A göteborgi death metal legnagyobbjainak munkássága nyomán szerveződött mosonmagyaróvári Casketgarden két kiváló demo és két kiváló nagylemez után idén jelentette meg harmadik, Incompleteness In Absence névre keresztelt albumát, ami egy újabb előrelépésként könyvelhető el. Atti a külföldön is egyre ismertebb zenekar gitáros főnökének, Tóth Balázsnak tette fel kérdéseit.

Atti: Nagyon király, minden szempontból magas színvonalú lett az új anyag! Egyre többször hangoztatott közhely, hogy egy zenekar a harmadik lemezre érik be, az számít vízválasztónak. Mennyire vettétek ezt figyelembe az új album megírásánál?

Balázs: Köszi, örülök, hogy tetszik. Már eltelt fél év, de még én is rendszeresen felteszem, ez azért nem jellemző nálam, talán jelent valamit. :)  Tudod az ember körülbelül a stúdió után 500 hallgatáson van túl, plusz a próbák, koncertek, de szerencsére ezt a lemezt jó hallgatni. A harmadik lemez mizériát egyáltalán nem vettük figyelembe, sosem gondolkodunk azon, hogy ki mit várna tőlünk. Éppen elég gondunk volt a lemez megírása idején: nem volt basszusgitárosunk, eléggé úgy éreztük, hogy le vagyunk maradva magunkhoz képest, ráadásul bejött az, ami a legtöbb bandát szétszakítja, azaz hogy a legtöbben öneltartóak lettek a bandából, és azzal már jóval nehezebben jár együtt a zenészélet, mert otthon minden garas számít. A dalokat én írom többnyire, ezért mondhatom, hogy csak úgy kibuktak belőlem, nem agyaltunk utólag ezúttal semmin. Az első két lemeznél nagyon figyeltünk, hogy maximum 4 perces legyen egy dal meg ilyenek, de most ilyen sem volt. Ami odaillik, aminek van mondanivalója, azt semmiképpen nem vágtuk ki, csak azért, hogy ne 5:31, hanem 3:31 legyen egy dal. Emiatt szerintem sokkal inkább olyan lett ez a lemez, mint szerettük volna, mert nem voltak ilyen magunk által felállított korlátok. A rövid és többnyire gyors dalok miatt egyébként az első két lemez olyan, mint a gyorsvonat, mire elkezdesz figyelni, már vége is, és bár fogósak a dalok, mégis úgy érzi az ember, hogy nem nagyon van kapaszkodó. Az „Incompleteness…” meg belemerülősebb, jobban el lehet kapni, mert mindig hagyunk egy levegővételnyi gondolkodási időt, hogy feldolgozd mi is történt eddig. :)

Atti: Milyen hazai és külföldi visszajelzéseket kapott eddig az Incompleteness In Absence?

Balázs: A hazai visszajelzések nagyon jók voltak, nem is volt egyik lemezünk se még ennyire osztatlanul elismerve. Sajnos a kiadónk promója most nem olyan hatékony, így elég kevés kinti kritika jutott el hozzám, viszont azok nagyon kedvezőek voltak, egy német fanzineben egyenesen 10-ből 10 pontot kapott a lemez.

Atti: Miért ez lett a cím? Mit fejez ki?

Balázs: Egy filmben hallottam, és nagyon megtetszett a hangzása és amit jelent. Nem is lehet nagyon jól hangzó magyar címre lefordítani, talán olyasmiképpen, hogy „valaminek a távollétében nem teljes”. Így viszont már nincs nagyon mit magyarázni rajta, szerintem. :)

Atti: Beszélnél egy kicsit az album szövegvilágáról és koncepciójáról?

Balázs: Ugyan van egy egységes koncepció, azonban mégsem sztorizós jellegű, tehát nincs konkrét cselekmény, vagy történet, ami átszőné a lemezt. Inkább egy olyan dolgot próbál körbe járni, amit mindannyian tapasztalunk napjainkban. Mivel személyesen velem megtörtént dolgokon alapszik, talán azt érdemes tudni, hogy az elmúlt pár évben állt megfelelő pályára az életem, megtaláltam a párom, akit mindig is kerestem, apa lettem, szóval igazi happytime. :) Azonban ezzel párhuzamosan a környezetem úgy reagált erre a két fantasztikus dologra, amire nem számítottam: tudod „mekkora papucs vagy már nem jössz el inni”, „ez nem rokkenroll” ,és ez a vicces fele. Pedig a legtöbb ember valami ilyesmi „nyugalmas helyet” keres szerintem, mint a család. Mivel a barátnőmmel távkapcsolatban éltünk 1 évig, voltak akik rohadtul kihasználták azt, hogy mennyire félember vagyok nélküle a hétköznapokban, és mást mondtak a szemembe, mint amit a hátam mögött, az ilyen gerinctelen emberektől pedig herótom van. Ráadásul ki is rúgtak a melóhelyemről, pont  mikor született a kislányom és elég kilátástalan lett az életem megint. Szóval volt, ami ihlesse a szövegeket, mint láthatod, és talán a lemezcímes kérdésre is megvan a magyarázat. A zene egyébként a családalapító időkben is szerves része volt az életemnek, igazából ilyen terápiás dolog nekem.

Ennek tudatában nézve a szövegeket:

Half-Hearted: no comment.

The Absent: arról az érzésről szól, amikor egyik pillanatban félembernek érzed magad, a másikban meg legyőzhetetlennek, de ahhoz kell valaki vagy valami, aki/ami ott van veled és tényleg felemel, és mennyire szar, ha ez elég távol van tőled.

The Great Abductor: a cím itt azt jelenti, hogy nagy távolító. Azokról az emberekről szól, akik valamiért irigykedtek rám, és próbáltak intrikálni, és igyekeztek visszahozni azt a csávót, aki huszonegy-két évesen voltam, aki ivott, cigizett, szívott csak azért, hogy ők úgy érezzék, hogy az, hogy ők nem tudnak lépni évek óta mekkora jófejség. Épp az ellenkező hatást érik el, eltávoldom tőlük.

Sulphur Breath Laughter: Kénes lehelletű nevetés. Ez a leszámolás, igaz metál: „a pokolból gyüttem, geci”. :)

Unwinged: Amikor az ember úgy érzi, hogy szárnyal és megint mindent ural, akkor mindig jön valami, ami lemetszi a szárnyait, és jól pofára esik. Minél magasabban szállsz, annál nagyobbat zuhansz a földig, de valahogy mégis tanulsz a dolgoból valamit.

Something I’m Not: Vannak arcok, akik csak azért hogy erős személyiségnek látszanak mindennek, amit mondasz, az ellenkezőjét állítják, pedig tudják, hogy ez nem az igazi véleményük, ez nem egy érv, csak csököny seggfejség. Képesek az erényediet hátrányként feltüntetni, vagy fordítva. Ha egyáltalán nem olyan vagy, mint én, mi értelme összehasonlítani minket?

The Incomplete: ugye a The Absentben volt már szó a vágyakozásról a másik feled iránt, ebben a szösszenetben meg próbáltam a másik oldalt szóhoz juttatni, aki/ami iránt vágyakozol...ezért lett ilyen szép és szótlan :)

Intersection Of Parallels: a szövegét több dologból hoztam össze. Ott van a Szakasz c. Oliver Stone film fő gondolata, hogy túlélni vagy embernek maradni. Viszont ezt próbáltam a saját életemre levetítve értelmezni: van egy csomó dolog, amire vágyom, amikért mindent megtennék, és ezek mint egyfajta cél ott lebegnek a szemem előtt, de valószínűleg soha nem érhetem el. Ezek a vágyakozások adnak célt, de igazából ezek elérhetetlensége teszi tönkre a boldogságot. Olyasmi  metaforával lehetne leírni, mint a vasúti sínek, vagy az út két oldala, amelyek ha a távolba nézel összeérnek, és ezért kaparsz előre, pedig tudod, hogy elérhetetlen a metszéspontjuk, sőt nem is létezik (fasza is lett a bookletben a vasúti váltós kép, Jacsó Balázs úr nagyon elkapta a dolgot). Nos a Szakaszban is ez jelenik meg Elias két felettese képében, az egyikük az emberség, a másikuk a túlélés, a srác mindkettőt akarja, de együtt egy olyan szituációban ezek értelmezhetetlenek…

After Us Fire Floods: ígyhát csak az egyiket választom és hagyom, hogy magunk mögött a múlt szép lassan felégjen.

The Corporate Thorn: megtaláltam a hiányzó felem, de így minden kétszer fáj.

Another Mourning Comes: pontosan azzá váltunk, amitől féltünk. A zsarnokoskodás, ami körülvett minket, nagyon hasonló ahhoz, amiket elvárunk a körbevevőktől, csak fordítva.

Atti: Melyik verzió született előbb: a The Incomplete vagy az Intersection Of Parallels? Amikor már kész volt a két nóta, nem merült fel, hogy összefűzzétek ezeket?

Balázs: A legtöbb dallamos témát akusztikus gitáron találom ki, mert így egyből megvan a basszus és a ritmusgitártéma is. Nade, ez nem így jött. :) Samuel Barber: Agnus Dei – Adagio For Strings című művéből loptam ki a fő motívumot, de más tempóban, más hangnemben, dúr helyett mollban és elsőre az „Intesection…” verzió volt meg. (Az eredeti Adagio egyébként számos film zenéje, elhangzik az Elefántemberben is, és a dal kapcsán már említett Szakaszban pedig ez a fő téma …) Egyszer feldobtam Petinek próbán és rohadtul megtetszett, hogy darálva mennyire amon amarthos a dallam. :) Egyenes út vezetett a többi témához és a szöveghez. Egyébként ez a legszokatlanabb felépítésű számunk, a verze riff körülbelül 4-5 különböző átértelmezésben hangzik el a 3 verzerész alatt, ráadásul a szóló alatt is annak egy deformált verziója szól, egyedül a „lopott” refréndallam az, ami összeköti hangulatilag a részeket. Barber, Amon Amarth: szóval ennyit arról, hogy egyesek szerint ez a legatthegatesesebb dal a lemezen. :) Amikor a meg a más hangnemű kíséreten agyaltam, akkor jött akusztikus gitáron az „Incomplete” akkordmenete, azzal a fura szűkített akkorddal az akkordmenet közepe táján. Nagyon megtetszett, ahogy akusztikus gitáron szólt, valahogy a torzban ez a hármashangzat nem jön át. Így arra gondoltam csináljuk meg akusztikusan is, de arra meg jött egy tök más ős Black Sabbathos elszállós gitárdallam is. Viszont még belekerült egy átkötő akkordmenet és egy többrétegű gitárszólam is a kétszer eljátszott főtéma közé, ezt meg az „Intersection…” végén Kátai Tamás értelmezte át billentyűs hangszeren nekünk. Szóval mondjuk úgy, egymásnak adta a labdát a két tétel. Eléggé össze vannak kötve, hiszen le sem cseng az „Incomplete” és már kezdődik az „Intersection…”, de az akusztikus átkötőt a dalba ágyazni felesleges húzás lett volna, mert megtörte volna a lendületét.

Atti: Az akusztikus gitár nagyobb számú alkalmazása tudatos volt, vagy a lemezkészítés során alakult ki?

Balázs: Nem volt tudatos. Érdekes, hogy nekem fel sem tűnt, hogy mennyi akusztikus gitár van a lemezen, csak amikor egy kritikában olvastam. Az volt, hogy kaptunk kölcsön egy nagyon szép és gyönyörű hangú Ovation gitárt, és elég sok eredetileg clean gitárral hangszerelt részt azzal játszottam fel. De nagyon szeretem az akusztikus gitárt, mint már említettem, a zenénk dallamos részeinek nagy többsége azon születik, akkordmenetként, aztán persze a különböző szólamokat szétbontom 2 torzgitár+basszus hangszerelésre.

Atti: A dalszerzési munkamódszeretek változott valamit a legutóbbi lemez óta?

Balázs: Nem nagyon, most talán kevésbé változtak a számok a próbateremben. Legtöbb esetben az a vázlat teljesedett ki, amiket én próbára levittem, és ritkábban nyírbáltuk meg a dalokat.

Atti: Klip lesz?

Balázs: Minden lemeznél elhatározom, hogy most pedig lesz, de aztán valahogy az anyagiak nem úgy alakulnak. Ha összejön, akkor is csak jövőre valószínű. Sajnos ezt a kiadó nem állja. Az a lényeg, hogy valami gagyi szart nem akarok, ha már jó minőségű a lemez, jó a borító, jól szól a cucc, jók a számok, és koncerten is elég jók vagyunk akkor a klippünk ne legyen már valami összekontárkodott szar, aminek az első filmkockáján látszik, hogy magyar. A klipp egyfajta reklám, promó, szóval minőséginek kell lennie.

Atti: Elégedettek vagytok a Metal Age Productions munkájával?

Balázs: Jelenleg nem. De erről nem szeretnék bővebben nyilatkozni egyelőre, mert egyrészt változhat, másrészt faszkodni nem akarok velük, mert régi barátaink.

Atti: Milyen volt a svédországi Studio Undergroundban Pelle Saetherrel dolgozni?

Balázs: Azt tudni kell, hogy a keverés netes meg telefonos kapcsolat útján folyt. Így azért nem volt egy leányálom a munka, de Pelle nagyon jó arc, segítőkész, és profi. Az első kizárólag általa, a beleszólásaink nélkül készített mix is simán kijöhetett volna lemezként, de volt pár apró dolog, amit azért helyére szerettünk volna tenni. 2 hétig pofozgattuk a lemezt így, persze nem folyamatosan, összesen órákban olyan 4 nap lehetett.

Atti: Idén 10 éves a zenekar. Terveztek valamit ennek kapcsán?

Balázs: Az van, hogy ’98-ban még csak hárman voltunk, Attila, Peti és én, szóval igazából ’99-től számítjuk a bandát, amikor teljes lett a felállás. Szóval inkább 2009 az esélyes valami ilyenre. Szeretnénk egy speciális kiadványt, amire a demós dalokat vennénk fel újra némileg átdolgozva, fasza megszólalással, persze lenne pár új dal is. De egyelőre ez csak terv. Jó lenne egy DVD, de jóval nagyobb költség igazán jól megcsinálni, szóval majd a 15. vagy a 20. születésnapunkra fog összejönni. :)

Atti: Pár éve elég negatívan nyilatkoztál a hazai metal színtérről, és arról, ahogy a nyugaton lévő kiadók viszonyulnak a kelet-európai zenekarokhoz. Változott azóta a helyzet szerinted?

Balázs: Nem. :) A hazai metálszíntér olyan amilyen. Mivel nincs benne igazán nagy pénz, nagy kereslet, ezért egy darabig nem is fog változni. Azért érdemes elmenni Pozsonyba, vagy Bécsbe, vagy Csehországba, hogy mi van ott, meg mi van itt. A nyugat-európaiak viszonyulása a keleti bandákhoz szerintem javulóban van. De azért még létezik a rasszizmus ilyen téren. Egyébként nem találtam jobb leírást a helyzetre, mint a megboldogult Newborn Difficulties Of Crossing A Border c. dala. :) Érdemes meghallgatni és követni a szöveget.

Atti: Mennyire tették ismertté a Casketgarden-t az eddigi lemezek és koncertek?

Balázs: Őszintén szólva: nem tudom. Továbbra is az undeground legmélyebb bugyraiban lakozunk, ez biztos. Viszont pl. Szlovákiába, Csehországba nyugodtan indulunk el, bukta bulink még nem nagyon volt. Ausztriában ez nem jellemző, de a legutóbbi Kaltenbach Festes fellépésünket sokan nézték végig, ami a 2-3 évvel ezelőttire nem állt. A lemezekből viszonylag kevés fogyott, olyan 2000-2500 darab az első kettőből, az újról nincs infóm, szóval jó-jó ahhoz képest, de nem annyira. A nyári külföldi fesztiválok mindegyikére hívtak, tehát ajánlkozni, meg nyomulni nem nagyon kellett. Remélem ez a tendencia a jövőben is folyatódik. Másrészt viszont poén, hogy a hazai szabadtéri fesztiválok egyikére sem kerültünk be idén.

Atti: Ápoltok baráti kapcsolatokat külföldi zenekarokkal? Találkoztatok példakép zenekarok tagjaival?

Balázs: Akikkel jóban vagyunk, azok főleg kisebb bandák: a Darkfall ausztriából, a Galadriel Szlovákiából, vagy az Immortal Rites a németektől. Sok bandával vagyunk kapcsolatban, de barátinak nem nevezhető a viszony, inkább amolyan „csereüdültetés” jellegű dolgok vannak. Van egy banda, a német Night In Gales, akik egy időben eléggé futottak, Nuclear Blastnál voltak, na az ő gitárosukkal, Jens-szel is folyamatosan e-mailezek. Van németeknél egy amolyan „true gothenburg metal” underground, olyan bandákkal, akik a régi At The Gates, Dark Tranquillity, In Flames, Eucharist, Edge Of Sanity, Gates Of Ishtar  stb. fémjelezte dallamos death metal vonalat támogatják, és nem ezt a Sonic Syndicate szerű langyi szart. Szóval, Jens-szel ilyesmiről szoktunk levelezni. :) Itt jegyezném meg, hogy aki szereti az old school svéd death metal (mind Stockholm, mind Göteborg) vonalat, annak ajánlom a német Mystical Music és a Carnage fanzineket. Mindig van bennük valami érdekes.

Atti: Mennyire követed a mostanság kiadott göteborgi death metal albumokat? Mennyire jönnek be ezek?

Balázs: Az az igazi, általam kedvelt vonal, ami a ’90-es évek közepén volt, már nem nagyon létezik, van pár banda, akiket szeretek, és nagyjából még őrzik az eredeti feelinget: The Haunted, Carnal Forge, Dimension Zero, Darkane, de igazából talán a Dark Tranquillity az, aki még mindig hasonló zenét tol, mint amit imádtam a svéd bandákban anno. Az amerikai metalcore hullám nagyon fárasztóvá tette az ilyasmi zenéket a legtöbb ember számára. Szerencsére ez a hype engem hidegen hagyott, mert az eredeti göteborgi vonal bandái azt már mind eljátszották, amit az Unearth, As I Lay Dying és társaik, ráadásul sokkal feelingesebben. Egyébként nekem egy-egy új Dismember album az, ami igazán felüdülést okoz. :) Érdekes, hogy néha legalább olyan dallamosak, mint anno a Gates Of Ishtar, de a nagyon barom hangzásuk elfedi ezt, és csak az igazi elkötelezettek jutnak el oda, hogy fel is fogják. Kb. ők a death metal Iron Maidenje. :)

Atti: Merrefelé koncerteztetek a nyáron? Milyen élményeket és tapasztalatokat gyűjtöttetek?

Balázs: Voltunk Horvátországban, Németországban, Csehországban, Ausztriában fesztiválokon. Amit tapasztaltunk, az a profizmus volt, az hogy minden időre pont akkor kezdődött, ahogy előzetesen a szerződésben leírták, nem voltak fél órás, órás csúszások, mint itthon. A Zagreb Metal Fest mondjuk kivétel volt, az hagyott kívánni valót maga után, de összességében mégis egy élmény volt. A legdurvább emlék egyébként Pozsony, ahol nem fesztivál volt, hanem egy klubbuli, ahol mi voltunk jelölve, mint headliner, és 300 ember jött össze. Ráaádásul olyan profi klubot hoztak össze egy év alatt (az egyik legutolsó bulink az egy éves koncertkihagyás előtt is itt volt), hogy majd beszartam. Iszonyatosan jól szólt.

Atti: Külföldi bulikon milyen fogadtatásban részesül a Casketgarden?

Balázs: Az eddigi koncerteken május óta, mindegyik külföldi bulink nagyon jól sült el, de főleg a német Eisenwahn fesztivált, az osztrák Kaltenbachot, a májusi pozsonyi bulit és a pár héttel ezelőtti cseh Tabor nevű városban lezaljott koncertünket emelném ki. Az őszi magyar koncertek is jók voltak végülis, főleg az Antiparádén.

Atti: Hol lesznek fellépések a közeljövőben?

Balázs: Most sem zökkenőmentes a koncertszervezés, egyelőre még nem pörgünk 100%-on ilyen szempontból, már mondjuk a 2005-ös évhez képest, viszont ez a kevesebb koncert egyértelműen jobb volt, mind körülményeket, mind a látogatottságot tekintve.

A következő fellépések itthon:

2008. okt. 18. Pécs, Toxic

2008. nov. 15. Esztergom, Molothow

2008. dec. 13. Mosonmagyaróvár, Egyetemi Klub

2009. jan. 10. Budapest, Ráday – Stagediving Fest 6.