Nem egyszemélyes produkcióról van szó, a Black Artsot két ember alkotja: Sinn és Black Emperor Jogezai. Az érdekesség az egészben, hogy az utóbbi arc Afganisztánból származik. Ez elég ritka dolog, én nem sok afgán zenekarról hallottam, még az Encyclopedia Metallum-ban se találtam egynél többet.
A zenekar logója szörnyen ismerős valahonnét, de nem tudom megmondani, pontosan hol láttam ilyet konkréten. A borítófestmény viszont tetszik, még halványsága ellenére is, kíváncsi lennék kinek a munkája. 66 számozott példány készült a 2007-es demóból, ami hét nótát tartalmaz fél órában.
A nyitódal, Guided by Black Ghosts egy kísérteties gitártémával és némi dobbal indul, szépen lassan, majd úgy két perc tájékán lendülnek bele kissé jobban. Az énekes itt jobban kiereszti a hangját, aminek örülök, mert a néha kissé zavaró effekt ellenére nagyon jól károg. A dob hangzása itt jobbnak tűnik, mint Sinn többi projektjénél.
The Plains of Despair: hasonlatos az előzőhöz, nem sietik el a dolgokat. Szintén egy témára épül végig, amit az ének rendszertelensége és szakadozottsága tesz kevésbé monotonná. Ezeket a fogásokat már az előző dalban sikerrel ellőtték, lehet ezt a két nótát nem egymás mellé kellett volna tenni. Black Emperor szerencsére itt-ott mélyebb hörgést is használ, így változatosabbá teszi az egészet. Hirtelen ér véget, de nem jöttem rá a miértjére vagy a jelentésére
A címadó dalnál végre beindul a zúzda, a jól bevált szerkezetet alkalmazzák továbbra is: monoton gitár és megvadult hörgés-károgás, mikor mi. Másfél perc környékén azonban bejön egy másik gitártéma, szinte már szólószerűen. Ideje volt ennek, mert ugyanannak a dallamnak az ismételgetése könnyen az alkotók ellen fordulhat. Amúgy olyan hirtelen ér véget, mintha elvágták volna.
Az Inquisiton című negyedik opuszt mondanám a legkiemelkedőbbnek. Sinn itt elég változatosan használja a gitárt és a dobot nagy örömömre. Van benne egy kiadós durvulás, majdnem kakofóniába fullad. Vége ennek sincs, de legalább az eleje nagyon jól el van találva. Az ötödik Sabbath-ra is igaz, ez, már szóló is hallható benne, mintha egyre kiforrottabb dalok követnék egymást. Úgy érzem, mintha Sinn több időt szánt volna az itt hallható gitártémák kidolgozására, mint a demo elején.
Izgalmas címe van az Among the Mighty Woods of Carpathia, bár nem tudom, hogy Black Emperor afgán létére mennyire tud azonosulni a nóta mondanivalójával, de az ének alapján azért megy a dolog. Sajnos nagyon recseg a felvétel, alig hallani a gitárokat itt, pedig itt is többet ki lehetett volna hozni az alapanyagból.
Záró: Soul from the Abyss of Infinity. Gondoltam egyfajta lezárást hallhatunk itt, de a maga két percével elég rövidre sikerült. A hangzással nem vagyok kibékülve, viszont vannak nagyon jó pillanatok a lemezen - remélem nem csak erre a demóra szólt az együttműködés.