volt a cél, hogy egy olyan zenekart megcélozzunk, akikkel közösen turnézva potenciálisan sok ember láthasson minket. Erre jól fel kell készülni, meg tényleg a zenekar képét kell mutatni és nem mást, arcoskodás helyett oda kell tenni magunkat abban a 25-30 percben, amennyink volt. Alapvetően három zenekart láttunk, akik esélyesek Magyarországon ilyenre, a Tankcsapda, a Depresszió és az Ossian. Nekik van olyan állandó közönségük, amire azt lehet mondani, hogy nagyszámú. A Tankcsapdát kizártuk, mert az a legnagyobb kategória, és ugyan nem kérdeztük meg, de árban is valószínűleg a legtöbb lett volna, meg aktuálisan nem is volt turnéjuk, ha jól emlékszem. Ossiant szintén kizártuk, mert számunkra az a zenei stílus távoli, nem a mi közönségünk lett volna. Maradt a Depresszió, ami ugyan még mindig nem a mi közönségünk, de az volt a legközelebb hozzá talán. Nekik vannak a legfiatalabb rajongóik, igazából túl fiatalok is, nagyjából 14-17 éve közöttiek... bár láttunk 6-8 éveseket is, haha. 30 fölött senki, de még 25 fölött sem, abszolút az a fiatal generáció, aki fogékony az ő zenéjükre, ami hozzájuk is szól, mind szövegileg, mind zeneileg. Nekünk ez passzolt, mivel fiataloknak jó játszani, bár én azt mondanám, hogy a mi ideális közönségünk 5-7 évvel idősebb, őket tudja talán jobban megfogni. Azért megpróbáltuk, és azt mondom, hogy nem volt ez rossz próbálkozás, noha ettől sem lehet csodát várni, mivel csodák nincsenek. A PeCsás koncert az tényleg emlékezetes volt, igazából mindenhol jól fogadták a dolgot, de azt is fontos tudni, hogyha valaki lát téged egyszer, attól még nem fog megkedvelni, nem feltétlenül fogja megvenni a CD-t, egy reklámot is azért adnak le a tévében száztizenhatszor, mert akkorra lesz meg a hatása. Egy löketet azért tudtunk adni, esetleg elmondja másoknak, talán így tudod terjeszteni a nevedet, hogy itt van, hallgasd meg, ha tetszik akkor vedd meg a lemezt, vagy gyere el máskor is koncertre. Voltak teljesen jó visszajelzések, de azért fel kell mérni, hogy mennyi az anyagi és időbeli befektetésed, és mennyi az, amit ebből visszakapsz. Előrelépés szempontjából nem volt hülyeség.

Sonny: Úgy tudom, hogy két klippetek is készült, egy Imago EP-s dalra és egy nagylemezes szerzeményre. Van értelme klippet készíteni?

Gergő: Van értelme, de minden attól függ, hogy a zenekar milyen stádiumban van. Ha a bandád kezdő, akkor ne költsél rá ötszázezer forintot, hanem inkább próbálj meg amatőr körülmények között készíteni egy elég jó klippet, persze ne túl amatőrt, mert negatívan hathat vissza. Érdemes figyelni, másoknál milyen klippek vannak, és az alapján összerakni a sajátot. A mi klippjeink nem profi alkotások. Az elsőnél 2005-ben szegedi médiaszakos ismerősök segítettek nekünk, elhozták a tanszék kameráját, és az ő kreálmányuk volt a Bábok a címlapon klippje. Nem lett rossz az eredmény, sőt, viszont egy profi egyből meglátja, hogy amatőr videóról van szó.
A profi klipp is fontos, egy idő után már nem csinálhatsz olyan anyagot, mint 2005-ben. A másik, amiről beszéltél, az a PeCsás fellépésünk felvétele volt. Talán még klippnek is túlzás lenne nevezni, inkább koncertvideó. Tehát igazi klippünk még nincs. Ezen már sokat gondolkodtunk, de egyelőre azt mondtuk, hogy ha nincs meg az az összeg rá, amiből tényleg egy jó klippet lehet csinálni, akkor ne csináljuk meg. Körbejártam azokat, akik Magyarországon profi szinten foglalkoznak metalzenekarok klippjeivel, és nagyjából négyszázezer forintot javasoltak, annyiból már egy konkrét stábot ki lehet fizetni, teljes felszereléssel. Vállalható klippet már kétszázezertől lehet készíteni, és onnan mehet fölfelé, a határ a csillagos ég. Ha viszont lesz, akkor profi, az biztos.

Sonny: Köszönöm a válaszokat, sok sikert kívánok a jövőre!

Gergő: Mi is köszönjük a lehetőséget.

www.salvusmusic.hu
www.myspace.com/salvusmusic