Csehország, Jaromer-Josefov

aug. 10.

Ötszáz kilométer és három átszállás után érkeztünk Jaromerbe, Csehország szívébe, Prágától 150 kilométerre keletre. A fesztivál területe amolyan Wackenesen a kempingtől nem messze található, egy 1800-as évek elején épült erődrendszerben. Hangulat garantálva. Jegyvétel után (mindössze 1000 cseh korona, kevesebb mint tízezer forint) elindultunk feltérképezni a környéket. Két egyforma színpad egymás mellett, köztük kivetítővel. Jó megoldás, mivel így senki nem fog lemaradni egyik zenekar műsoráról sem, és az átszerelés is sokkal kevesebb időt vesz igénybe, hiszen amíg az A színpadon játszanak, addig vígan rámolhatnak a B-n.

További megelégedettséggel töltött el az, hogy ételt-italt csak előre megváltott zsetonra adnak (25 korona volt egy), így megmenekülhetek a pénzválogatás és a visszajáró nyűge alól. Szóval bíztató kezdetnek tűnt, amit sajnos gyorsan lelohasztott az első általam látott fellépő, a legendás cseh ROOT koncertje. Úgy tudom itt szinte kultikus státuszuk van, minden évben fellépnek a Brutal Assaulton, és húsz éve tolják a black metalt, számtalan lemezt kiadva, de amit a színpadon műveltek, hát... Adva van egy középszerű zenekar, aminek az élén egy 55 (!) éves énekes, Jiří "Big Boss" Valter áll. Az öregúr hol kopasz, összemázolt fejjel és eszelős tekintettel próbál acsarogni a mikrofonba, hörgést imitálva, hol pedig papként prédikál és áriázik, de mindezt úgy, hogy szinte elkergetett a környékről. Szívesen meghallgatnám néhány lemezüket, mert a színpadon egyszerűen szarok. Erőltetetten teátrálisnak tűnt, gyenge produkció.

Viszont ami utánuk következett... A SUFFOCATION bulija. Láttam már néhány brutális death metal zenekart, de ilyet még soha. Annyi energia volt bennük, hogy egyszerűen hihetetlen. Frank Mullenen pedig nem fog a kor, olyan lendülettel vetette magát a hörgésbe, felszántva a deszkákat hogy leírhatatlan. Az egész csapat vadállat módon teljesített, a közönség nemkülönben. Frank egyébként meg is jegyezte, hogy szereti a cseh bulikat, ezek tartják életben őt és a death metalt. Külön öröm volt hallani Mike Smith játékát, főleg a régebbi nótákban. Bőven kaptunk a kilencvenes évek terméséből, úgyhogy még a régi fanoknak sem okoztak csalódást. Igazán elhívhatná őket valaki Magyarországra is mostanság.
Nagy kár, hogy a DARK TRANQUILLITY utánuk lépett fel. Egy ilyen brutális buli után nehéz átállni a göteborgi riffekre. Kitettek magukért, elsőosztályú bulit nyomtak, főleg az új dalokat előtérbe tolva, de sajnos nem volt elég egy Suffocation után. Jobb lett volna, ha a durvább vonalat hozzák előtérbe, így kis híján altatódalnak festett néhány dal. Mindemellett viszont a profizmus sütött a színpadról. Nehéz volt felfogni hogy most Niklas Sundin ott gitározik előttem tíz méterre!
Az utánuk következő DODHEIMSGARD (most már DHG) indusztriális metaljától sem voltam elájulva, noha a régebbi dolgaik tetszettek. Kínszenvedés volt végighallgatni. Az utánuk következő SILENT STREAM OF GODLESS ELEGY viszont kellemes meglepetés volt. Először valami hegedűs goth metalra számítottam a megjelenésük alapján, de a koncert közepe felé kezdett tetszeni a dolog, a végére pedig már a tömeg közepén álltam és füleltem. Doomos, folkos zenét játszanak hol angolul, hol csehül, és úgy vettem észre, őket itt imádják. A srácok a színpad előtt megőrültek, nem számítottam rá hogy ekkora sikerük van. Igaz, hazai pályán játszanak, hibázni nem nagyon lehet.

A nap uccsó fellépője a finn ENSIFERUM volt, akik egy csuklóból kirázott, kissé fáradt koncertet adtak úgy éjjel kettő felé. A tavalyi Szigetes fellépésükkel összehasonlíthatatlan. Eljátszották az új lemez felét, meg pár nótát az első két lemezről, aztán háromnegyed óra után elköszöntek. Hát...többet vártam volna.
Még első este megfigyeltem, hogy a csehek milyen iszonyatosan képesek lerészegedni. Nem sok nép van a világon, ami ehhez hasonlítható, az biztos :)

Nemrég a Hammerwörldnek köszönhetően sikerült elkapni Zak bácsit, és kicsit kifaggatni a vadiúj lemezükről és egyebekről. Ugyan távol áll tőlem a rap elemeit ötvöző zene, de a frontember hiteles egyénisége és hozzállása mégis megkedveltette a bandát.
Nohátakkor.

Sonny - Helló! Szerintem a „Life Will Kill You” az eddigi egyik legjobb lemezetek. Elégedett vagy a végeredménnyel, netán megváltoztatnál valamit rajta utólag, ha megtehetnéd?

 
Zak Tell - Hát, a zenekar tagjaként utólag mindig van valami, amit meg tudnál változtatni, apróságok amik még jobbá tehetnék a cuccot, rájössz hogy egy-két dal kicsit több ráfordítást érdemelt volna a stúdióban, de így viszont ez az igazi valóság, amit az arcodba kapsz! Szerintem az egyik dolog, ami folyamatosan hajt előre, az pontosan az, hogy mindig van valami amiben fejlődnöd kell. Ha minden tökéletes lenne, akkor nem lenne értelme folytatni a csapatot! Ennek ellenére elégedettek vagyunk a lemezzel, büszkék vagyunk arra amit a világra hoztunk, úgy érzem ez az eddigi egyik legspontánabb, legőszintébb cuccunk.

S - Mindössze másfél évvel a „Hate Yourself With Style” után jelent meg. A következő lemezt is ilyen gyorsan fogjátok összehozni?

Z - Soha nem számíthatsz semmire teljesen biztosan, ez alkalommal egyszerűen lelkesebben írtuk az új témákat, és mivel nem teljesen voltunk elégedettek a HYWS-al, így ki voltunk éhezve arra hogy új fejezetet kezdjünk a Clawfinger történelmében, és hogy megmutassuk mi az, ami miatt megérdemelt helyünk van a mai zenei színtéren!

S - Mennyit szöszmötöltetek a stúdióban?

Z - Kevesebbet, mint amennyit szoktunk. Tavaly szeptember vége és június között megírtuk és felvettük az egész cuccot, ami meglehetősen rövidnek számít nálunk. Jóval pörgősebb és spontánabb volt az egész folyamat. Az első hónap alatt még azt sem tudtuk pontosan, hogy mibe kezdtünk bele, azzal sem foglalkoztunk hogy mi fog kisülni belőle. 15 év után készen álltunk arra, hogy szabadjára engedjük a pusztító szörnyeteget, hogy olyan legyen amilyennek lennie kell!

S - Kérlek mondd el, hogyan írtok meg egy új dalt!

Z - Hát ez egy elég furcsa kérdés, nálunk egy dalírási folyamat bárhogyan elkezdődik, néha egy riffből indulunk ki, vagy a szövegből, egy dobrészből, egy homályos dallamból. Általában csak eljátszogatunk egy témával, addig amíg elég jó nem lesz ahhoz, hogy dalkezdeménynek lehessen nevezni. Ez nem csak egyféleképpen következhet be, mindig az aktuális gondolatainktól függ. Ennél az albumnál pedig tényleg csak hagytuk hogy az ötleteink vezessenek minket!

S - Meg tudnád mondani, hogy az előző lemezetek hogyan fogyott?

Z - Nincs ötletem, de szerintem nem vitték annyira, mint amennyire kellett volna. Ha az eladás foglalkoztatna, akkor az nyilván tönkrebaszná a hiteles dalírási folyamatot, úgyhogy inkább nem törődünk azzal, mennyire fogy az aktuális album. Más szavakkal: akkor vedd meg a lemezt, hogyha tetszik amit csinálunk.

S - Milyen volt az előző turnétok? Volt valami kiemelkedő pontja?

Z - Hát, mit mondjak, általában beleadunk apait-anyait a bulijainkba, nem számít hogy negyven vagy kétezer embernek játszunk, minden show egy különleges alkalom, bármi történjen, mindenkinek úgy kell éreznie hogy valami különleges dolognak a része. Ez a mi felfogásunk. A HYWS turnéjának ugyanúgy megvoltak a csúcsai és a mélypontjai mint az összes többinek, mi megtettük minden tőlünk telhetőt.

S - A közeljövőre nézve milyen terveitek vannak, ami a turnézást illeti?

Z - Még kilenc európai fesztiválon lehet látni minket a nyáron. Legközelebb valószínűleg egy szimpla klubturnéra indulunk, ahol majd egy rakás új nótát el fogunk játszani, a régiek mellett természetesen. Ez október közepe – november felé lesz esedékes, úgyhogy tartsátok nyitva a szemeteket és az eszeteket, valamint a pénztárcátokat hogy belépőjegyhez jussatok :)

S - Emlékszel a legutóbbi magyarországi fellépésetekre? Mennyire volt őrültek a magyar rajongók?

Z - Teljesen azok voltak. Párszor játszottunk a Szigeten az évek során, meg volt néhány önálló bulink. A magyar srácok tényleg fasza rajongók és szeretjük őket. Ez most nem seggnyalás, hanem a tényleges igazság, és mindent megteszünk hogy visszatérhessünk hozzátok!

S - A csapat tagjai érdekeltek más bandákban, projectekben is?

Z - Jocke, a billentyűsünk egy rakás csapat producere, ilyen a Face Down, a Constructead, és van még náhány. Bård-nak van egy countryzenekara, a Melkesyre, de a legfontosabb mindegyikünk számára a Clawfinger. Még mindig imádunk együtt zenélni.

S - Mi szól mostanában a CD-lejátszódban? Melyik bandákat hallgatod a szabadidődben, ha van ilyen egyáltalán?

Z - Húha, sokmindent meghallgatok, ilyeneket mint: Amy Winehouse: Back to Black, Arctic Monekys: Favourite Worst Nightmare, Jamie T: Panic Prevention, Shitdisco: Kingdom of Fear, LCD Soundsystem: Sound of Silver, Noisettes: What’s the time Mr., SLS, Tingsek: World of it’s own & as always, Mr. Bungle, Barkmarket, Helmet, Public Enemy, Frank Zappa, Tom Waits, John Lennon, Bob Marley, és egy rakás más dolgot is.

S - Melyik csapatok hatottak igazán a Clawfingerre? Téged mi inspirál igazán?

Z - Nincs egyetlen ilyen, nagyon széleskörűek a bandát ért hatások, mindegyik zenekari társamnál különböző. Az egyetlen fontos dolog az hogy meg tudunk újulni és változatossá tudjuk tenni magunkat, hála Istennek. Szörnyen unalmas lenne ha mindig ugyanazt játszanánk, és mindig ugyanazon hatások érnének minket.

S - Nagyon köszönöm a válaszaidat Zak! Mit szeretnél elmondani még a végére?

Z - Töltsétek le és hallgassátok meg az új lemezt. Ha tetszik akkor vegyétek meg, ha nem akkor basszátok meg :) De komolyan: ha tetszik amit hallgatsz és meg is veszed akkor támogatod a zenekart. Ne felejtsd el, ez nem a hülye klippekről, tetoválásokról és trendekről szól, ez a zene sokkal több mint egy egyszerű kép a zenészekről!

Ja, igaza van, keressétek az új lemezt, ami 2007. július 27-én jelent meg. Emellett a csapatot láthatjátok a székesfehérvári FEZEN-en! Részletek rövidesen.

A Suicidal Angels a budapesti Black Hell fesztiválon pusztított a Rotting Christ előtt, és örömmel vállalkoztak az interjúra. Nick Melissourgos énekes-gitáros válaszolt Sonny kérdéseire.

Sonny: Most jelent meg az első nagylemezetek, az Eternal Domination. Kérlek mesélj róla pár szót!

Nick: Tavaly télen kezdtük el felvenni, és nagyjából februárra végeztünk vele. A kaliforniai OSM Records fogja megjelentetni július 16-án. A keverést és a mastert Colin Davisre, a Vile gitárosára bíztuk. 11 nóta lesz rajta, mind kibaszott old school thrash metal lesz. 4 nótát újra felvettünk az Armies of Hell EP-ről, 7 viszont vadiúj lesz.

S: Az eddigi EP-kre és demókra milyen reakciók jöttek? Olvastatok véleményeket róluk?

N: Eddig nagyon jók a visszajelzések, különösen a legutóbbi EP-re. A Terrorizer például 7.5 pontot adott rá ha jól emlékszek. Kielégítőek az eredmények mindeddig. Amúgy ezeket megtalálhatod a honlapunkon (www.suicidalangels.com) vagy a myspace oldalunkon (www.myspace.com/suicidalangelsgreece)

S: Esetleg a világ többi részén is kiadják az első lemezeteket?

N: Igen, pontosan így lesz. A kiadónknak nagyon jó a terjesztése. Ezt amúgy az OSM tulajdonosa, Patrick hozta össze aki egy hatalmas fazon és rengeteget segített nekünk.

S: Hogy jött a Rotting Christ-el közös turné ötlete vagy lehetősége?

N: A Rotting Christ ötlete volt. Esélyt akartak adni a fiatal görög zenekaroknak, hogy bemutathassák zenéjüket a Balkánon és a környékén. Ezúton szeretnénk ezt megköszönni nekik, különösen Sakisnak!

S: Hogy éreztétek magatokat a két magyarországi buli alatt?

N: Teljesen őrült bulik voltak! A közönség reakciója elképesztő volt számunkra. Az első buli alatt Pécsett (remélem jól mondom ki), egy meztelen srác jött be a backstage-be, hahaha!! Nagyon szeretnénk újra nálatok játszani egy napon, igazán jól éreztük magunkat.

S: A mostanit követő lemezre sokat kell majd várnunk?
 
N: Hm, az ezutánira? Nem hiszem hogy sokáig tart felvenni. Talán jövőre összehozzuk. Már néhány új dalt elpróbáltunk közösen, ezek inkább a thrash-death felé húznak az eddigiekhez képest.

S: Most néhány kérdést tennékfel a csapatról. Ki volt a zenekar alapítója?
 
N: Én hoztam össze a társaságot 2001-ben, 16 éves koromban. Állandó tagokat kerestem, akik szeretnek thrash metalt játszani. Sok tagcserén kellett keresztülmennünk, mire kialakult a mai felállás, ami a következő:
Nick: ének, gitár
Themis: gitár
Sotiris: basszus
Orfeas: dobok
Tudod azonkívül, hogy mindannyian ugyanazt a zenét szeretjük, remek köztünk a kapcsolat, igazi nagy haverok vagyunk ami a legfontosabb dolog egy bandán belül.

S: Miket tartanál az eddigi történetetek során a mérföldköveknek?

N: Volt néhány nagyon különleges és kiemelkedő pillanat, például amikor a Tankard, Anvil, Napalm Death/Onslaught, Master, Kreator/Celtic Frost koncerteken léptünk fel előzenekarként. Emellett volt egy önálló bulink Bukarestben néhány évvel ezelőtt, egy másik a lengyel Supreme Lorddal a Malbork Metal Days fesztiválon, valamint a németországi Vendessen városában megtartott Thrash till Death fesztiválon való fellépés a Vendettával is felejthetetlen volt. A balkáni turné a Rotting Christtal meg különösen fontos, mivel ez volt az első igazi turnénk. Ja és nemrégiben mi léphettünk fel a Behemoth előtt Szófiában!! Az emberek emlékeztek a Suicidal Angelsre a legutóbbi látogatásunk folytán, és hatalmas mosh pit alakult ki...!

S: Melyek voltak a legjobb/legrosszabb S.A. koncertek eddig szerinted?
 
N: Hú erre nehéz visszaemlékezni a rengeteg buli miatt, de az biztos hogy a mostani szófiai fellépésünkön sokkal jobban játszottunk mint az előzőn. Legalábbis az emberek ezt mondták :)
 
S: Themis még mindig játszik az Orion's Reign zenekarban?
 
N: Igen hogyne, de természetesen a Suicidal Angels áll számára első helyen.

S: Mik a terveitek a közeljövőben? Esetleg egy európai turné?

N: Hát elsősorban az album minél jobb promóciója a cél. A kiadóval együtt próbálunk néhány koncertet lekötni, de nemcsak Európában, hanem az USA-ban is körvonalazódik valami. Sajnos több biztosat még nem tudok mondani.

S: Mi inspirál a szöveg vagy zeneírás során?
 
N: Hahaha, inspiráció a szövegekhez? Csak nézz a legközelebbi templomra! Kibaszott keresztények. Egy csomó bajt ők hoztak ez emberiségre! Csak képmutatás amit művelnek! A zene viszont belülről jön, ez egy belső érzés.

S: Kik a példaképeid a thrash metalban?
 
N: Szeretem az egész old school thrash és death szcénát a 80-as évekből. Jórészt amerikai csapatokat hallgatok, érthető hogy a kedvenc zenekarom a Slayer. Ők hatnak rám legjobban már évek óta az egész extrém metalból.

S: Végszónak mit mondanál az olvasóknak?
 
N: Halál a nu metal és emo szarokra!!! Üldözzétek ezeket a szarháziakat!!! Kibaszott thrash mindhalálig!!! Remélem rövidesen ismét találkozunk Magyarországon! Addig is csekkoljátok a myspace-ünket (www.myspace.com/suicidalangelsgreece) vagy a hivatalos oldalunkat (www.suicidalangels.com). Köszi az interjúlehetőséget! OLD SCHOOL FUCKING THRASH!!!

Ezt a CD-t még az áprilisi Black Hell fesztiválon nyomta a kezembe valaki. Címe nincs, egyszerű promo, a zenekar nevét is alig tudtam kihámozni rajta. Évszám sehol, nehogy véletlenül be tudjam határolni, mikor és hol készülhetett.
Kis internetes keresgélés után kiderült, hogy egy görög death-metal zenekarról van szó, ami 1998-ban alakult. Arra számítottam, hogy valami Mass Infectionhöz hasonló death-pusztítást kapok a nyakamba öt nóta erejéig, elvégre ha valaki 9 éve tolja az ipart, akkor már biztos gyakorlott.
Nos, van itt minden: eszement dob, mély hörgés, tekerősnek szánt riffek, de korántsem olyan minőségben, mint amit elképzeltem. A nóták rövidek - az egész promo cd összesen nincsen tíz perc (!) - egyformák olykor, pedig az alapanyagból sokkal többet is ki lehetett volna hozni. Jó, a brutális death-metal amúgy sem egy olyan műfaj túl nagy a változatosság, de azért az itteni fogásokat már hallottuk több helyen. Talán az utolsó, Reflection of Deniel című dalt érzem a legerősebbnek. Na az tényleg egy jól megírt, faszán összerakott, szanaszét dobolt nóta. Alapvetően a többivel sincs baj, csak hajlamosak elsüllyedni a szürkeségben.
Nem tudom, hogy ez egy megvágott anyag-e, ami nem teljes hosszúságban tartalmazza a dalokat (infólap nuku, még a cd is írott...), ez így mindenre jó, csak promocióra nem. Ha valaki EVADE-t akar hallgatni, az inkább a 2002-ben megjelent eddigi egyetlen nagylemezüket keresse.

Elkövetők:

Thomas - ének, gitár (Exhumation, Homo Iratus)
Pashalis Tasioudis - gitár
Nick - basszer
Jim - dob (Obscence)

Tracklist:

01. Intro
02. Fragments of Immortality
03. Sepaded Figures of an Entagled Entity
04. Empoided in a Perversed Putridity
05. Reflection of Deniel

Csabi: A Black Hell fesztivál nyitóbandája voltatok, és bebizonyítottátok, hogy nem csak egy zárójeles előzenekar vagytok, a produkcióval elég magasra tettétek a mércét. Sokan nem hallottak még rólatok, pedig nem is kevés érdem szól a zenekar mellett. Mióta működik olajozottan az Archaic gépezet?

Taki: Köszönjük szépen. Az utánunk következő bandák abszolút profik voltak ugyhogy mi sem akartunk nagyon kilógni a sorból, tudod hogy van ez igyekszik az ember. Ezúton is köszönjük a lehetőséget, hogy ott lehettünk.

A zenekar az ex-Braindeath legénységéből alakult (Takács Dávid: bőgő/ének, Püski László: gitár/vokál, Szabó Csaba Zoltán: dob) trió formában 2004-ben. Így hármasban lenyomtunk jónéhány koncertet majd 2005-ben felvettük a 'Time has come to envy the dead' lemezt ami 2006-ban jelent meg szerzői kiadásban, majd még ebben az évben csatlakoztunk a Vic Records flottájához (ezúton nagy köszönet Havancsák Gyulának - Sin of Kain). 2007-ben pedig az ő gondozásában fogjuk újrakiadni az albumot, ez a nyárra várható. Mindeközben folyamatosan kutattunk második gitáros után, mert azért élőben így sokkal nagyobbat szakítanak a dalok. Elég sok jelentkezőt próbáltunk ki, voltak nagyon érdekes figurák is, de ebbe most ne menjünk bele. A lényeg az, hogy cirka egy évvel ezelőtt találtuk meg Olt Ákost, aki zenei tudásával, hozáállásával rendkívül hamar be tudott kapcsolodni a közös munkába. Tehát gyakorlatilag immáron egy éve ebben a szilárd felállásban működünk.

Csabi: Rendkívül tehetséges és erőteljes megjelenésű zenekar vagytok, jó zenészekkel, tanultatok esetleg zeneiskolában?

Taki: Igazából nem. Bár én jártam zeneiskolába, még az általános iskolában talán 3 vagy 4 évig furulyázni tanultam, előtte volt otthon zongoránk amit 2-3 évesen csapkodtam ahol értem, de ez nem hiszem hogy nagyon beleszámít :). Amit tudunk azt nagyrészt autodidakta módon tanultuk meg, persze amikor elkezdtünk zenélni az alapokat azért mi is tanártól sajátítottuk el. Végeredményben egyáltalán nem vagyunk tanult muzsikusok.

Csabi: Sok lehetőségetek van koncertezni? Meg tudnád mondani, körülbelül hány órát töltöttetek eddig színpadon?

Taki: Minden lehetőséget meg szoktunk ragadni ha koncertről van szó, nem emlékszem olyanra, hogy visszamondtunk volna felkérést csak azért mert nem volt kedvünk menni. Úgyhogy nyugodtan lehet minket hívni, szívesen megyünk akárhová, várjuk a meghívásokat. Hány órát ez egy jó kérdés a számolással mindig bajban voltam. Ezidáig kb. 40-50 koncertet adtunk ezek között volt negyedórás, egy és negyedórás tehát elég széles spektrumon mozog a dolog. Ha valakinek van kedve számolja ki a helyes megfejtő pedig kap egy eredeti japán víz alatti hóekét.:)

Csabi: Hány próbára van szükségetek hetente, hogy tartsátok a szintet, amit nyújtani szeretnétek?

Taki: A szintentertáshoz nem kell sok. Ahhoz gyakorlatilag heti-kétheti egy próba elegendő lenne. Azonban mi inkább fejlődni szeretnénk tehát annyit próbálunk amennyit csak tudunk. Bár sajnos ez is rapszodikusan tud alakulni néha. Azért igyekszünk a heti 2-3 próbát tartani ami persze nem mindig sikerül. Az igazság az, hogyha azt a szintet szeretnénk tartani amit nyújtani szeretnénk non-stop kellene próbálni, ebben elég maximalisták vagyunk. Úgyhogy van még hova fejlődni.

Csabi: Mennyire megosztott a bandán belül a zenei ízlés? Érdekes volt például hallani a Tormentor és a Testament feldolgozást, emellett bizonyos részekben death metal elemeket is tartalamz a zenétek. Ez személyenként változó, vagy mindannyian szélesebb skálát kedveltek a zenék terén?

Taki: Ez egységesen változó.:) Mindannyian elég széles zenei skálán mozgunk és nem csak a metalon belül. Csabi például óriási Metallica-fan de emellett ott figyel nála a Nile is mint nagy kedvenc, Lacinak a Sepultura az első azonban az elektronikus zenéket is csípi, Ákos mindenféle techno-thrash/death-et csipázik, én pedig a thrashtől a hc-ig a népzenével bezárólag mindent hallgatok. Az igazi közös kapcsolódási pont viszont a Slayer, a Testament, és a Pantera, mint örök hármas.

Csabi: Mi lenne az a 3 banda, akik előtt legszívesebben fellépnétek?

Taki: Az előző kérdésben ott vannak. Sajnos a Pantera előtt már nem nagyon lenne lehetséges, helyére mondjuk jöhetne az Exodus.

Csabi: Milyennek ítéled a mostani metal kultúrát külföldi, és hazai szinten?

Taki: Nyilván lehetne sokkal jobb is, de lehetne még ennél is rosszabb. Az igazság az hogy ez csak rajtunk - a magyar bandákon - múlik. Abban az esteben, ha sok minőségi banda tűnik fel a szintéren és úgy látjuk, hogy ez egyre inkább igaz lesz akkor még jobbá tudjuk tenni az egész dolgot. Sajnos általánosan elfogadott dogma, hogy a metalban nincs pénz ami szerintem nem igaz, tehát az elkövetkező időkben ki kell alakítani egy olyan kultúrát ami elsősorban a zenészeknek teremt egy kicsit korrektebb lehetőségeket. Bár már látjuk ennek az első előfutárait, ha megnézzük egyre több külföldi banda látogat el hozzánk ami a koncertszervezők elkötelezettségét jelenti.
Nyilván a helyzet nem rózsás azonban a lehetőségeket ki lehet és ki is kell aknázni szerintem. Tehát csak így tovább. A külföldi metál kultúráról nincs sok infóm, de van ahol jobb van ahol rosszabb úgyhogy ezzel nem is foglalkoznék és nyilván nekünk sem külföldre kell kacsingatni hanem azzal kell foglalkozni és azt kell jobbá tenni ami itt van.

Csabi: Mennyiben változott a gondolkodásotok a régebbi, Braindeath nevű formáció óta?

Taki: Mindenképpen komolyabban állunk hozzá a zenéhez, igyekszünk minél profibb kiállású minél egyedibb muzsikát készíteni. Ezt értem az elkövetkező lemezekre, koncertekre egyaránt. Az eddigi hobby zenélést felváltotta egy érettebb hozzáállás. Bízunk benne, hogy ezt rajtunk kívül más is észreveszi majd.

Csabi: Az új lemezetek nagyon jól sikerült, minden elismerésem. Van valami amit utólag változtatnátok rajta?

Taki: Köszönjük szépen. Természetesen. A hangzást egy kicsit feszesebbre, karcosabbra csinálnánk. Nagyrészt azért meg vagyunk elégedve vele Töfi nagyon jó munkát végzett egy varázsló az a fickó. Úgyhogy a következő lemezre is hasonló hangzást képzelünk el, tehát marad a thrashes zúzás. Egyébként most folynak a tárgyalások a következő lemez munkálataival kapcsolatban, úgyhogy talán jövő ilyenkor már az új lemezről beszélhetünk. Biztosíthatok mindenkit arról hogy egy nagyon ütős hangzással fognak megdörreni az új nóták, de erről egyelőre ennyi elég is.
Köszönjük az interjút.

Köszönjük a válaszokat!

weboldal

A rock legnagyobb önpusztítói - NIKKI SIXX, a Mötley Crüe basszusgitárosa

Az első húsz év

Egy kalandvágyó amerikai farmerlány és egy olasz bevándorló gyermekeként született San Joséban, 1958. december 11-én. Apja után a Frank Carlton Serafino Feranna nevet kapta, de a források arról nem szólnak, hogy hány éves korára sikerült ezt a szép hosszú nevet végig megtanulnia.
Alkoholista szüleinek már előtte is volt egy gyermeke, Lisa, aki súlyos betegen élte le az életét - Down-szindrómában szenvedett - és 2000-ben elhunyt. NIKKI a Sunset Boulevardon nőtt fel. Ritkán látta a szüleit, de ha esetleg mégis összefutottak, abban sem volt sok köszönet. Anyja csak rövid időközönként józanodott ki és mindent megtett annak érdekében, hogy ez az állapot ne tartson sokáig. Négyéves korában Lake Tahoe mellé költöztek, majd 1964-ben Mexikóba repültek, ami Nikki bevallása szerint ifjúkorának legjobb periódusa volt. Itt szívott füvet először életében - hétévesen.
Rövidesen nagyszüleihez került, akik nyugodtabb életet éltek. Nagyapja egy Shell-kútnál dolgozott El Pasoban, a sivatag szélén. A kissrác a helyi iskolába járt, gyorsan tanult, és benne volt az összes létező hülyeségben, amit el lehetett követni a többiekkel, kezdve a bolti lopásoktól az autókerekek kilyukasztásáig.
Tinédzserkorát Idahóban egy kisvárosban kezdte. Megvette élete első lemezét és eljutott első koncertjére is. 13 évesen elvesztette a szüzességét egy autó hátsó ülésén. Nagyszülei egyre kevésbé bírtak vele, ezért visszaküldték anyjához és időközben született húgához Seattlebe. Új mostohaapja, Ramone spanyol jazzt és funkyt hallgatott, ami Nikkit gitározásra ösztönözne. Elkezdett prüntyögni valamit egy öreg akusztikuson, majd nemsokára egy hangszerboltból ellopta élete első elektromos gitárját. Ekkortájt nagy Stooges és Aerosmith rajongó volt. Megalapította első zenekarait, amik elsősorban pocsék zenével és gagyi nevekkel tűntek fel kb. háromutcás körzetben (pl: Mary Jane, Forced Entry, Sleaze, The Vidiots). 15 éves korában már rendesen ivott és egy rakás drogot kipróbált, amihez olcsón lehetett hozzájutni. Ezt egy idő után terjeszteni is kezdte, verekedésekbe és újabb lopásokba keveredett, ami még szétcsúszóban lévő anyjának is feltűnt. Nikkit kirúgták az iskolából, ahová éppen járt, majd rövidesen öngyilkossággal próbálkozott.
Élete ezután fordulatot vett: anyja kitette otthonról, mocskos melókat vállalt, hogy drogot tudjon venni. Két kurvával élet, majd egyik barátja autójában húzta meg magát. 1975-ben elkapták, amint drogot árult a seattlei Colisseumban fellépő Rolling Stones koncertjére igyekvőknek. Befenyítették egy tíz éves felfüggesztett börtönbüntetéssel, majd kiutasították a városból. Visszament Idahóba nagyszüleihez és keményen dolgozott, hogy megvehesse első igazi gitárját: egy Gibson Les Paul másolatot 109 dollárért.

Újabb fordulatot hozott életében az a nap, amikor anyja testvéréhez és annak férjéhez költözött Los Angelesbe. A faszi a Capitol Recordsnál dolgozott és ellátta Nikkit minden földi jóval: rocklemezekkel és munkával egy lemezboltban. A srác nem volt igazán hálás, jól összelopta magát a bolt cuccai közül, vett egy lerobbant kisbuszt és továbbállt arrogáns nagybátyjáéktól.
Továbbra sem tért jó útra: porszívókat árult, italboltban dolgozott (na vajon mit lopott innen? :) - összerakott egy zenekart Rex Blade néven, ami sajnos nem túl sokáig volt életképes. 1978-ban egy garázsban lakott, és onnan járt ide-oda dolgozni. Valamikor akkor futott össze először Mick Mars-al, a későbbi Mötley Crüe gitárossal.
1979-ben tákolta össze első épkézláb zenekarát, a Sistert. Érdekes módon együtt zenélt vele Blackie Lawless és Chris Holmes, akiket elvileg minden metalosnak ismernie kéne a W.A.S.P. kötelékéből. Nem sokáig zajongtak együtt, Nikkit rövid úton kipenderítették a csapatból. Arról voltak nevezetesek egyébként, hogy ők voltak az első zenekar, akik fordított pentagramot tettek a logójukba. Nikkit első nagy megtiszteltetése is ekkor érte: néhány koncert erejéig a legendás New York Dollsban zenélhetett az azóta elporladt Johnny Thunders helyén.
A Sisterből való kipaterolása után elmerült Hollywood szennyében: végigitta a helyi legendás bárokat, a Whiskey A Go Go-t, a Rainbow-t, stb. Egykori Sisteres kollégájával, Lizzie-vel zenélt egy London nevű bandában. Amúgy ez a csapat a 80-as évek végéig húzta ezernyi különféle felállásban, de sosem sikerült kitörniük az ismeretlenségből. Nikki próbálta felvenni a kapcsolatot apjával, aki letagadta, hogy van egy fia. Ekkor határozta el, hogy végleg leszámol a gyűlölt névvel, 1980 őszén hivatalosan megváltoztatja nevét Frank Ferranáról Nikki Sixx-re.
A The Runaways nevű csajbanda néhány tagjával járt, majd az Orchid dobosa lett az ágyasa, egyre jobban beleásta magát a zenei életbe. A London egyszer a Starwoodban lépett fel, ahol többek között Mick Jagger és Keith Richards is megnézte a bulijukat. Aznap írta a Public Enemy #1 című dalt Lizzie autójában ülve, rumvedelés közben.
Sajnos ez a zenekar nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így Nikki új társak után nézett a Los Angeles-i éjszakában, így 1980-ban egy Tommy Lee nevű cimborával új zenekart alapított...

A 80-as évek

1981. januárjában cimborált össze komolyabban a basszer és Tommy. A dobos nagy London-rajongó volt, és nem igazán akarta elhinni, hogy Nikki vele, a 19 éves suttyóval akar együtt zenélni. Néhány selejtes gitáros és egy dagadt énekes, O'Dean kipróbálása után sikerült egy régi ismerőst, az akkor már 30 éves Mick Marsot a zenekarhoz csábítani. Korábban már szeszeltek együtt akkor, amikor Nikki az italboltban dolgozott, így megvolt a közös élményanyag.
Mick amúgy egy szakadt rockzenész volt akkoriban, a hetvenes éveket végigzenélte egy rakás elbaszott zenekarban, de a béka fenekénél nem jutott feljebb egy centivel sem.
Áprilisban elkezdték kialakítani a csapat agresszív külsőjét: hármuk haját feketére festették, és időnként arcukat is kipingálták. O'Dean helyére új énekest kerestek és találtak: Tommy beajánlotta a "szőke kurvát", Vince Neilt, akinek belépése után összeállt a ma is turnézó klasszikus Crüe:

Vince Neil ének
Nikki Sixx basszer, dalszerző
Mick Mars gitár
Tommy Lee dob, zongora

Persze ne higgye senki, hogy egyből ölükbe hullott a lemezszerződés és ők voltak a sztárok! A legendás The DIRT című könyben Nikki mesélt a Mötley-házról: egy szakadt háromszobás kéró valahol Los Angeles lepukkant részén. Akkora volt a káosz és a mocsok hogy elmondani is lehetetlen. Alig volt pénzük és ami volt azt is szeszre és drogokra költötték. Egyik este egy kocsmában italoztak, amikor a rend őrei beléjük kötöttek, lányoknak nevezték őket, röhögtek rajtuk. Nikki tanácsára eljöttek onnét, majd meglátták a zsaruk nyitva hagyott ablakú autóját. Gyors mérlegelés után mindannyian behugyoztak az ablakon, majd futás...
A házban Nikkié volt a legnagyobb szoba, oda vitte kurváit és ott írta totál bedrogozva az első lemez dalait. A kisebb helységben aludt Tommy és Vince. Mick még a város másik felén lakott a csajával, csak próbálni jártak össze. Tommy kedvenc szórakozása a dugás volt, egyszer például csak azért összefeküdt egy kétmázsás csajjal, hogy vezethesse annak vadiúj sportautóját. Nikki részletesen elemzi azt a megdöbbenést, ami akkor érte, amikor meglátta a dobosa fölött ütemesen rángatózó és remegő hájtömeget a lakásban.
Sokszor felléptek különböző kocsmákban és az éjszakák általában náluk értek véget. A Van Halenes David Lee Roth is megfordult ott, csendben leült a földre és ájulásig füvezte magát, még azt sem vette észre, amikor az egyetlen még ép berendezési tárgy - a tükör - széttört a fején, felállt és továbbindult, mintha mi sem történt volna.

1981. novemberében felvették a Mötley első lemezét. Elég nehezen sikerült összehozni, hol Vince volt túl részeg az énekléshez, hol Nikki ragadt valamelyik aktuális nőjénél éjszakára. Végül sikerrel jártak és 2000 darabot sikerült nyomatni belőle. Ahhoz képest, hogy a zenekar abban az évben alakult, egész gyorsan sikerült elérniük valamit (hála a menedzsernek, Coffmannak).
A 82-es év sem indult egyszerűen: a rendőrségen végződő szilveszteri buli után februárban ismét sikerült túllőni a célon. Verekedésbe keveredett a Sunset Stripen, csak barátnőjének, Lita Fordnak köszönhetően maradt szabadlábon. Eközben zajlottak a Mötley bulik mindenfelé - igaz csak helyi szinten, az áttörésre még várniuk kellett. A Mötley házban Nikki folyamatosan írta a következő lemez anyagát, ami nehezen ment a hatalmas káosz miatt, ami náluk uralkodott.
Márciusban egy érdekes akcióra került sor: előzenekaruk volt egy feltörekvő trash banda, akik most érkeztek a semmiből. Metallica volt a nevük, szoros kapcsolat alakult ki a tagok között a továbbiakban.
Nyáron a kiadónak köszönhetően Nikki kapcsolatba került Alice Cooperrel, a Saxonnal és több már jól ismert zenésszel. Ősszel már az újonnan írt dalokkal koncerteztek, megszületett a Red Hot, Shout at the Devil, stb. A Halloween-napi bulin Nikki sikeresen felgyújtotta magát nem egészen józan állapotában, amikor belegyalogolt a színpad szélén lévő gyertyákba. Annyira leszarta, hogy még csak félbe sem hagyta a basszerozást, végül a rajongók oltották el a lángokat.
A kiadókkal és a pénzemberekkel folytatott állandó harcnak köszönhetően az év végére Nikki már rendes pénzt kapott a bulikért és nem kellett többet olyan munkákat vállalnia, mint akkor, amikor számkivetettként kóborolt rokonai között.
1983 egyértelműen áttörés volt a számukra. Többek között azért, mert egy vállalkozó szellemű csaj, Bullwinkle megmutatta nekik a heroin helyes használatát, továbbá Coffmannak köszönhetően felléphettek a KISS zenekar előtt. Tavasszal elkezdték felvenni az új nagylemezt, majd részt vehettek azon a fesztiválon, ahol több mint 300 ezer ember előtt játszhatták el dalaikat Ozzy, a Judas Priest, a Scorpions és a Van Halen társaságában. Ez volt az, aminek köszönhetően a Mötley szélesebb körben ismertté vált.

A növekvő sikerek egyre durvább bulizásokat hoztak. Egy Roy Thomas Baker nevű faszi buliján Tommy és Nikki egy jacuzziban ült egy rakás emberrel, köztük Tommy barátnőjével. A dobos mindenki előtt szopatta le magát Candice-el, majd arra kényszerítette, hogy ezt a társaság többi férfitagjával is megtegye. Amikor Nikki ott akarta hagyni őket, nem találta a ruháit és meztelenül indult haza egy kölcsönvett autóval. Az előtte a zongorán elfogyasztott kokain hatásának köszönhetően rövidesen egy telefonfülkébe száguldott bele. Ha az anyósülésen ül, vége.
Szeptemberre meggyógyult eltört válla és megjelenhetett a Shout at the Devil lemez. Két hét alatt kétszázezer példányban fogyott, és megmozgatta a metalzene rohadó állóvizét. Egy aranykor kezdete volt ez a glam számára, ami hat éven keresztül, az évtized végéig tartott.
Egy önálló turné után Ozzy zenekarához csapódtak, hogy 1984-ben végigszántsák Amerikát. Az öregedő mester bőven ellátta őket szesszel, droggal és jótanáccsal, ami a lehető legdurvább bulizás tuléléséhez szükséges. Közben a lemezük elérte az arany státuszt, ami NEM ötezer darab után jár, mint szerény hazánkban. A díjátadón Demi Moore, aki hasonló gyerekkorral büszkélkedhet, mint Nikki, a basszusgitáros figyelmébe ajánlotta az Anonim Alkoholisták Szövetségét, amikor az egy üveg Jack Danielsszel a kezében ment átvenni a díjat.

A zenekar egyik legőrültebb éve volt ez. Az Ozzys turnénak köszönhetően mindenki megismerte a nevüket, noha az ex-Sabbath híresség néha elég furcsa dolgokra vetemedett: például miután elvégezte a dolgát Tommy Lee wc-jében, a terméket elégedetten szétkente a hotelszobák falain. Zajlott az élet... :)
Ozzy után az Iron Maidennel turnéztak, majd lassacskán nekiálltak harmadik lemezük felvételének, amikor az eddigi fényes karriert egy tragédia árnyékolta be. Kivételesen nem Nikki Sixx követett el valami ostobaságot, hanem az énekes Vince Neil. A szőke srác egy hatalmas party közepén elindult a glam-rock zenekar Hanoi Rocks dobosával, Razzle-vel piát venni a közeli boltban. Vince '72-es Ford Panterájával indultak útnak, kajak részegen, és ahogy kell fejre is álltak, nem messze a háztól. Vince túlélte szinte sérülések nélkül, de a fiatal Razzle meghalt. A zenekar megtorpant, több ezer ember követelte az énekes letartóztatását, több napot töltött előzetes letartóztatásban mire megszületett az ítélet: nem ihat többet és előadásokat kellett tartania az alkohol káros hatásairól, miközben a többi tag körülötte vígan drogozott és vedelt tovább.
Ez egy fordulópontot jelentett, itt kezdet kissé elszakadni egymástól lelkileg. Nikkit nem nagyon érdekelte a dolog, a további koncerteken is ugyanúgy próbálta leitatni Vince-t, de az általában félrevonult a bulik után hotelszobájába, ahol általában egy csajt kúrt hajnalig.
1985-ben elkezdték felvenni legújabb lemezüket. Nikki elmondása szerint teljesen szét voltak csúszva, még ő sem tudott újabb dalszövegeket kiagyalni. Összeszedegettek néhány eddig ki nem adott dalt, hogy legyen mit kiadni. Kevés új dolgot tudtak összehozni az önpusztítás miatt. Ekkortájt született a híres Home Sweet Home című dal. A basszer szerint ez akkori önmagukat mutatja, a DIRT-ben részletesen leírta, milyen volt egy estéje: "hazaértem és a ház tele volt vadidegen emberekkel, akik ott kúrtak és lőtték be magukat az ágyamon, néha azt sem tudtam, hol aludjak egyáltalán". Az eredetileg Entertainment of Death nevű albumot végül Theatre of Pain néven adták ki, de csak miután a menedzserük magára tetováltatta a régi címet...
Nyáron megkezdték headliner turnéjukat Amerikában. Nikki már rendszeresen használt heroint, amire egy akkori barátnője szoktatta rá, ő tanította meg a belövés helyes módjára. Mire decemberben hazaért a turné első felének végén, nem ismert magára. Lefogyott és csomókban hullott a haja, úgy nézett ki a tükörben, mint valami kísértet.

Mindezek ellenére nem lassítottak. 1986 februárjában megkezdődött első önálló amerikai turnéjuk. Egy londoni buli alkalmával Nikki és a Hanoi Rocksos Andy McCoy nekivágtak az éjszakának, hogy heroint vegyenek valakitől. Találtak egy dílert, aki sajátkezűleg lőtte be a basszert, akit ez pillanatok alatt kiütött. Úgy próbálták életre kelteni, hogy jeget tettek a bőrnadrágjába, de ez kevésnek bizonyult. Végül egy kiadós hányás segített rajta, így nem kellett kórházba vinni.
Az európai dátumok után otthon folytatódott a koncertezés, Nikki ekkor már napi 3500 dollárt költött drogokra. Menedzsere kiszámolta, hogy 16 hónapra elég a pénze - hacsak fel nem dobja a pacskert addig. Ennek hatására életében először megpróbált leszokni a káros szerekről, de ennek az lett a vége, hogy pár napon belül rehabilitációs asszisztensével együtt tolták az anyagot és a szeszt. A negatív hatások mellett bizonyos fokú kreativitásra is szert tett, amit az új album írásakor próbált kamatoztatni. Júliusban meghalt nagymamája, ami szintén a tisztulásra sarkallta, de ismét sikertelenül járt.
Ősszel és télen ismét a stúdióban nyomultak. Nikki teljesen szét volt csúszva, általában csak beült a sarokba és szédült vagy hányt, néha pedig mindkettőt egyszerre. Lita Ford vendégeskedett a lemezükön, őt is sokkolták azok az állapotok, amik a stúdióban uralkodtak, főleg Nikki lassú leépülése döbbentette meg.
1987 tavaszán egy rövid pihenőidő után májusban megjelenhetett a negyedik lemez Girls, Girls, Girls címmel. Sokan a legrosszabb Mötley lemeznek tartják, nekem az egyik kedvencem az olyan nótákkal, mint az All in the Name of Rock & Roll.
A turné alatt már saját repülővel utaztak. Nikki: "festettünk az oldalára egy kibaszott nagy faszt, olyan volt, mintha mindig megbasznánk az adott várost. Egyfajta inváziós hadseregnek képzeltük a Mötley Crüe-t". A repülőn mindenkinek megvolt a maga anyaga: Nikki "zombie dust"-ot tolt (Halcyon és kokain keverék), ugyanez egy erős koktéllal Tommynak, vodka Micknek és altatók Vince részére. Durván tolták, bár a turné előtti próbák is hasonlóan zajlottak. Ismét Nikki: "Mick nekiesett a bárszekrénynek és iszonyúan erős házi koktélokat kevert magának, én pedig azzal szórakoztam, hogy minél többféle drogot jutattam a szervezetembe, és figyeltem, milyen hatással vannak rám."

Nikki a turnén összeszedett egy újabb csajt, aki szintén nem gyengén tolta a cuccokat. Az évekig tartó drogozás miatt elvesztette egyik veséjét és szép lassan kezdett megsüketülni a fellépő mellékhatások miatt. Szép pár lehettek mindenesetre na...
Ősszel eljutottak a Távol-Keletre, többek között Japánban is felléptek, viszonylag rendben mentek a dolgok mindaddig, amíg Nikki alól ki nem csúszott teljesen a talaj. Először Hong Kongban történek furcsa dolgok: totál bedrogozva elmentek egy bordélyházba, ahol Nikki kurvákat rendelt a menedzsernek, aki nem igazán tudta mire vélni a dolgot, amikor egy buzi és egy apácának öltözött csaj zörgetett az ajtaján. Mire megkérdezhette volna a basszert a dolog miértjéről, ő már visszatért a hotelba, ahol végleg kiütötte magát.
1987. december 21-én Nikki felkelt, és belőtte magát, majd egy tolmáccsal nekivágtak Hong Kong utcáinak, hogy heroint szerezzenek. Találkozott egy tenyérjóssal, aki azt jósolta neki, hogy még az év vége előtt meg fog halni. Egy pillanatra elgondolkodott, majd visszatért a hotelba és felhívta menedzserét, hogy küldön neki tízezer dollárt heroinra.
Másnap hazautazott Los Angelesbe, ahol unatkozván partyzni indult. Összefutott Robbin Crosbyval és Slash-el, akiket fel sem ismert szinte, noha évek óta nagy haverok voltak. Robbin dealere perzsa heroint ajánlott neki, amit készségesen el is fogadott. A srác elszorította a karját, majd belőtte őt. Pillanatokon belül remegni kezdett, majd elájult és elkékült. A dealer rémültében kiugrott az ablakon, és elkezdett üvöltözni: "megöltem Nikki Sixxet!!". Steven Adler a Guns'n'Rosesból elkezdte hideg vízzel locsolni és ütögetni őt, hátha életre kel, de nem járt sikerrel, végül Slash kihívta a mentőket és eltüntette a maradék drogot a szobából.
Öt percen keresztül halott volt. Elmondása szerint kívülről látta a saját testét és az orvosokat, akik próbálták visszahozni az életbe. Amikor berakták a mentőautóba, mindenki azt hitte, hogy végleg meghalt, és ez a hír elkezdett futótűzként terjedni a rajongók között. Vince Neil éppen aludt, amikor a telefont kapta, hogy Nikkinek vége, mire azonnal a kórházba autózott. Mick Marsot is megpróbálták értesíteni, de annyira részeg volt, hogy nem értette mit akarnak tőle, ráadásul éppen Londonban tartózkodott akkor.

Egy dupla dózis adrenalit fecskendeztek a szívébe (ahogy a Kill Bill című rettenetben láthattátok), majd a basszer ismét életre kelt, elkezdett önállóan lélegezni. A Cedar-Sinai kórházban tért magához valamikor a nap folyamán, majd felkelt, kitépkedte a karjából az infúziókat, és egy szál bőrnadrágban kisétált a kórházból. Kint két síró rajongólánnyal találkozott, akik nem tudtak hová lenni az örömtől, amikor meglátták őt élve. Mazdájuk első ülésére ültették, hogy hazavigyék. A rádió közben éppen azt mondta be, hogy Nikki Sixx, a Mötley Crüe basszusgitárosa 29 évesen elhunyt. Miután hazaért, fogta a telefont, és új üzenetrögzítő bejelentkezést állított be magának: "Helló, ez Nikki telefonja. Sajnos nem vagyok itthon mert meghaltam". Ezután befeküdt a fürdőkádba, és újra belőtte magát, ugyanis - mint mondta - továbbra sincs jobb egy jó adag heroinnál. Ez újabb fél napra gallyra vágta őt, másnap reggel tért magához a kihűlt vízbe, miközben a tű még mindig kilógott belőle.
Karácsony napján a tagok: Nikki, Vince, Mick és Tommy összeültek, és a menedzserük fenyegetéseinek hatására beleegyeztek, hogy elvonóra mennek következő évben...
1988-ban Nikki végleg megszabadult a drogoktól. Még sokáig pszichológushoz kellett járnia, úgy érezte, nem az többé, aki eddig volt. Miután mindannyiuknak sikerült (egy időre legalábbis...) megszabadulni káros szenvedélyeiktől, felvették 1989-es Dr. Feelgood című lemezüket, amivel - életükben először tisztán - óriási sikereket arattak. Hatalmas turnét zavartak le a világ körül, egy utolsót mielőtt beköszöntött a grunge korszak, és megkezdődött a csapaton belüli válság...

A 90-es éveket nem tartom annyira fontosnak, ezért arról nem írok. Nyilván akkor sem kímélték magukat, például a Vince Neil-t követő John Corabi biztos sokat tudna arról az 1993-as esetről mesélni, amikor a szalonspicces Nikki és Tommy bőven megöntözték ketchuppal, miközben aludni próbált egy kimerítő koncert után. Egyszóval később sem hazdtolták meg magukat.
A Mötleyből 1992-ben kilépett Vince Neil egy rövid és gyenge szólókarrier kedvéért. Helyére John Corabi lépett egy 1994-es lemez erejéig. Az eredeti felállás csak 1997-ben jelentkezett újra a Generation Swine turné és lemez erejéig, majd a változatosság kedvéért Tommy Lee hagyta ott őket, hogy rapkarrierjére koncentráljon. Randy Castillo dobolásával vették fel a (jelenleg utolsó) New Tattoo lemezüket, hogy aztán újabb néhány évre eltűnjenek.
2005-ben aztán újra összejött a nagy négyes, hogy a Carnival of Sins turné keretében szétrúgjanak néhány segget világszerte. Jelenleg a csapat történetét feldolgozó The Dirt című film forgatása, valamint az új album lassú tervezgetése zajlik. Még egész biztosan hallani fogunk ezekről a faszokról...

Mötley Crüe tagok

Vince Neil: ének
Nikki Sixx: basszer
Mick Mars: gitár
Tommy Lee: dobok

Mötley diszkográfia

nagylemezek:
1981-Too Fast for Love
1983-Shout at the Devil
1985-Theatre of Pain
1987-Girls, Girls, Girls
1989-Dr. Feelgood
1994-Mötley Crüe
1997-Generation Swine
2000-New Tattoo
2008-Saints of Los Angeles

válogatások:
1988-Raw Tracks
1990-Raw Tracks vol. 2
1991-Decade of Decadence
1994-Quaternary
1998-Greatest Hits
1999-Supersonic and Demonic Relics
2003-Music to Crash Your Car To, Vol. 1
2004-Music to Crash Your Car To, Vol. 2
2004-Loud as F*@k
2005-Red, White & Crüe

élő felvételek:
1999-Live: Entertainment or Death
2006-Carnival Of Sins Live

2007. április 30. Budapest, PeCsa

Másfél év után ismét Gothica. Nos, tanulságos volt.
Immáron sokadszorra, ismét jó öreg koncertrejáról cimboráimmal: Csabival, Milánnal és Sapival, valamint néhány alkalmi kísérővel indultunk Pest felé. Már a vonaton rájöttünk arra, hogy a vagonok végében található baszottnagy piros kerék valójában egy hajószimulátor része, amit akkor lehet használni, ha fél órát áll a vonat egy állomáson - mint ahogy ezt Bicskén meg is tette holmi vágányzár miatt...
Természetesen odafelé be kellett ugrani a Stadion Sörözőbe. Milánnak itt mindenki országos cimborája, ezért legalább egy sört meg kell inni mielőtt továbbindulunk. Érkezéskor közepes tömeget láttam a bejáratnál, azt hittem ilyen kora délutáni időpontban még sokkal kevesebben lesznek. Megcsodálhattuk a külföldi fellépők buszait - ezeknek a beszámoló végén még fontos szerepük lesz :)

Ki tudja, milyen marketingfogás miatt pont 3999 forint volt a belépő, és miután nagylelkűen otthagytam azt az egy forintot borravalónak, beléptünk. Milán és Sapi még elmentek sörözni, de én már nem fértem a bőrőmbe, így is lett majdnem három óra mire bejutottam az első általam érdekesnek tartott fellépő, az ALHANA szabadtéri koncertjére. Végülis nem rossz ötlet, hogy a csajos bandákat külön rakták, így legalább tesztelhették a szabadtéri színpadon tűző napon az izzadásgátlójuk hatékonyságát, valamint elvakult rajongóik áradó szeretetét, ahogy lassan melegedő sörükkel próbálják elviselhetővé tenni a tűző nap okozta kellemetlenségeket.
De a zenekarról. Bevallásuk szerint tündér-metalt játszanak, én inkább valamiféle mesemetálnak mondanám :) Az biztos, hogy az énekesnő a legteljesebb beleéléssel énekelt, és nagyjából sikerült hozni a lemezükön hallható színvonalat, egyszóval életem első Alhana bulija számomra jó volt és rövid. Kedves oldalbordám, aki odahaza várta visszatérésemet, biztos örült volna nekik.
Utánuk bepillogtam a DECADENCE műsorára a Backstage Pubba, ami Pokol Bugyra néven vált ismertté. Nos, miután hajnal felé belenéztem a férfi wc kagylójába, és egy kis híján peremig szart alkotás nézett velem szembe vidáman rotyogva, lassan kezdtem felfogni, miért is van ez az elnevezés. Visszatérve, sajnos nem hagyott bennem ez a buli mély nyomokat.
A DAS SCHEIT viszont igen. Hát az valami borzalmas volt - alapból nem szeretem az olyan muzsikát, amiben elektromos elemek vannak, a germánok stílusától pedig egyenesen a hideg ráz. Fanatikusok viszont jelentkezhetnek egy áradozó beszámolóval és setlisttel, ezeknek ugyanis sajna híján vagyunk.
Utoljára 2005-ben láttam a GARDEN OF EDEN-t, akiket valószínűleg minden dark-gothic rockrajongó ismer. Szerintem ez egy hangulatzene-féleség, amit otthon nagyon szívesen hallgatok, ha rámjön valami, de koncerteken ez ritkán fordul elő. Egy dolog miatt vártam a fellépésüket (és most felszisszenhet minden rajongó, hogy mekkora gyík vagyok): előző Gothicán eljátszották a The 69 Eyes akkori slágerét, a Lost Boyst, és állítom sokkal jobbak és hitelesebbek voltak mint az eredeti zenekar. Szerintem valamikor később kellett volna fellépniük, amikor már mindenki kellően a gótikus hangulat hatása alá kerül.
A HOLT KÖLTŐK TÁRSASÁGA műsorába csak belepillogtam, nem ismerem őket, de amit játszottak egy kis változatosságot hozott az addigi fellépőkhöz képest, egész kellemes zenét hallottam, amit legközelebb esküszöm figyelmesebben hallgatok majd. Közben a szabadtéren már javában játszott az IDEAS, akik tavaly egy remekül sikerült nagylemezzel rukkoltak elő Ébredés/Revival címmel, amin egy új énekesnő, Kun Anita hallható. A hangja nagyon tetszett, lehet egyszer érdemes lenne egy interjút is készíteni velük, elvégre egy komoly múlttal és több lemezzel rendelkező csapatról van szó. Közvetlenül utánuk lépett fel a következő külföldi fellépő, az olasz MANDRAGORA SCREAM. Rekordhosszúságú átszerelés következett, aminek során Terry Horn gitáros változatos hejjegéseket produkált, de végül sikerült színpadra állniuk érdekes megjelenésű énekesnőjükkel, Morgan Lacroix-val. Úgy látszik, hogy a dekoratív külsejű basszusgitáros lányukat, Lenát otthonhagyták, ugyanis egy számomra ismeretlen srác volt a brummogi.

Ezt a bulit csak részletekben láttam, mert ideoda szaladgáltam a nagyteremben fellépő DYING WISH és az olaszok között, mivel egyikről sem akartam lemaradni. Utóbbiak koncertje egyébként a nap egyik fénypontja volt számomra. Dömötör Balázs hangját nagyon szeretem, és sokoldalúságát ismét bizonyította, amikor egy Depeche Mode feldolgozásban állt helyt. Viszonylag hosszú bulit nyomhattak a nagyszínpadon, aminek során több régi tagot is színpadra szólítottak, többek között a régi énekest és billentyűst, akikkel olyan dalokat nyomtak el például, mint a With Brush of Madness. Ha sikerül elintézni egy interjút velük, biztosan lesz néhány kérdésem számukra.
Sokat vártam a MORTIIS-tól. Talán többet is mint kellett volna. Jelenkori munkásságát nem ismerem, de két lemezét hallva (Keiser Av En Dimensjon Ukjent és Crypt of the Wizard), valamint rövid Emperoros szereplését ismerve egy ütős bulira számítottam. Elkezdődött az intro, majd nem akart abbamaradni. Rá kellett jöjjek, hogy egy alapra játszanak rá.

Kb. 0.0007 sec alatt hagytam el a környéket, mivel a Backstage Pubban végre kezdett az est fénypontja, a CHRISTIAN EPIDEMIC!!!
Több változás is történt a zenekarban mostanában. Az énekes-basszer Zsüli egyszer elment, majd visszajött, majd mégis elment, így egy vadiúj felállás lépett fel. Gondolom nem én voltam az egyetlen aki nagyon várta ezt a koncertet. Visszatért az első lemezen basszerező Nagy László szolid megjelenéssel, rövid hajjal, de ugyanolyan pincemély hörgéssel, mint amit az Isteni Orgián lehet hallani. Az új énekes pedig Pósfai József lett, akinek a hangja Hummel Barni állítása szerint nagyon hasonlít Zsüliére. Erről mi is meggyőződhettünk, ugyanis a srác valami iszonyatosan elementási erővel kezdett károgni, pontosan úgy, ahogy nagyon sokan elvárták tőle abban a teremben. Nagyon kitett magáért, látszott rajta, hogy neki is fontos ennek a bulinak a sikere. Ugyan hiányozni fog Zsüli a koncertekről, de hibátlan utódot sikerült találniuk. A buli elején a korai Fájdalom koronája című szám mellett néhány 2005-ös dalt kaptunk, majd előkerültek a régi szerzemények, zárásként pedig a "sláger", az Újjászületett. A legboldogabb nap az életemben az lesz, amikor hallhatom a Silentiumot, valamint az Ördögi anyagot élőben, bár nem tudom erre valaha is sor kerül-e.
A buli után a srácok is eleresztették magukat, később többüket láttam nemszomjas állapotban, de meg is volt minden okuk az ünneplésre :)
A teljesen megtelt és befülledt teremben Epidemicék után lépett fel az AGREGATOR. A kő-rajongók természetesen végigénekelték az összes nótát. Végig attól féltem, hogy Mikus számára a plafon esetleg alacsonynak bizonyul, de szerencsére ez alaptalannak bizonyult. Frontemberként nagyon tud valamit, és énekesteljesítménye sem utolsó. A zenekar egyébként idén tíz éves és ennek kapcsán nemrég egy interjút is készítettünk velük, amit a megfelelő rovatban el tudtok olvasni, ha még nem tettétek meg.

Az őrlő death buli után a nagyszínpadhoz mentem a DALRIADA bulijára. Hát mit mondjak: rövid és szar hangosítású volt. Nem a tagokon múlt, ők beleadtak mindent, de a csúszás miatt nem játszhatták el szokásos műsorukat. Mivel ez elvileg a Kikelet lemezbemutató bulija volt, ezért több nótát is kaptunk az új lemezről. Ficzek Andrásnak köszönhetően itt a pontos setlist:

Vérző ima
Galamb
Búcsúzó
Téli ének
Néma harangok
Szentföld
Tűzhozó
Walesi bárdok - Ötszáz máglya
Védj meg láng 1. rész

Amit kifogásolnék, az Binder Laura színpadi mozgása, sajnos kimerül az egy helyben headbangelésben. Elhiszem, hogy a tiszta éneklés érdekében nem lehet ugrálni, de nekem úgy tűnt (és nem csak most hanem korábban is) mintha unná az egészet. Na majd Rockmaraton többet játszanak remélem...
Majd' három év után lépett újra színpadra a NEVERGREEN... Bob Macura és Matlári Miklós félretették az ellentéteket és két új taggal ismét színpadra léptek a Gothicán. Ugyan 2005-ben volt egy pár perces Amok + Green Division együttműködés, de az azért mégsem igazi Nevergreen. De most...
Eleinte nem úgy tűnt mintha erejük teljében lennének. Valami baj volt a billentyűscuccal, az emeletes szinti egyik fele le is csúszott, két szám közötti szünetben ki kellett vinni. Úgy láttam Matlári ideges is volt amiatt, hogy a nagy visszatérést egy ilyen közjáték rontja. Az új gitáros, valamilyen Miroslav, sajnos nem tudtam megjegyezni a pontos nevét, valami eszméletlen nagy állat. Olyan szólókat tekert, hogy csak néztem. A hangzással sem volt semmi gond. Milánnal megállapítottuk, hogy ilyen jót a PeCsában még nem hallottunk, a februári Hammerfall nem szólt így. A keverőpult mögé álltunk és onnan hallgatóztunk, a technikusok nagyon kitettek magukért az alkalom emlékére.
A koncerttel egyidőben jelentették be, hogy készül az új Nevergreen lemez Erős, mint a halál címmel. A zenekar az idén többször is megindul, többek között a május 26-i Egri Rockfesztiválon is fellépnek, ahol minden valószínűség szerint a Karcolatból is ott lesz valaki, hogy beszámoljon.
A végén újra nyergelte a lovát a barbár, majd a halottaiból feltámadt Nevergreen levonult a színpadról. Megpróbálok szerezni egy pontos setlistet, az enyém ugyanis sajnos elég hézagos.

Számunkra a TESSTIMONY koncertjével zárult az este. Kb. fél 3-kor kezdtek, de kirobbanó formában, határtalan agresszióval és Tóth Balázs dühödt hörgésével. Végigfutotta az egész színpadot, miközben több méternyi mikrofonzsinórt tekert a karjára. A közönséggel végig tartotta a kapcsolatot ("...kicsit pörögjetek, a kurva anyátokat!"), mondott egy-két vicceset ("egy feldolgozás jön az Ossiantól, Acélcock címmel"), valamint észrevette, hogy többen vagyunk, noha az új lemezük még nem jelent meg. A végén megköszönte, hogy eljöttünk és hogy ők is eljöttek. Szóval nem volt unalmas koncert. Egy nótára a Sin of Kainos Cathar is színpadra lépett, bár elég nagy kilengése volt, azért olyan erővel tolta végig azt a három percet, hogy Balázs meg is jegyezte a végén, nem érdemes vele "duettet énekelni". Szóval egy arcbamászós black metal buli volt, pontosan ilyenre számítottam.
Vegyes volt az idei Gothica felhozatala, mélypontok váltakoztak katarzissal, a külföldiek közül egyik sem volt kiemelkedő, hiányzott egy két évvel ezelőtti Haggard-szintű produkció, de a magyarok közül néhányan igencsak kitettek magukért. Igazán kíváncsi lennék, hogy idén ősszel ismét lesz-e ilyesmi, vagy ezentúl ráállnak a másfél éves periódusokra. Mindenesetre még meg kell gondolnom, hogy a következőre is elmegyek-e.

Fiatal kaposvári zenekar a 4Trust, ezt a demójukat Kovács Kristóf (azóta kilépett) énekessel vették fel a Somogy Sound Studio-ban. Három nóta feszül rajta, a    zenekar bevallása szerint progresszív death-thrash műfajban. Ezzel nincs is hiba, nagyjából sikerült is behatárolni ezzel a zenéjüket.
A Stillborn Destinyvel indul, nagyjából végig egy riffet hallani, alatta pedig Kristóf morgásszerű félhörgése teszi egyedivé. A hang néha elerőtlenedik, de pont passzol ehhez a stílushoz. Szerintem a srácok korábban már szereztek más bandáknál némi tapasztalatot, nem úgy tűnik mintha tegnap tanulták volna meg behangolni a hangszereiket. Az első dal egy kicsit kiemelkedik a többi közül, főleg a közepén hallható elszállós gitárszóló miatt. Egy bajom van - ami igaz a többi dalra is - rövidnek találom őket, három-négy perc után végetérnek és üresség marad utánuk. Lehet akinek ez a stílus nem jön be, azt mondaná, hogy ennyi is elég belőle, de szerintem még néhány téma vagy verze, hosszabb gitárszóló még tartalmasabbá tette volna a dalokat.
A második nóta, a This Picture szinte doomosan kezdődik, de aztán durvít. A dob egyhangúnak tűnik, egy kis változatosságot lehetett volna vinni bele. Szerencsére a záró Final Fearbe jutott azért a jófajta thrashes zúzásból egy kevés, mint ahogy itt hallható azért egy tekerős gitárszóló (végre :)
A végére mintha elveszne a lendület, de azért hangulatosan zárul ez a rövid kis demó.
Kíváncsi lennék, hogy adják elő mindezt élőben és mi van még rögzítetlenül a tarsolyukban, amit a hallgatóságra zúdítanak. Ez évtől új énekesük van, nem tudom ettől mennyiben változik meg a stílusuk, ezt (remélhetőleg) a következő demóból megtudjuk.

www.4trust.tk

DVD-tokban, házi készítésű, ám igényes borító, sorszámozott lemez, dalszövegek: a külalakra nincs panaszom, csak egy. A dalszövegek között több helyesírási hiba is felbukkan (pl. around helyett arround, moving helyett mooving), nem hiszem hogy ez a művészi koncepció része. A kivitelezés nagyszerűsége mellett ez egy igazán eltörpülő hiba.
7 nóta 54 percben, ami hosszúnak számít egy demo esetén, de talán többről van szó, mint egy egyszerű házi felvételről. Az első dal, As the Frozen Forest Comes to Life több, mint negyedórás, az alap dallam folyamatos ismétlődéséről a Burzum: Rundgang Um Die Transzendentale Säule Der Singularität jutott eszembe. Kicsit tartottam tőle, hogy monotonitásba fullad, nem sokan képesek arra, hogy magas szintre fejlesszék az ismételgetés képességét - szerintem az As the... esetében sikerült, nem éreztem unalmasnak, inkább végtelenül magányosan hömpölygőnek. A dalszöveg viszont kicsit eltér az általam gondolatban elképzelttől, itt-ott egyszerűnek tűnik. Egyedi hangulatú mindenképpen.
A Throes of Death-ben beindul a kegyetlen zúzás és hörgés. Az előzőek alapján kicsit jobb minőségű hörgést vártam, bár a kissé kásás hangzás előnyére is válhat a dalnak. A gitártémák és a billentyűk monumentalitás hatását keltik, remekül illik a szöveghez. El tudnék képzelni bele egy gyilkos, technikás szólót. Talán kicsit gyorsan ér véget.
Breathless Silence: szintetizátor és dob indítja a nótát, a Whisper névhez illően itt is a suttogás áll a középpontban, ezzel ugyanis nagyszerűen ki lehet fejezni a csendet.
A következő, címadó dal egy ismerősnek tűnő gitártémával indul, akár egy groteszk horrorfilm zenéjéből ollózta volna a szerző. De ez az érzés csak a hörgés beindulásáig létezik, utána sajnos kissé összefolynak a témák, fülelni kell, hogy kihalljak belőle mindent. Ha jobb körülmények között sikerülne felvenni ezt a dalt, a legerősebb lenne mind közül. Másodpercek alatt halkul el.
Fullmoon Over the Cursed Land: gyors dal, kellően keresztényellenes. A közepe tájékán lassul, de a hangulatot megtartja anélkül hogy leülne. A végére ismét kirobbanó gyors és dühös vágta az, amire az öt perc alatt végig vártam. Erős, kiérlelt dalnak tűnik.
Amúgy az első nótában említett Burzum-hatás később eltűnik, ez nem egy gépiesen másolt zene, hanem az egyediség jellegét hordozza magában - pedig black metalban szerintem nehéz egyedit alkotni az elmúlt tíz évben.
Malicious Spirit: kissé kilóg az eddigiek sorából, a dobtéma egyszerűsége ront az összképen, itt valahogy nem sikerült folytatni az eddigi nóták színvonalát. A közepe táján bejön a váltás, ami hoz egy kis életet a dalba. A szövege kissé homályosnak, utalásszerűnek tűnik. Itt végre egy igazán jól sikerült befejezést hallhatunk, hasonlóan a Fullmoon... dalhoz, ez az ami a mérleg nyelvét a pozitív felé billenti.
Catharsis: utolsó dal, a címe alapján mindenképpen katarzist kiváltónak kell lennie, és méltónak arra, hogy lezárja a demót. A vezérdallam alapján úgy tűnik, valóban erre hívatott. Úgy tűnik, mintha a nyitó dal ellenpárja lenne, ketten együtt keretet alkotnak a zenének. Az első és az utolsó nóta szövegében is nagy szerepet kap a suttogás, ami sejtésem szerint a kitalált koncepció része. Lassan a semmibe halkul.
Összegzés: nagyszerű pillanatok és kisebb hiányosságok váltogatják egymást. Nem tudom, tervbe van-e véve, de mindenképpen érdemes lenne megpróbálni jobb körülmények között rögzíteni.

Sonny: Mi az Astrodust haditerve a 2007-es évre?

Astrodust: Az idei év elég eseménydús lesz a zenekarnak, főleg az év második fele. Nyáron rögzítjük a második albumunkat, melynek címe: A KEZDET: A VÉG lesz. A másik legfontosabb esemény a III. METAL CAMPING szervezése, amely kétnapos fesztivál lesz Tatabányán és Komárom-Esztergom megye legnagyobb punk-metal bulija lesz. Ez egy közös szervezés az INFECTION zenekarral és a TAZ-al (Tatabányai Zenészegylet). Ezeken kívül játszunk a Gothica fesztiválon és a Szigeten. A nyár többi része a stúdiómunkával és mulatozással :) ja és egy kis munkával fog eltelni. Aztán a tervek szerint ősztől a GATE OF DARKNESSEL egy kis turné az ország nyugati részén.

Sonny: Nemrég megjelent egy Ébredés című lemezelőzetes. Mesélnél róla pár szót, mit tartalmaz ez a kiadvány?

Astrodust: A kétszámos kis demót Esztergomban a GENEZARETH stúdióban vettük fel, ahol a Jégbezárt Világot is. Tulajdonképpen ezt promóciós célra készítettük újságoknak, fanzinoknak és a kiadónknak, hogy tudják mi várható az új lemezen. Aztán nagy örömünkre volt igény a demóra, ezért csináltunk egy párat és nagykeráron :) lehetett vásárolni belőle. Szóval ez olyan nem hivatalos kiadvány :).

Sonny: Az új nagylemez milyennek várható? Egyenes folytatása a Jégbe zárt világnak?

Astrodust: Semmiképpen nem folytatása. Természetesen megmaradnak a jellegzetességei a zenének, a stílus azonban kicsit a death-doom irányba hajlik skandináv árnyalatokkal. Sokkal komplexebb, kiforottabb, súlyosabb témák jelennek meg az új számokban. Tóth Mikinek köszönhetően az ének érthető lesz, kevesebb hörgés, több ének de azért nem pop-rock :). A billentyű is előtérbe kerül, sőt több szám is arra épül, de nem dominánsan csak harmóniában a többi hangszerrel. A szövegvilág pedig marad a nem túl optimista, sőt...

Sonny: Hol kerül rögzítésre és mikor jelenik meg előreláthatóan?

Astrodust: Ellentétben az előző két anyaggal az új albumot a csepeli AUDIOPLANET stúdióban játszuk fel és a keverés is ott lesz. Nem mintha bármi probléma lett volna a másik hellyel, de most valami más dolgot szeretnénk más környezetben létrehozni. Úgyérzem ez a fő oka a váltásnak, a másik az, hogy a kiadónk ezt a helyet ajánlotta, és sok jó album jött ki erről a helyről.

Sonny: Gondoltatok videoklipp forgatására?

Astrodust: Igen,néha eszünkbe jut:), de mire eljutunk odáig, hogy tettek kövessék, adódik egy másik feladat. Tudjuk, már sokáig nem lehet halogatni, mert így sosem válunk rocksztárokká :)), de idén erről le kell mondanunk. Komolyra fordítva a szót, jövő év elején, talán tavaszra sikerül egyet összehozni.

Sonny: A Hammer Recordsnál jelenik meg? Meg vagytok elégedve az ott tapasztalható bánásmóddal?

Astrodust: Az új album a NAIL RECORDS gondozásában jelenik meg, konkrétan szeptemberben. A bánásmód pedig a szokásos underground. A stílus miatt túl sok lehetőségük nincs (nem túl médiabarát a zenénk, vagy inkább ők nem barátkoznak velünk, de ez így van rendjén, mert milyen rossz lenne "trendinek" lenni a sok sznob ember életének néhány percében), azonban nagyon korrektek és amit megígérnek azt be is tartják és ezt igazán nagyra értékeljük.

Sonny: Nemrégiben volt egy tagcserétek, ennek a hátteréről mondanál valamit?

Astrodust: Gondolom Gerire gondolsz aki a basszusgitárosunk volt. Két működő, koncertező zenekarban játszott. Az egyik a Killing Art volt, a másik pedig mi. Egyre nagyobbak voltak a súrlódások, koncertlemondások és döntenie kellett mert nem tudott kettészakadni. A döntését tiszteletben tartottuk, nem volt sem bunyó sem szitkozódás, barátok és rokonok (unokaöcsém) maradtunk. Helyére Schlick Attila jött, aki maximálisan bevált, mert ügyes
és szereti is a zenét, amely a legfontosabb. Ja, és legalább annyi poénos, vicces dolgot tud mondani mint Halu. A próbákon gyakran többet röhögünk mint zenélünk. Amúgy nagyon komorak vagyunk :)).

Sonny: A Jégbe zárt világ-ról így két év távlatából mi a véleményed? Teljes mértékben elégedett vagy vele, esetleg megváltoztatnál rajta valamit utólag?

Astrodust: Első albumnak szerintem jó lett. Nagyon büszkék voltunk, vagyunk rá. Ez olyan mint amikor gyereke születik valakinek, persze hogy örülsz neki és őt látod a legszebbnek, legjobbnak stb. Vannak hibái pl. dinamika vagy a borítón egy-két dolog, de ilyen lett és utólag kár lenne a hibákon rágódni. Tanultunk belőlük és a jövőben oda figyelünk rájuk.

Sonny: A dalszövegek elég sötét témákat járnak körül és mély gondolatokat ébresztenek. Van mögöttük egy tudatosan felépített mondanivaló?

Astrodust: Igen, van. A Kezdet: A Vég az előzőhöz hasonlóan elég filozófikus lesz. Az első album az emberi érzésekről, gyarlóságról, a második arról szól, hogy miért vagyunk ilyenek, miért kell szinte mindenben és mindenkiben csalódnunk és milyen dolgokkal próbáljuk elfedni, elfelejteni ezt a sok negatív érzést. A kettősség látszata azt érzékelteti, hogy valójában nincs különbség a kezdet és a vég között. Ezt vagy elfogadjuk, vagy hazudunk magunknak, vagy nem is gondolkozunk ilyeneken.

Sonny: Nagyon sok dal egyes szám első személyben szól. Kinek a gondolatvilágát tükrözik, és kit szólítanak meg igazán a nóták szerinted?

Astrodust: A Jégbezárt Világ Tass és személyem gondolkodásmódját, lelkivilágát tükrözik, A Kezdet: A Vég szövegei vegyesek, van amelyeket Miki írt, van amelyeket én. Azért van sok dal egyes szám első személyben, mert aki hallgatja, vagy olvassa őket szintén érezheti ugyanazt mint mi, így azonosulhat ő is velünk és mi is vele. Ez már majdnem szex.

Sonny: Szeretnél még elmondani valami amit nem kérdeztem meg?

Astrodust: Köszönöm az interjút, köszönjük a rengeteg segítséget melyet kapott és kap a zenekar. Találkozunk a koncerteken vagy a pokolban :). Üdv mindenkinek!

Sonny: Tíz éves lett a Cross Borns, és Halhatatlan Vágyódás címmel egy ígéretes kiadvány lát napvilágot ősz táján. Mit fog tartalmazni ez pontosan?
 
Feca: Huszonnégy olyan dalt fog tartalmazni, amelyet a honlapunkon lehetett beszavazni. Nyugodtan mondhatom, hogy megfelelő keresztmetszete lesz ez tíz év munkájának, és a O.N.E.R.I.N.G. stúdióban újra játsszuk, átdolgozzuk az összes dalt, és magyar szövegekkel látjuk el őket. Lesz közöttük nagy meglepetés is, hiszen a cél az, hogy minél érdekesebb, változatosabb legyen ez a dupla CD. Ezen az albumon lesz majd megtalálható egy új dal is, amely Tolkien szépséges meséjét, Beren és Luthien történetét dolgozza fel. Nagyon várom már, hogy elkészüljön, persze azt még jó sok stúdió munka előzi meg. Atesszal már dolgozunk az anyagon. A Halhatatlan Vágyódás borítóját és a beszavazott dalok listáját a honlapunkon lehet megtekinteni. 

 
Sonny: Elégedettek vagytok 2006-os A Torony / The Tower lemezetekkel? Milyen véleményeket hallottatok róla?

Feca: A Torony nagyon komoly elismerést kapott eddig mindenhol. Az érdekessége az, mint ahogy minden Cross Borns anyagnak, hogy nincs közép út. Az emberek vagy szeretik, vagy nem. Ám pontosan ez a cél, hogy dönts! Legyen önálló véleményed, állj ki mellette, képviseld azt, ne hagyd, hogy mások befolyásoljanak!
 
Sonny: Úgy tudom, pályázatot hirdettek zenekarok részére, hogy Cross Borns dalokat dolgozzanak fel. Esetleg egy tribute-lemez készítését vettétek tervbe?

Feca: Nos ez egy érdekes dolog. Elsülhet jól is, és persze rosszul is. Remélem, hogy a mai csapatokra már van olyan hatásunk, hogy szívesen részt vesznek egy ilyen anyag elkészítésén. A legjobb dalok egyébként valóban válogatás albumra kerülnek. Én csak azt tudom mondani a csapatoknak, hogy ugorjanak neki ennek a próbának, hiszen profi stúdió körülményeket biztosítunk a számukra, illetve egy megjelenési lehetőséget az albumon. Ez mindenkinek jó reklám és stúdiós tapasztalat egyaránt. A pályázat pontos leírását a CB honlapján lehet elérni.
 
Sonny: A jubileumi évhez turné is fog kapcsolódni? Vagy egy nagyszabású ünnepi koncert?

Feca: Jelenleg a Torony bemutatása folyik, de a Halhatatlan Vágyódás anyaggal 2007 őszén és 2008 tavasszal biztosan járjuk majd az országot. Természetesen lesz egy nagy ünnepi koncert is, ahol a teljes albumot bemutatjuk és erre a Tűzmadár, a Fekete Sereg, és a pályázat győztes zenekara is meghívást kap. Erre a bulira 2007 ősszel kerül sor. Az biztos, hogy nagyon látványos, szuper monstre buli lesz.
 
Sonny: DVD vagy élő felvétel kiadását is tervezitek?
 
Feca: Ugye az Ünnep szimfonikus koncertünk kapcsán már van egy másfél órányi csodálatos képi felvételünk. Vannak jófajta koncert videóink is, és szóba került az őszi Halhatatlan Vágyódás bulinak a felvétele is. Remélem, hogy összejön a dolog, igaz ehhez kell a kiadó támogatása is. Amennyiben minden összeáll, úgy 2008-ban napvilágot láthat egy átfogó Cross Borns DVD.
 
Sonny: Mikor álltok neki az új dalok megírásának?
 
Feca: A Halhatatlan Vágyódás album munkálatai már elkezdődtek a O.N.E.R.I.N.G. stúdióban. Jelenleg a megfelelő gitár és dobhangzás kialakítása folyik. A következő albumra, ami a Csodák Könyve regény feldolgozása lesz, ugyan csak vannak már ötletek, bár ez egy különleges vállalkozás lesz, ugyanis nem csak metalos, hanem egyfajta musical-os megközelítése is lesz a daloknak. Mind ezt kiegészíti a regény megjelenése és komoly szándékunk, hogy egy színházi produkció is készüljön belőle. Ennek az aktív munkálatai 2007 késő ősszel kezdődnek.
 
Sonny: Szeretnétek klipet is forgatni?
 
Feca: Elkészült egy klip az Orion album Szentek kezétől pusztulva című dalához, és tervezünk legalább még kettőt a Toronyhoz is. A szóba került dalok a Pusztító és a Vándor. 

 
Sonny: Idén részt vesztek a Metalchamp 2007-en. Mesélnél róla pár szót, hogy jött ez az ötlet és hogy mivel készültök az eseményre?
 
Feca: A Metalchamp egy olyan rendezvény, ami magas színvonalon ad lehetőséget a megmérettetésre. Szerintem ez egy jó lehetőség a zenekaroknak, hogy kipróbálják magukat más körülmények között is. Mi magunk is nagy várakozással tekintünk a rendezvény elé, és annyit árulhatok el előre, hogy nem feltétlenül egyértelmű feldolgozásokat választottunk. Ugyanakkor ezeket a dalokat átírva, igazi Cross Borns dalok születtek.
 
Sonny: Amikor a Blind Guardian 1998-ban kiadta a Nightfall in Middle Earth című lemezt, a Tolkien-örökösök nem voltak elragadtatva az ötlettől. Annakidején nektek nem volt jogi problémátok a Kalandozás Középföldén dalaival?
 
Feca: Dehogynem. Hasonló módon, minket is rögtön megtaláltak. Be is tiltották a lemezt, és közel négy hónap után, egy védő papírtokkal jelenhetett meg újra. Ugyanakkor büszkén mondom, hogy hivatalos engedélyt kaptunk végül az albumra, ugyanis nagyon tetszett nekik.
 
Sonny: Racs Attila most már hivatalosan a zenekar dobosa?

Feca: Igen, teljes jogú tag, ugyanakkor jelenleg is a Killing Art dobosa.
 
Sonny: Szeretnétek külföldön is többet mozogni? Van esély arra, hogy egy nagy európai kiadó felfigyeljen rátok?
 
Feca: Nos ez igazán jó kérdés. Játszottunk már többször is külföldön és a Cross Borns jelenlegi felállása kész arra, hogy ezt többször is megtegyük. Pl. az egyik célunk az, hogy a Blind Guardian festen részt vehessünk, de természetesen egy klassz klubturnéra is elmennénk. A zenekar Mexikótól, Japánig ismert, terjesztők már most is vannak külföldön. Én úgy gondolom, hogy esély, lehetőség mindig van egyébként.
 
Sonny: Mit szeretnétek még elérni Magyarország határain belül?
 
Feca: Mindig hosszú távra tervezünk. Legalább 3-5 évet előre elképzelünk a csapat életéből. Csak így lehet haladni előre. Mint említettem, már a következő három anyag is körvonalazódott. Zenei téren még nagyon sok minden van amit alkalmazni akarunk a Cross Borns dolgaiban. Jó érzés, hogy már most is hatással vagyunk más csapatok működésére, zenéjére. A Cross Borns még jó ideig aktív csapat marad, és mind emellett kiadói, stúdiós és menedzseri tevékenység felé fogunk erősíteni. Ezért állítjuk fel a Leonardo Creative Management céget.

Nem egyszemélyes produkcióról van szó, a Black Artsot két ember alkotja: Sinn és Black Emperor Jogezai. Az érdekesség az egészben, hogy az utóbbi arc Afganisztánból származik. Ez elég ritka dolog, én nem sok afgán zenekarról hallottam, még az Encyclopedia Metallum-ban se találtam egynél többet.
A zenekar logója szörnyen ismerős valahonnét, de nem tudom megmondani, pontosan hol láttam ilyet konkréten. A borítófestmény viszont tetszik, még halványsága ellenére is, kíváncsi lennék kinek a munkája. 66 számozott példány készült a 2007-es demóból, ami hét nótát tartalmaz fél órában.
A nyitódal, Guided by Black Ghosts egy kísérteties gitártémával és némi dobbal indul, szépen lassan, majd úgy két perc tájékán lendülnek bele kissé jobban. Az énekes itt jobban kiereszti a hangját, aminek örülök, mert a néha kissé zavaró effekt ellenére nagyon jól károg. A dob hangzása itt jobbnak tűnik, mint Sinn többi projektjénél.
The Plains of Despair: hasonlatos az előzőhöz, nem sietik el a dolgokat. Szintén egy témára épül végig, amit az ének rendszertelensége és szakadozottsága tesz kevésbé monotonná. Ezeket a fogásokat már az előző dalban sikerrel ellőtték, lehet ezt a két nótát nem egymás mellé kellett volna tenni. Black Emperor szerencsére itt-ott mélyebb hörgést is használ, így változatosabbá teszi az egészet. Hirtelen ér véget, de nem jöttem rá a miértjére vagy a jelentésére
A címadó dalnál végre beindul a zúzda, a jól bevált szerkezetet alkalmazzák továbbra is: monoton gitár és megvadult hörgés-károgás, mikor mi. Másfél perc környékén azonban bejön egy másik gitártéma, szinte már szólószerűen. Ideje volt ennek, mert ugyanannak a dallamnak az ismételgetése könnyen az alkotók ellen fordulhat. Amúgy olyan hirtelen ér véget, mintha elvágták volna.
Az Inquisiton című negyedik opuszt mondanám a legkiemelkedőbbnek. Sinn itt elég változatosan használja a gitárt és a dobot nagy örömömre. Van benne egy kiadós durvulás, majdnem kakofóniába fullad. Vége ennek sincs, de legalább az eleje nagyon jól el van találva. Az ötödik Sabbath-ra is igaz, ez, már szóló is hallható benne, mintha egyre kiforrottabb dalok követnék egymást. Úgy érzem, mintha Sinn több időt szánt volna az itt hallható gitártémák kidolgozására, mint a demo elején.
Izgalmas címe van az Among the Mighty Woods of Carpathia, bár nem tudom, hogy Black Emperor afgán létére mennyire tud azonosulni a nóta mondanivalójával, de az ének alapján azért megy a dolog. Sajnos nagyon recseg a felvétel, alig hallani a gitárokat itt, pedig itt is többet ki lehetett volna hozni az alapanyagból.
Záró: Soul from the Abyss of Infinity. Gondoltam egyfajta lezárást hallhatunk itt, de a maga két percével elég rövidre sikerült. A hangzással nem vagyok kibékülve, viszont vannak nagyon jó pillanatok a lemezen - remélem nem csak erre a demóra szólt az együttműködés.

Csató válaszolt Sonny kérdéseire, múlt-jövő-jelen, zene- és világkép feszegető interjú.

Sonny: Nagyon jó volt az Ektomorf előtti koncertetek, nektek hogy tetszett?

Csató: Elégedettek vagyunk a bulival, jó volt újra találkozni a srácokkal.

Sonny: Úgy tudom rövidesen új lemezt jelentettek meg, mesélnél róla pár szót, milyen lesz?

Csató: Már mától letölthető egy szám az új albumról a replika hivatalos honlapjáról. Szerintünk brutál lett, az eddigi legzúzósabb replika, és végre úgy szól, ahogy akartuk. 12 új dal magyarul és angolul, és a bonus: Bodies.

Sonny: Videoklippet forgattok hozzá?

Csató: Video csak nyártól lesz.

Sonny: Volt már néhány akusztikus koncertetek, nagy sikerrel. Idén is lesz ilyesmi?

Csató: Az akusztikus koncertekre nem fektetünk hansúlyt, de az érdeklődés nagy, úgyhogy a nyári fesztiválok valamelyikén az idén is előfordul majd ez a projekt.

Sonny: A tavaszi koncertek alakulnak?

Csató: A koncertek április 14-től december végéig folyamatosak. Legelőször április 14-én a PeCsában vagyunk láthatóak.

Sonny: 2006-ban egy koncertlemezzel és egy DVD-vel leptétek meg a rajongókat. Milyen kritikákat kapott?

Csató: A viszhang renkívül pozitív volt mind a közönség, mind szakmai körökben

Sonny: Szeretnék egy kicsit a dalszövegekkel kapcsolatban érdeklődni: hogyan születnek, mi inspirál a dalszerzésben?

Csató: Azért kezdtem el zenélni, hogy legalább az emberek egy részével megosszam az érzéseimet, és azt ahogyan látom a világot. Ez most is így van, és számomra a legfontosabb, hogy átadjam azt az értékrendet, amit többé-kevésbé megvalósítottam az elmúlt években.

Sonny: Egyik fesztiválon, talán a 2006-os Rockmaratonon, pontosan nem emlékszek, kezembe akadt egy kiadvány, amiben Csató Peti invitálta az olvasókat egy szellemmel, lélekkel kapcsolatos beszélgetésre. Pontosan mi volt ez és hogy sikerült?

Csató: Ez egy rendszeres program, melyet Budapesten és néhány vidéki városban tartok heti gyakorisággal, és meglehetősen népszerű. Ezeket olyan fiatalok látogatják, akik vonzódnak és valamennyire értik ill. értékelik a Replika szövegeit.

Sonny: Tavalyelőtt nyáron jártam a Krisna-völgyben. Sok dolog nagyon tetszett. Voltatok ott?

Csató: Krisna völgyben forgattuk A kezdet és a vég c. dal klipjét, úgyhogy mindannyian voltunk már ott.

Sonny: Milyennek gondoljátok azt a helyet?

Csató: Én nagyon bírom, de az én igazi közegem inkább a város és az országút. A srácoknak detto.

Sonny: Egy korábbi interjúban olvastam azt a mondatot tőled, hogy "Ezért mondja sok filozófus, hogy a világ csak illúzió" - kinek, kiknek a filozófiája van rád nagy hatással?

Csató: Igazából nem bírom a filozófusokat, mindegyik csak okoskodik, és tukmálja a saját megértését a világról. Ahány filozófus, annyi megértés az abszulútról. Pedig abszolút igazság csak egy van.

Sonny: Kicsit személyesebb kérdés: hogy kerültél kapcsolatba a Krisnásokkal, hogy váltál azzá?

Csató: Az '98-ban alakuló Mantra tagjai a szövegeimen keresztül levágták, hogy igazából paszív krisnás vagyok, úgyhogy megkerestek. Azóta gyakarlom a folyamatot.

Sonny: Hogy emlékszel vissza az egykori August Förster Reservation lemezre?

Csató: Jókat gitároztam és piáztam velük.

Sonny: Utolsó kérdésnek: mit szeretnél elérni az elkövetkezendő években?

Csató: A zenekart a halálom napjáig nyomom, de a legfontosabb, hogy minden körülményben Istentudatban tudjak maradni. Megértetem az élet igazi célja Isten és magam megismerése. Már nem vonzanak a társadalom különféle csoportjai által képviselt átlagos értékék, de legfőképp nem akarok egy embertestbe bújt élvező állat szerepébe lenni. Van határozott életcélod, amiért küzdesz? A cél halál, az élet küzdelem, és az élet célja e küzdés maga....

2007. február 24. Budapest, PeCsa

Sejtettem, hogy nem én leszek a legöregebb ezen a koncerten, sőt. A PeCsa előtti tér este hét óra felé leginkább egy szülői értekezletre várakózó társaságra emlékeztetett: tisztes, negyvenes családapák feleségüket átölelve, gyermekük diszkréten jobbra-balra tekintget, legtöbbjük életében először jár koncerten. Metalkoncertekhez vagyok szokva, meglepő volt, hogy tolakodás nélkül, szép nyugodtan sikerült bejutnom, a biztonsági őrök még a motozást se vették annyira komolyan, mint máskor.

A Prognózis, mint zenekar nem létezik. Nem jelenik meg új lemezük, nem aktívak, de ötévente feltámadnak hamvaikból, hogy egy igazi, nagyszabású koncertet adjanak. A frontember Vörös István mellé ekkor Jankai Béla és Klemm Ervin is csatlakozik, hogy megörvendeztessék a "lélekben fiatalokat". Ezt a bulit is (mint ahogy az öt évvel ezelőttit) felvették, gondolom csinos kis DVD-t kalapálnak össze rövidesen. Az előzőről készültbe egyébként a pólóárus rész mellett belepillanthattunk, nagyon úgy tűnt, hogy forró hangulatú, energikus bulit kapnak a rajongók.

Nem tudom, ez mennyire múltidézés, kinek mennyit jelentett 15-20-25 éve a Prognózis, de nagyon úgy tűnt, sokaknak ez többet jelent, mintha simán csak nosztalgiáznának - annál sokkal felszabadultabb volt a légkör és jobb a hangulat. Mint írtam, a közönség nagy része elmúlt harminc vagy éppen negyven, és sokan családostul érkeztek (sőt volt néhány igazi, hatvanas évekből ittmaradt öreg rocker is). A Petőfi Csarnok küzdőterének hátsó részében emelvényt állítottak fel az elfáradókra gondolva, akik esetleg nem az első sorban akarnak tombolni a zenére. Előzenekar az Angelz volt, kellemes rádiórock női énekkel - bár utóbbitól nem kifejezetten voltam elájulva. Passzolt az estéhez, többeknek kifejezetten tetszett, de én inkább egy ásítást elnyomva a Prognózis kezdését vártam.
Kilenc után nem sokkal felzendült az intro, majd hihetetlen lendülettel és kitörő energiával a színpadon termett a Prognózis. Ez most nem egy Vörös István-koncert volt, amiből azért több is akad évente, hanem a legendás eredeti zenekar, (zömében) eredeti tagokkal. Semmi fáradtság, öregség nem tükröződött rajtuk. A közönséget az első pillanattól kezdve megmozgatták - bár volt több szolid úriember és úrihölgy, akik a hétköznapok szürkeségéből kiszakadva módszeres igyekezettel próbálták halálra inni magukat, inkább több, mint kevesebb sikerrel - azaz néhányan bebasztak ahelyett hogy élvezték volna a buli minden egyes percét. A jól ismert nóták között Vörös Pista időnként kirohant átöltözni, volt katona, öltönyös-napszemüveges pénzember, sárgainges nemtommi, szóval elég sokoldalúnak mutatkozott. Mivel ez ünnepi koncert, így nem maradhattak el az olyan apróságok, mint a fejünk fölül érkező pénzeső, pirotechnika, stb. ami valahogy ellensúlyozta a szerintem szerényre sikeredett színpadképet.

Az időnk sajnos ki volt számolva, még el kellett jutnunk Esztergomba az éjjel, és a ráadást kihagytuk. Furcsa volt látni az "öregeket" felszabadultan ugrálni. Egyébként semmi panaszom nincs a koncertre zeneileg. A billentyűs, Jankai Béla őrült módjára játszott, némelyik nóta közepébe Jon Lord-szerű őrülten megtekert, elszállós szólót illesztett, amivel csak egy baj volt: nem tartott tovább két percnél, pedig órákat tudnám hallgatni amit művelt ott. A gyakorlottabb koncertrejárók "nózis-nózis-Prognózis" kántálása is kellően erőteljes volt, legalábbis Vörös Pistának nem sokat kellett biztatnia a közönséget.
Lehet a nagy siker egyik oka az, hogy csak ötévente van ehhez fogható PeCsás buli. Emellett ezek a dalok az elmúlt években nem veszítettek semmit értékeikből, láttam sok korombeli srácot, akik maguktól, vagy haverokkal jöttek el erre a bulira, úgyhogy szerintem ez a fajta muzsika ma is népszerű - talán több ehhez hasonló kellene.

Setlist:

1. Előjelek
2. Kőhegyek
3. Abszolút balszerencse dala
4. Szerelem szabadon
5. Türelem
6. Ne zavarjon senki
7. Semmit ne ígérj
8. Add ki magadból a feszültséget
9. Együtt is egyedül vagyunk
10. Sivatagi szélben
11. Hajtóvadászat
12. Ne kezdd újra, kérlek
13. Eltékozolt századok
14. Workinson-ügy (k.m: B. Zs.)
15. Felül semmi, alul semmi (k.m.: B. Zs.)
16. Titok
17. Mindenki bolond
18. Szeretni kéne
19. Háromszögek
20. Tele van a város szerelemmel
21. Hajsza közben

22. Ajtók előtt
23. Neked valaki kell
24. Monti-rock

25. Nyári éjszakák

Egy jó hangulatú solymári Angelus koncert után beszélgettünk el Kokóval, az Empyema hörgősével. Akkor ígéretet tett egy interjúra, aminek anyagiasult változata alant olvasható.

Sonny: Mi a helyzet mostanában az Empyema zenekar háza táján? Hogy álltok egy nagylemez megjelentetését illetően?

Kokó: Thanx a kérdést jól vagyunk, hahaha... Minden megy a terveink szerint. Egészen pontosan októberre van kilátásban egy felvétel-lehetőség Csepelen a Planet stúdió néven futó helyen, legalábbis eddigi terveink és Yaya - val folytatott beszélgetéseim alapján ekkortájt lesz szabad a hely. És kilenc dalt szeretnénk rögzíteni.

Sonny: Úgy tudom kétgitáros felállást szerettetek volna korábban, de most csak négyen vagytok. Borhídi Gábor féléves vendégszereplése óta felvetődött egy esetleges új tag bevételének lehetősége?

Kokó: Igen, most is ezen dolgozunk. De valahogy itt a környéken senki nem gitározgat, legalábbis ebben az extreme metál stílusban. Most koncerteken egy ideig megint csak Borhidi (Christian Epidemic) segíti ki a zenekart, valamint Kovács Attila a Watch My Dying-ból is fog néhányszor húrt tépni velünk a velük közös turné alatt. De várjuk a jelentkezőket, ha vannak, addig is mi lent leszünk a műhelyben és hegeszük a további dalokat.

Sonny: A honlapotokon több magyar nyelvű dalszöveget találtam. Vettetek fel magyar nyelvű dalokat is, vagy inkább angol nyelvű nótákkal próbáltok előrébb jutni?

Kokó: Hát az a nagy büdös helyzet hogy igencsak Magyarországon élünk és azt vettük észre, hogy az emberek valahogyan jobban szeretik itt a noenglish szövegeket. A visszajelzések is mind ezt igazolják. Úgyhogy innentől kezdve mi is magyar szöveggel bíró bandaként folytatjuk tovább ténykedéseinket. Néhány eddig angol szöveggel írt dal is fel lesz újra véve és magyarul lesz feltolva! És azóta már van néhány újabb magyar is pl: Benned, Katarzis, Letaszítva, Maradok, Minden elhagyott.

Sonny: Hogy fogalmaznád meg, milyen az a stílus, amit képviseltek? Egyáltalán be lehet skatulyázni egy gyűjtőfogalomba az Empyema zenéjét?

Kokó: Nézd manapság már rengeteg banda, létezik szinte lehetetlen egyéni zenét kitalálni. Természetesen vannak hatásaink nekünk is mint mindenkinek. Engem pl. az ilyen zenekarok, mint az ENTOMBED, SLAYER, KILLSWITCH ENGAGE, MACHINE HEAD, SOULFLY, régi SEPULTURA, TESTAMENT, TOOL… és persze rengeteg más előadó is inspirált. DE sztem csak simán UNDERGROUND EXTREME METAL amit nyomatunk. Mi legalábbis mi így nevezzük.

Sonny: Tavasszal merre fogtok koncertezni?

Kokó: Most fogunk résztvenni egy tavszi WMD turnén ilyen helyek vannak eddig kilátásban: Kazincbarcika, Győr, Berettyóújfalu, Balmazújváros. Valamint április 8-án a Debreceni Szóla Rádió Underground Fesztiválon nyomulunk este 19:0 -kor, és május 19 én 21:10-es kezdéssel a Budapesten megrendezendő StageDiving Fesztiválon leszünk láthatóak élőben.

Sonny: Mi áll a dalszövegeitek középpontjában? Esetleg személyes élmények?

Kokó: Többnyire azok is persze, de leginkább ilyen világbalhék, fegyverkezés, elszegényedés, kilátástalanság stb, persze ilyen elvontabb formákba öntve a témákat.

Sonny: Konkrétan az Oh my God... c. dalt mi ihlette?

Kokó: Azt hiszem egyértelmű, hogy azok a dolgok, amiket az emberek világszerte Istenük nevére hivatkozva tesznek, megtesznek (JIHAD), elkövetnek. Meg az olyan konkrét dolgok, mint régen az inkvizíció, ami szerintem most is jelen van persze nem abban a brutális, véres formában, mint a középkor ideje alatt, de elméletileg itt nagyon is van. Szekták, vallási csoportok meg ilyenek. Láttad a Brian életét!? Hatalmas film. Egyértelmű vallásfelfogáskritika.

Sonny: Mi vagy ki indított el téged személyesen a death metal felé?

Kokó: Ehhehehe… szerintem ez inkább kialakult.Mert ugyan régebben is kemény zenét halgattam de inkább ilyesmiket: Testament, Slayer, Nuclear Assault,S.O.D, Anthrax, Pantera, C.O.C, Metallica. De talán amikor kezembe vettem a legelső Entombed lemezt – Left Hand Path, igen azt gondolom ők atereltek el ebbe az irányba. Aztán jött a többi slágergyáros is utánnuk: Obtuary, Cannibal Corpse, Six Feet Under, Death, Carcass.

Sonny: Van valami nagyobb hosszútávú tervetek az Empyema zenekarral? Esetleg külföldi koncertezés, vagy egy nagyobb kiadó kegyeinek a megnyerése?

Kokó: Szerintem mindenkinek, aki zenél ez az álma vagy célja, nekünk is ez az álmunk. És persze célunk is egyben.

Sonny: Szeretnél a végére még valami fontosat elmondani?

Kokó: Talán annyit hogy lehet, hogy sokaknak unalmasnak hangzik, de a zenekarok itt Magyarhonban kurvára egymásra vannak utalva. Mármint akit ugye nem támogat a Metal Hammer. És ha csak kicsit jobb, nagyobb mértékű összefogás lenne, tekintet nélkül hogy heavy, extreme, trash, vagy éppen death metalban utaznak az egyes bandák, akkor több lehetősége lenne mindenkinek. Nyitottnak kell lenni. Segíteni kellene egymást, sokkal több módszer van erre, mint gondolnánk. Mi pl. rendszeresen felléptetünk környékbeli kisebb bandákat is a bulikon itt Esztergomban. Pl: Fetus, Exodicon. Valahol nekik is szükségük van erre, hogy legalább el tudjanak indulni. Attól, hogy nekünk nem segítettek mi még mutathatunk példát. Persze nem leszünk ettől még hősök de azért én jobban érzem ilyen dolgoktól magam.
És köszi a lehetőséget.

Szamos Imre - dob
Kovács Roland - bass
Nagy Antal - gitár
Kovács István - vocal/roaar

2007. február 16. Budapest, PeCsa

The Poodles - Krokus - Hammerfall

Nem vagyok oda a Hammerfall-ért. Túlságosan messze áll tőlem az az ökölrázós true metal, amit művelnek. Az én zenekarom ezen az estén a Krokus volt, talán elfogult is vagyok velük. Ortodox 'Fall-hívők bocsássanak meg.
Odafelé be kellett ugranunk a Stadion Sörözőbe egy kis anyagcserére, ezért szinte pont a The Poodles kezdésére érkeztünk a PeCsába. A svéd zenekar tavaly (!) alakult, egy lemezük jelent meg, ez volt első magyar koncertjük. A zenészeket nem ismerem sehonnan, előzőleg svéd heavy-power zenekarokban nyomták, de a Midnight Sun kivételével ezekről se tudok egy betűt sem. A banda neve (pudlik) eléggé elborzasztott, amikor először hallottam, ilyen neoskandináv mű-glam-re gondoltam, de szerencsére nem igazolódtak be sejtéseim, jófajta zenével kápráztattak el minket. Érdekes módon a keverőpultig értek a kezek, így másnak is bejött a produkció. Remélem elvetődnek még errefelé, de akkor ne a Petőfi Csarnokban, hanem valami kisebb klubban (pl. Kultiplex) kellene fellépniük, családiasabb lenne valahogy. Metal Will Stand Tall című debütalbumuk dalainak nagy részét eljátszották a szépen villogó háttér és miniatűr Poodles-zászló előtt - nem igazán volt hiányérzetem a hangzást kivéve.
Utánuk szinte röpke pillanatokon belül kezdett a Krokus. Éltesebb rockerek bizonyára tudják, hogy a hetvenes évek végén már bemutatkozott a Kisstadionban ez a banda, igaz az akkori felállásból már csak a Kalapács Józsi-fizimiskájú Mark Storace énekes van a tagok között. Aki nem ismeri ezt az 1974-ben alakult svájci ötösfogatot, annak elmondanám, hogy a Krokus a szegény ember AC/DC-je: szóval akinek nincs pénze arra, marad ez. Bon Scott hangját elkeverjük Geddy Lee (Rush) sikításával és kb. kijön ez. Számtalan lemezükről sorjáztak a slágerek egy órába sűrítve, a 2006-os Hellraisert csak a címadó nóta képviselte emlékeim szerint. A zenészek nem igazán szoktak össze, de azért megmozgattak néhány metalhead-et. A színpadkép elég puritán volt, érezhetően nem ők voltak az est fő attrakciója (már akinek). A buli után sikerült néhány szót váltanom Mark Storace-el, aki azt mondta, legközelebb headlinerként térnek vissza Budapestre. Amúgy kora ellenére (56) egy rendes faszi, nem derogál neki villázni, mint egyes magyar és külföldi parasztnak.
A Hammerfall bulija előtt függöny elhúz - átszerelés, építkezés - kaptunk egy szép színpadot, várfalszerűen tornyosult a dobcájg hatalmas emelvénye, lábdobokból kirakott HAMMERFALL felirat, háttérben óriási vászon: egyszóval fasza kis cirkuszt kaptunk a pénzünkért. Beindult a tömeg, őrült headbangelés, tülekedés viszont szinte semennyi, nem vagyunk mi pánkok. A beszámoló elején írtam, hogy nem csípem őket, dalaikat sem ismerem eléggé , így nem tudok érdemben írni róluk. Lényegesen jobbak, energikusabbak, mint lemezen. Dalok: hát, szakértők jelentkezését várom, hogy mik hangoztak el, én kb. öt számot ismertem fel.
Korán, éjfél előtt véget ért a koncert, a Poodles és a Krokus tagjai lelkesen mászkáltak a közönségben, néhány magyar zenészt is felismertem (wisdom-gitáros). A Hammerfallt csak egy pillanatra láttam, amikor sorjáztak befelé emeletes buszukba.
Jó volt, borsos ára ellenére is, a rocktörténet egy élő darabját sikerült megtekintenem - elfogultságomért mégegyszer bocs, ez van és kész.
Összegzés: Krokus - Alive and Screamin'!

Sonny: Nemsokára Farkasfarsang, az ilyen nagyszabású bulik az Akela esetében általában nem zökkenőmentesek, mindig van valami extra, amitől örökre emlékezetes marad a buli :) Idén lehet tudni mivel készültök?

Szupermen: Biztos, hogy lesz ezen a bulin is egy-két érdekes dolog, de nem szeretnénk ellőni előre a poénokat. Az Akela zenekar, amúgy is híres arról, hogy ezek az extra dolgok a tett helyszínén születnek meg.

Sonny: Esetleg egy élő album, vagy DVD napvilágot lát valaha? Szerintem aktuális lenne, biztos sok rajongó ki van rá éhezve.

Szupermen: Tervben van a 2007-es évre egy Fattyúdal címet viselő lemez, melyen az eddigi összes Akela tag, Akelán kívüli zenekaraitól kerül fel egy-egy szám, (mint a cím is mutatja). Ezen kívül vadonatúj dalok is hallhatók lesznek és tervezünk DVD mellékletet is.

Sonny: A Forr-a-dalom lemez idején gondok voltak a hangzással, úgy tudom ti sem voltatok teljesen kibékülve vele. A legutóbbi, Fejetlenség című albumotokkal elégedettek vagytok?

Szupermen: Nem sorolnám a világ legjobb érzései közé, mikor rajtunk kívül álló okok miatt, nem szól jól egy lemez. Ezzel ellentétben a Fejetlenség album, szerintem Magyarország legjobb hangzású rock lemezei közé sorolható.

Sonny: Mennyi beleszólásotok van Pókemberrel az új dalok készítésébe?

Szupermen: Szerencsére ezen a téren egyenlőség van a zenekarban, és mindenki kiveszi a részét a dalszerzésben.

Sonny: Vannak már dalötletek a következő lemezhez? Vagy ez még nagyon a jövő zenéje?

Szupermen: Igen. Már 4 nóta elkészült.

Sonny: Honlapodon láttam a Szíjártó Project 2006-os demójából letölthető részletet. Ez pontosab miből, kikből áll? Várható esetleg valamiféle megvásárolható hanghordozó?

Szupermen: 2006 nyarán, Túrkeve city környéki fazonokkal esténként egy próbateremben, zenéléssel, jammeléssel, próbáltuk agyonütni az időt. Végül elkészültek a komplett nóták. Először Szijártó Projekt volt a zenekar átmeneti neved, de most már az After Rain végleges nevet kapta a formáció! Az Akelában kiélhetem a jó kis zúzda trash témákon magam, viszont van sok progresszív vagy lightosabb ötletem is, amit nem szeretnék veszni hagyni. A zenekar tagjai Horváth Anett (ének), Nagy Sándor (dob), Vincze Róbert (basszusgitár), és persze én gitározom. A www.szupermen.tk – n mindenki belehallgathat a demónkba!

Sonny: A képek tanulsága alapján szép gitárparkkal rendelkezel. Melyik a szíved csücske?

Szupermen: Régi vágyam volt, hogy a kedvenc gitárosaim gitármodelljeit megszerezzem. Pl. Joe Satriani és Stevei Vai, de még koránt sem teljes a gyűjtemény. De a szívem csücske a halálfejes egyedi gitárom.

Sonny: Mi volt az a meghatározó élmény, aminek hatására gitározni kezdtél? Vagy jött magától?

Szupermen: Kimentem a piacra tíz éves koromban, tíz tojásért, de az árából Metallica posztert vettem, és egy Accept kazettát. Ezek hatására elhatároztam, hogy gitározni fogok. Szóltam a szomszéd srácnak, hogy alakítsunk zenekart, anyu pedig a szomszédasszonynak, hogy adjon tojást, mert a gyerek nem hozott…

Sonny: Mivel foglalkozol a zenélésen kívül?

Szupermen: Sokat gyakoroljuk a haverokkal a medicinlabda gurítást , távolba nézést,és a jégkocka fogást. A viccet félretéve megyei első osztályban sakkozok, motorozok is néha.

Sonny: Januártól gitároktatást indítottál. Saját elképzeléseid alapján tanítasz, vagy egy mintát követsz? Sokan jelentkeztek?

Szupermen: A saját elképzeléseim mintáját követem. Igen szerencsére nagyon sok jelentkező van.

Sonny: Honnan jött ez a szép név: Szupermen? Egyszerűen nem tudok aludni a kíváncsiságtól :)

Szupermen: Erre a választ mindenki másképp tudja. Az én variációm szerint, a banda újra összeállásához szuperhősökre volt szükség. Így lettünk új tagként Szupermen és Pókember.

Sonny: A turnék során volt valami jó sztori, amit meg is lehet osztani a nagyközönséggel?

Szupermen: Az egész turné egy jó sztori. Kezdve azzal, hogy a „piálmenedzserünk” ki lett dobva másodikról, a festékboltból sértődötten távoztunk, mikor nem szolgáltak ki minket zsemlével… Ide több dolgot lehetne felsorolni, mint a Lenin összes.

Sonny: Látom nagy Galaxis Útikalauz-rajongó vagy. Mit szólsz a megfilmesítéshez?

Szupermen: Egyszer tíz évvel ezelőtt bekeveredtem véletlenül a könyvtárba, találtam egy ritka ronda borítójú könyvet: nagy, dagadt, zöld, kétfejű űrlénnyel, kb. ugyanennyire hülye szöveggel a hátulján. Tudtam, hogy ez nekem való. Azóta vagyok Útikalauz fan. A film egy nagy szar, a könyv után. Mások a szereplők, mint a könyvben, hiányos, és az embernek olyan érzése van közben, mint féllábú sünnek az autópályán.

Sonny: Köszi az interjút és csupa jókat kívánok!

A Rock'n'roll legnagyobb önpusztítói - Lemmy from Motörhead!

A vén csótány 1945-ben született, Karácsonykor. Eredetileg Ian Fraiser Willis volt a neve, egy angol kisvárosban, Stoke-on-Trentben jött a világra. A papként tevékenykedő fater korán lelépett, ami sokat lendített a fiú korai éveitől kezdődő vallásellenességén.
Zenélni a hatvanas évek elején kezdett, egy rakás névtelen zenekar tagja volt, úgymint Opal Butterfly, Sam Gopal, stb. Ekkor még javában gitározott, szó sem volt az ének-basszer kombinációról, amit a Motörheadben harminc éve űz.

Első jelentősebb együttese 1965-ben fogadta soraiba, The Rockin' Vickers volt a neve. Nyoma sem volt még a mocskos rakendroll szövegeknek, akkoriban még a Beatles cukormázas rettenet-dalai voltak a menők. Amúgy arról voltak nevezetesek, hogy '65 nyarán szinte elsőként játszottak a vasfüggöny mögött, Jugoszláviában tettek egy rövid kanyart. 1967-ig tartott ki a csapat, majd szétszéledtek - a népes finn rajongótábor kivételével jóformán a varjú sem károgott utánuk.

Lemmy (bocs, akkor még Ian) már akkor is nagyban űzte a bulizás mesterségét, egy két évvel ezelőtti nyilatkozatban így beszélt azokról az időkről: "Miután '67-ben Londonból észak-Walesbe költöztem, egy rakás drogossal találkoztam szinte naponta. Egy fiatal csajjal éltem, aki heroinfüggő volt. Három év alatt megölte. Utálom az ötletét, de azt hiszem a legjobb módja a heroin elleni küzdelemnek a legalizálás."
Megfordult Jimi Hendrix és a The Nice mellett roadként, ahol gondolom szintén nem élt önmegtartóztató életet, de az igazi mélyvíz a Hawkwind zenekarhoz való csatlakozás volt. Ez egy 1972-től 1975-ig tartó időszak volt. A banda akkortájt divatos space-rockot játszott, ami annyit jelent, hogy az összes koncerten beállva zenéltek, és úgy próbálták magukat és a hallgatóságot az űrbe "repíteni". Amúgy ennek ellenére elég komoly sikereik voltak, az 1972-es Silver Machine kislemez nagyjából kirántotta őket az angol underground színtérről, így később amerikai turnéra indulhattak. A '75-es Warrior on the Edge of Time lemez turnéja során eljutottak egy májusi amerikai turnéra. Még a kő-drogos zenekar tagjai is besokalltak, amikor Lemmyt elkapták amfetamincsempészésért az USA-Kanada határon. Emellett némi kokain is előkerült, így az akkor már basszeren játszó zenészt szépen börtönbe vágták, ami miatt a Hawkwind néhány bulit lemondani kényszerült. Dave Brockék nem nézték ezt tétlenül, szépen megkérték, hogy nézzen másik zenekar után, majd folytatták mai napig tartó gályázásukat a viszonylagos névtelenség tengerén.

Öt nap börtön után engedték ki, egyből egy saját zenekar toborzásához kezdett. A korábbi haver Larry Wallis mellett Lucas Fox csatlakozott hozzá, majd felvették a szépen csengő Bastards nevet. Lemmy ezidőtájt szinte soha nem volt teljesen tiszta, ráadásul ki volt akadva a Hawkwindes történet miatt, ezért volt ilyen "szarok-bele" hangulatban. Ám miután Doug Smith a menedzser felvilágosítótta, hogy így nem valószínű, hogy bekerül a Top of the Pops tévéműsorba, a Motörheadet választották. A szó egyébként egy Lemmy által írt dal címe volt, egy szlengszó, amit az amfetaminhasználókra mondanak.
Furcsa módon az első buli pont abban a Roundhouse klubban volt, ahol három évvel korábban mutatkozott be még javában space-rockerként. Most viszont mint "a világ legmocskosabb rock'n'roll bandája" léptek fel. Ősszel már a Blue Öyster Cult előtt nyomták, majd 1976-ban összeállt a kibaszott legendás trió: Lemmy - basszer és ének, Fast Eddie Clark - gitár, Philty Animal Taylor - dobok. Ez a hat éven át együtt züllő társaság maga volt a rock'n'roll.

Az első lemezt nem is volt olyan egyszerű kiadni. Elvileg 75-76-ban már felvettek egy On Parole nevű cuccot, de a kutya sem akarta kiadni, sőt az újságok ilyeneket írogattak, hogy ez a világ legrosszabb zenekara, stb. Ennek ellenére 1977-ben megjelent a Chiswick Records gondozásában a csapat nevét viselő debütálólemez. A sikeréhez hozzájárult, hogy ekkortájt robbant ki a punk-láz, a Sex Pistols és a Ramones is befutott, és a népszerűségből kijutott a Motörheadnek is. A névcserének köszönhetően '78 végén bejutottak a menedzser által áhított Top of the Popsba, és sikerült egy rakás koncertet adniuk, ami kétes hírnevet szerzett nekik. Patakokban folyt a whiskey és a sör és az 1979-es esztendő újabb távlatok megnyílásával kecsegetett.
Nem aprózták el: három lemezt is megjelentettek, elsőnek az Overkillt, majd a Bombert, végül az On Parole is napvilágot látott. Az első kettőt remélem nem kell bemutatnom: óriási nóták sorakoznak rajtuk, amik kislemezként egyre feljebb jutottak a slágerlistákon. Rengeteg önálló koncertet adtak és több fesztiválon, mint például a Reading-en is, taroltak. 1980 szeptemberében Vic Maile producer segítségével világra hozták az Ace of Spades lemezt, ami pillanatokon belül arany lett, és áttörést jelentett a zenekarnak. Önálló turnéra indulhattak Európában, amit a rocktörténelem egyik legjobb koncertlemeze, a No Sleep 'til Hammersmith örökített meg. A három fasz gyakran koncertezett együtt a Girlschool nevű csajmetal zenekarral, Headgirl néven még közös projektjük is volt. Hogy a színfalak mögött éppen ki kúrt kivel, azt sajnos nem tudni, de biztos mozgalmasak voltak a nyári backstage-éjszakák.

Minimális pihenő után ismét stúdió: pár hét alatt felrántották az 1982-es Iron Fist lemezt, ami egy korszak végét jelentette: május 14-én Fast Eddie utoljára lépett színpadra a csapattal. Helyére egy rövid időre Brian Robertson került, de csak az 1983-as Another Perfect Day lemez erejéig. Kaotikus állapotban turnézták végig az évet. Joe Petagno, akkori borítótervező egyszer azt mondta, hogy ilyet még nem látott.
Év végén újra előjött a kétgitáros felállás ötlete: a két új tag Würzel és Phil Campbell lett - az utóbbi mai napig a 'Head tagja. A következő évük nem volt igazán mozgalmas, egy-két tévészereplés és Phil Taylor kiválása volt csak fontosabb történés. Campbell javaslatára a Saxon egykori dobosa, Pete Gill csatlakozott hozzájuk. 1985-ben felvettek pár új dalt, és többek között Magyarországon is felléptek a helyi metalfanok nagy örömére. Új lemezt viszont csak 1986-ban dobtak piacra Orgasmatron címmel. Akinek megvan az első Metal Hammer, az olvashatja az album kritikáját. Ekkor már virágzott a thrash metal, a Motörheadet lekörözte több zenekar, sokaknak félreállt a szájuk a '86-os lemezt hallva. A borítón látható a banda legendás figurája, a Snaggletooth egy száguldó vonat képében. Ismét Joe Pentagno-t idézném, aki így mesélt az eredetéről: "Lemmy egy hajón élet akkor és vasútmodelleket gyűjtött. Egyszer mondta: Tudod Joseph, akarok egy kibaszott vonatot. Ez furán hangzott nekem, de megcsináltam."
Miután szanaszét turnézták magukat és pokolian megkínozták májukat, írtak egy dalt az Eat the Rich című filmhez, amiben Lemmy is szerepelt. Pete Gill lelépett a térképről és dobszékét egy régi haver: Phil Taylor foglalta el. Ennek örömére 1987-ben újabb tökös lemezt szabadítottak a világra, majd ismét megindultak, hogy lezúzzanak pár ezer arcot.

1988-ban egy No Sleep at All című koncertlemez után egy kisebb törés keletkezett: nem igazán voltak megelégedve az eladásokkal, és majd' két évig kerülték a stúdiót, és a koncertezést sem igazán vitték túlzásba.
1990-ben találtak új kiadót, majd rá pár hónapra megjelent az 1916 című dalcsokor - a 90-es évek egyik legjobb Motörhead lemeze. Abban a korban adták ki, amikor már a grunge volt a mindenható, és legendás zenekarok tucatjai véreztek el a Seattle-i csoda következtében. Ennek ellenére ők továbbra is tartották a frontot, és turnéra indultak a Judas Priest és Alice Cooper táraságában. Lemmy ugyan már közeledett az ötvenhez, de nem úgy tűnt, hogy nagyon lassítani akarna a vedelésen. Würzel így emlékszik vissza a turnéra: "[A többbi zenekar] ...napnyugta után igyekeznek kerülni a Motörheadet! Nem akarják minden este leinni magukat, kerülik a turnébuszunkat. A Priestből páran megpróbálták, de ez minden. A többi banda igazából nem iszik. Wurzel zavarban van: - Egyszerűen nem is értem. Mi állandóan iszunk. Nem lehet egyik napról a másikra abbahagyni egy ilyen régi szokást!"
Szerencsére most nem kellett négy évet várni arra, hogy betolják a képüket a stúdióba: tavasszal Phil Taylor ismét (végleg) lelépett, majd Tommy Aldridge rövid vendészereplése után a szalmaszőke Mikkey Dee jött helyette. Az öreg Phil amúgy állítólag nem önként távozott, Lemmy szerint nem tanulta meg az egyik nóta dobrészét, ezért döntött úgy, hogy nincs rá szüksége. De az is lehet, hogy szokás szerint csaprészegek voltak és összebalhéztak egy hülyeségen.

Utólag mindegy, mióta Mikkey Dee a csapat tagja, szart még nem alkottak.
Nagyon ráálltak az évenkénti lemezkiadásra a March or Die után '93-ban visszatértek a gyökerekhez a Bastards című alkotással. Eredetileg Devils lett volna a címe, a borító is még ehhez készült, de aztán az utolsó pillanatban változott a helyzet: a borító viszont maradt. 1994-ben folyamatosan úton voltak. A zenekar még ekkor is (és ma is) lazán lenyom 200-250 koncertet évente, ami gyilkos tempónak tűnhet, de ezek már rutinos csókák, nem nagyon ártott meg nekik a dolog. '95-ben Würzel kilépett, a Sacrifice turnén már az a trió volt látható, ami mai napig a Motörheadet alkotja. Az 1996-s Overnight Sensation után pedig ráálltak a kétéves lemezmegjelentetési periódusokra, amit máig sikerrel nyomatnak.
1997. október 25-én egy különleges bulira került sor a Brixton Academy ódon falai között: az Ace of Spades alatt egy Paul Inder nevű vendégzenész lépett a színpadra, aki nem más, mint az öreg Lemmy fia. Érdekességképpen: Lemmy sohasem nősült meg, nem voltak hosszú kapcsolatai. Persze dugni azt szeretett mindig, legendák szerint több mint

2000 nőt vitt ágyba mozgalmas élete során. Valószínűleg tucatnyi törvénytelen gyermeke van világszerte, talán ő sem tudja pontosan hogy mennyi. Egy időben még biszexualitással is megvádolták, de ezt egy heves káromkodásokkal tűzdelt nyilatkozatban cáfolta.
Az elkövetkezendő évek hibátlan lemezeket hoztak: Snake Bite Love (1998), We Are Motörhead (2000), Hammered (2002), Inferno (2004). A fanatikusok számára nem érhetnek a korai lemezekkel egy szintre, de mégis kiváló hallgatnivalók ezek. Hiába játsszák szinte mindig ugyanazt, megunhatatlan. 2000-ben megünnepelték a banda fennállásának 25-ik évfordulóját, szokás szerint a Brixtonban. 2005-ben kapták meg az első Grammyt - érdekes módon harminc év után jutott eszükbe, hogy jahoppá itt a világ legmocskosabb rakendroll zenekara, adjunk már nekik egy Grammyt, mielőtt még a vén Lemmy feldobja a pacskert.
2006-ban megjelent a Kiss of Death. Az öreg még mindig szeszel, bár már csak kólával tudja inni a Jack Danielst. Egy koncerten össze is esett, de az orvosai hiába próbálják más életmódra szoktatni, egyszerűen képtelenség, ilyen marad a haláláig. Egy interjú szerint nem kaphat és nem adhat vért, olyan állapotban van a szervezete, de ne filózzunk ezen, inkább lessük meg őket minél többször, amíg lehet. Aki pedig tudja, az szerezze be Lemmy 2002-es White Line Fever című önéletrajzi könyvét, ahol még rengeteg sztorit olvashat a mocskos rock'n'roll legnagyobb figurájáról.