Doghitters: Strike (2008)
A Kutyaütők 2007 végén alakult egykori Septic/Septic Pain, valamint Flammable tagokból, és pár hónap elteltével, 2008. februárjában már rögzítették is a Strike című promóciós demó három dalát a Wackor Miki-féle Puzzle-Pseudo Stúdióban.
Saját bevallásuk szerint a hardcore és a metal határvonalait keresztezi zenéjük, ebben nincs is semmi hiba. Felsejlik némi korai CDT és Pro-Pain, sejthető hogyha ilyen bandákhoz hasonlítjuk őket, akkor nem rossz, amit művelnek.
Az intróban hallható utcai harcok zaja után kezdődik a Private Wrong, tuti koncertnóta, fogós, könnyen magával ragad. Ha Kutya ugyanígy tudja produkálni élőben is az ordibálást, akkor bizony érdemes lesz Doghitters-koncert után nézni. A dalszöveg egyébként elég társadalomkritikus, érdemes olvasgatni.
A Temporaly Chance közétempós, kiváló refrénű nóta, szintén színpadra termett. A Life With Aims is az, hangulatos szólózgatással és egy kellemes kis zúzdával fűszerezve, egész jól szólna, hogyha több pénzből tudták volna felvenni a demót.
A hangzás nem nagylemezes színvonalú, a dobok elég monotonra, szárazra sikerültek, és a gitárra is ráférne némi erősítés, hogy vastagabban dörrenjen meg. A vékonytokos promo borítóján a banda néz zordonan a fényképezőbe, míg belül elolvashatóak a szövegek is, ajánlom őket mindenki figyelmébe.
Kezdésnek remek a Strike, tudva azt, hogy pár hónap alatt állt össze, elnyerték a bizalmamat. Szerencsére a srácok elég sokat koncerteznek, ahol ilyen nótákkal feltehetően hatalmas zúzdát tudnak rendezni. Remélem rövidesen felfigyelnek rájuk, és megjelenhet a debütáló nagylemezük, mert a dalaik alapján érdemesek lennének rá. Akinek bejön a régisulis, hagyományosabb hardcore-hozzáállás, az nézzen körül, érdeklődjön az alábbi címeken:
Kontakt:
www.doghitters.com
www.myspace.com/doghitters
doghitters@freemail.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.