Alig egy hónapja, hogy megjelent a Darkthrone legújabb, Dark Thrones And Black Flags címet viselő lemeze, Nocturno Culto és Fenriz már a folytatást tervezik. A dalírási fázison már túlestek, jelenleg már javában zajlanak a felvételek, így jövő tavasszal már ki is jöhet a Peaceville kiadó gondozásában. Az ígéretek szerint a black metal Motörheadje megmarad az underground hangzásnál, és ahogy Fenriz nyilatkozta, nem készítik el önmaguk Disney-verzióját.
A Dark Thrones And Black Flags néhány részlete meghallgatható itt.
Mike Portnoy überdobos és társai nem tudnak megülni a seggükön, így az évek óta önmagát másoló Dream Theater már jövő év elején kihozza új nagylemezét. A zenekart mostanában sok támadás éri kiégettséget mutató albumaik miatt, okkal. Egyelőre nem sok infó szivárgott ki, Portnoy is csak annyit mondott, hogy: "...képzeljetek el egy lemezt, amiben ötvöződik az A Change of Seasons, az Octavarium, a Learning to Live, a Pull Me Under és a The Glass Prison! Izgatottak vagytok? Mert én nagyon!!!"
2008. szeptember 27-e volt az a nap, amikor az a megtiszteltetés ért, hogy harmadikként bekerültem a Karcolat szerkesztőségének soraiba. Már sok éve metalfüggő vagyok, a műfajon belül elsősorban a black, a death és a thrash metal elkötelezett híve vagyok, úgyhogy főleg ilyesmi zenékkel kapcsolatban fogok majd billentyűt koptatni. Szeretem még egyébként a szimfonikus filmzenéket is, és némi ambient is becsúszik a sorba. Szívesen járok koncertekre, viszont sajnos nem lehet azt mondani, hogy sűrűn el is jutok rájuk. Évek óta dobolok, van némi zenei képzettségem is, ami segítséget nyújt, jelen esetben az íráshoz. Igyekszem aktív lenni, és minél többször jelentkezni.
1998-ban Mosonmagyaróvár a svédországi Göteborg kihelyezett kerülete lett, zenei értelemben legalábbis, ekkor alakult meg a dallamos death metalt játszó Casketgarden. A zenekarnak két demó, és két nagylemez, a This Corroded Soul Of Mine és az Open The Casket, Enter The Garden után idén jelent meg az új lemeze. Az eddigi nemzetközi színvonalú albumok után az új egy újabb szint eléréseként könyvelhető el. Érezhető a fejlődés mind zeneileg, mind szövegileg.
Na térjünk rá a számokra! A másfél perces Half-Hearted az intro szerepét kapta az albumon. Finom akusztikus kezdés, aztán jön a villanygitár és a dob. Jóféle hangulatos felvezetés a második számnak, illetve az albumnak. A The Absent egy abszolút koncertnóta. Pergőzéssel indít, majd a ritmust átveszi a lábdob, ezt támogatja a gitár, majd előkúszik az egyik vezérdallam, aztán az egész az ember arcába robban egy kegyetlen riff formájában. Díszítésekkel megspékelt tika-tika hegyek, göteborgi gitártémák, ezekre érkezik Cseh Istvánnak az At The Gates-es Tomas "Tompa" Lindbergével egyívású vokalizálása. A következő The Great Abductor egy lassabb szerzemény, de kellő súllyal. A negyedik Sulphur Breath Laughterben feljebb kapcsolnak casketgardenék, semmi szarozás, a szám kíméletlenül elgyepálja a kedves hallgatót. Az Unwinged egy félig gyors és félig közepes tempójú dal a szárnyatlanság érzésével átitatva. Az ezt követő Something I’m Not ismét egy leszámolásszerű track a Tesstimony-s Tóth Balázs vendégeskedésével. CasketPisti is átmegy helyenként a mélyebb hangfekvésekbe. Az egész albumra jellemző egyébként, hogy változatosan használja a hangszálait. A nóta végén egy komoly, belassult tonnás súlyú betonozás is hallható. A következő két szám, a The Incomplete és az Intersection Of Parallels érzésem szerint a lemez hangulati csúcspontja. Azért beszélek együtt a kettőről, mert egyazon dallamra épülnek, csak előbbi az akusztikus, utóbbi pedig a metalosabb verzió. A dallam egyébként Samuel Barber: Agnus Dei – Adagio For Strings című művéből származik, csak más tempóban és más hangnemben. Ügyes megoldás, ha Balázs nem mondja, észre sem veszem, holott ismerem a dallamot. Az Intersection… végén egy billentyűszóló is hallható Kátai Tamás közreműködésével. Az After Us Fire Floods is egy erős és gyors nóta, egyből ki is gyulladt nálam a koncertnóta-lámpa. A The Corporate Thorn visszavesz a lendületből. A számban találhatunk akusztikus betéteket, és ízes szólókat is. A jóféle szólótémák is általánosíthatók az albumra. Általában utolsó szám gyanánt egy lassabb szerzeményre számít az ember, de az Another Mourning Comes-ban hallható szélvész blastbeat-es témák egy az egyben kipicsázzák az ember képét. A szám lezárása igen hangulatosra sikeredett. Fokozatos halkítás a magas visszavételével. Egy bónuszdal is van a tizenkettes track végén elrejtve, ami tulajdonképpen az Another… folytatása egy lightosabb formában.
John Corabi (Mötley Crüe, Ratt, The Scream, ESP, Union, stb.) is szerepelni fog Bruce Kulick (KISS, Grand Funk Railroad, stb.) gitáros jövőre megjelenő, egyelőre BK3 munkacímen futó szólólemezén. Az anyag egyébként már évek óta készül, pontos megjelenési időpontja továbbra sincs, ám maga Kulick mester is elképzelhetőnek tartja a 2009-es évbeni megjelenés betartását. Pletykák szerint a némely dalokon Gene Simmons (KISS) és Tobias Sammet (Edguy, Avantasia) is megcsillogtatja zsenijét.
A Motörhead lesz a főzenekar a Dubaiban megrendezésre kerülő Desert Rock fesztivál 2009-es kiadásán. A március 6-i eseményen az öreg Lemmyék mellett fellép még az Opeth, a Chimaira, az Arch Enemy, az August Burns Red és a Nervecell. A buli érdekessége, hogy már most több, mint 28 ezer jegy elkelt.
The METAL CRUSADE 2009
Voltak kiváló zenekarok, akik tehetségüknek köszönhetően küzdötték fel magukat, még a 80-as évek elején, vagy még korábban. Ilyen volt például a Van Halen, a Mötley Crüe, az L.A. Guns, a Quiet Riot, a W.A.S.P. a Whitesnake és még sorolhatnám. Ők valódi, időtálló értékeket állítottak elő, nagy részük még ma is létezik, turnézik, jobb-rosszabb lemezeket ad ki, jól megél saját legendájából. Utánuk következett 80-as évek közepén feltörő középmezőny, az ő soraikból már több gyenge zenekar is kikerült, de nagy átlagban még hallgathatóak voltak, pl. Twisted Sister, Stryper, Warrant, Cinderella, Poison, Europe, stb. A legdurvább alakok viszont csak a 80-as évek végén tűntek fel, a fent emlegetett bandák kópiájaként, producerek által összeválogatva, mesterségesen feltuningolva: Faster Pussycat, Roxx Gang, Dangerous Toys...a sor még sokkal hosszabb is lehetne. Néhányuk szerencsére idejekorán feloszlott, bár többen riogatják a jóhiszemű rockhallgatókat holmi újjáalakulással. Azért leszögezném, hogy nemcsak szar bandák alakultak a 80-as, 90-es évek fordulóján, hiszen ekkor aratta első sikereit a Skid Row, vagy a mostanában ismét aktív Steelheart.
A történet vége már nem ilyen mesés, a turnét követően a harmadik lemez felvételére csak 1994-ben került sor, Bob Rock producer segítségével. Az eladások alig lépték túl az egymilliós határt, és egy évvel az alternatívkodós "Subhuman Race" 1995-ös megjelenése után a zenekarból kikerült Sebastian Bach és Rob Affuso dobos, a banda pedig jégre került. Ugyan 1999-ben újrakezdték, erejükből csak két felejthető albumra futotta. Aki a régi Skid Rowhoz legalább minimálisan hasonlító zenét szeretne hallani, az füleljen bele Bach legutóbbi szólóanyagába, az Angel Down-ba.
A tíz új dal nagyon jól összerakott egyveleg, nem változtattak a nyerő formulán, de Chris Risola, hatalmas tehetségű gitáros szólói és Matijevic korlátlan énekhangja sem volt elég ahhoz, hogy talpon tudjanak maradni. A történet végére egy baleset tett fekete pontot: egy koncert közepén az Matijevic sikertelenül próbált megmászni egy színpadi állványt, a vége törött orr és álkapocs, hosszabb kórházi tartózkodás, valamint a Steelheart feloszlása lett.
01. Any Means Necessary