2007. február 16. Budapest, PeCsa

The Poodles - Krokus - Hammerfall

Nem vagyok oda a Hammerfall-ért. Túlságosan messze áll tőlem az az ökölrázós true metal, amit művelnek. Az én zenekarom ezen az estén a Krokus volt, talán elfogult is vagyok velük. Ortodox 'Fall-hívők bocsássanak meg.
Odafelé be kellett ugranunk a Stadion Sörözőbe egy kis anyagcserére, ezért szinte pont a The Poodles kezdésére érkeztünk a PeCsába. A svéd zenekar tavaly (!) alakult, egy lemezük jelent meg, ez volt első magyar koncertjük. A zenészeket nem ismerem sehonnan, előzőleg svéd heavy-power zenekarokban nyomták, de a Midnight Sun kivételével ezekről se tudok egy betűt sem. A banda neve (pudlik) eléggé elborzasztott, amikor először hallottam, ilyen neoskandináv mű-glam-re gondoltam, de szerencsére nem igazolódtak be sejtéseim, jófajta zenével kápráztattak el minket. Érdekes módon a keverőpultig értek a kezek, így másnak is bejött a produkció. Remélem elvetődnek még errefelé, de akkor ne a Petőfi Csarnokban, hanem valami kisebb klubban (pl. Kultiplex) kellene fellépniük, családiasabb lenne valahogy. Metal Will Stand Tall című debütalbumuk dalainak nagy részét eljátszották a szépen villogó háttér és miniatűr Poodles-zászló előtt - nem igazán volt hiányérzetem a hangzást kivéve.
Utánuk szinte röpke pillanatokon belül kezdett a Krokus. Éltesebb rockerek bizonyára tudják, hogy a hetvenes évek végén már bemutatkozott a Kisstadionban ez a banda, igaz az akkori felállásból már csak a Kalapács Józsi-fizimiskájú Mark Storace énekes van a tagok között. Aki nem ismeri ezt az 1974-ben alakult svájci ötösfogatot, annak elmondanám, hogy a Krokus a szegény ember AC/DC-je: szóval akinek nincs pénze arra, marad ez. Bon Scott hangját elkeverjük Geddy Lee (Rush) sikításával és kb. kijön ez. Számtalan lemezükről sorjáztak a slágerek egy órába sűrítve, a 2006-os Hellraisert csak a címadó nóta képviselte emlékeim szerint. A zenészek nem igazán szoktak össze, de azért megmozgattak néhány metalhead-et. A színpadkép elég puritán volt, érezhetően nem ők voltak az est fő attrakciója (már akinek). A buli után sikerült néhány szót váltanom Mark Storace-el, aki azt mondta, legközelebb headlinerként térnek vissza Budapestre. Amúgy kora ellenére (56) egy rendes faszi, nem derogál neki villázni, mint egyes magyar és külföldi parasztnak.
A Hammerfall bulija előtt függöny elhúz - átszerelés, építkezés - kaptunk egy szép színpadot, várfalszerűen tornyosult a dobcájg hatalmas emelvénye, lábdobokból kirakott HAMMERFALL felirat, háttérben óriási vászon: egyszóval fasza kis cirkuszt kaptunk a pénzünkért. Beindult a tömeg, őrült headbangelés, tülekedés viszont szinte semennyi, nem vagyunk mi pánkok. A beszámoló elején írtam, hogy nem csípem őket, dalaikat sem ismerem eléggé , így nem tudok érdemben írni róluk. Lényegesen jobbak, energikusabbak, mint lemezen. Dalok: hát, szakértők jelentkezését várom, hogy mik hangoztak el, én kb. öt számot ismertem fel.
Korán, éjfél előtt véget ért a koncert, a Poodles és a Krokus tagjai lelkesen mászkáltak a közönségben, néhány magyar zenészt is felismertem (wisdom-gitáros). A Hammerfallt csak egy pillanatra láttam, amikor sorjáztak befelé emeletes buszukba.
Jó volt, borsos ára ellenére is, a rocktörténet egy élő darabját sikerült megtekintenem - elfogultságomért mégegyszer bocs, ez van és kész.
Összegzés: Krokus - Alive and Screamin'!