Wackor: Uncommon Ground
Megjelenés: 2008. december
Kiadó: Edge Records
Értékelés: 9/10

Wackorék kettes lemeze már jó két hónapja itt hever nálam, úgyhogy éppen ideje volt összeszednem a gondolataimat róla. A késlekedésért egyáltalán nem a srácok, sokkal inkább a magyar felsőoktatás a felelős, hiszen Mikiék most sem okoztak csalódást.

A Methanolid óta bő négy év telt el, ennyi idő alatt sok változáson, csalódáson, tapasztalaton megy keresztül egy ember, élmények, impulzusok érik, lerakódnak a tudatalattijában és formálják a világhoz, zenéhez való hozzáállását. Szerintem ez igaz lehet a banda tagjaira is, az Uncommon Ground egy sokkal éretteb Wackort mutat. Nem lehetett könnyű feladat túlszárnyalni a Methanolid üresjárat nélküli, fogós nótáit, igencsak ott voltak a szeren, sok zenekar példát vehetne róla. Kevesen jelentkeztek hasonló debüttel a magyar metálzenekarok közül, és még kevesebben tudták az első csapást egy hasonló szintű másodikkal megfejelni.

A tíz új dal (pluszo outro) harminchat percet tölt ki, rövidebbek, kevésbé összetettek, mint az eddigiek. A recept maradt a régi, groove-os modern metalos köntös, csipetnyi hc-s befolyással, hatalmas refrénekkel, izgalmas és jól kidolgozott témákkal. Gyakran végiggondoltam, de képtelen vagyok kiemelni töltelékdalokat, már tucatnyi hallgatás után az összes beléd rögzül kitörölhetetlenül. Az első dalként berobbanó, sebes verzéjű, de a refrénben belassuló Beyond (potenciális koncertnóta) után a kicsit agyasabb Bloodcat következik, mint egyenesági folytatás. Kétlábgép van bőven, SlayerCsabi bőven kiélhette magát. Ezután a két leg-kibaszottul-zseniálisabb tétel: a Somebody és a Moonsoon érkezik. Én nem tudom, mi mindenen mentek keresztül a srácok mostanság, de mindkettő párkapcsolati témákat boncolgat, mégpedig elemi erővel. Utóbbinál szerintem elkelt volna egy női hang a refrénhez, jobban kijött volna a "You are the Moon, and I am the Sun" refrén. Szinte üvölt a klippesítésért.
A szóvicces című Munnymaker is remek Wackor-zúzda, bár a refrénbeli jejeje-t először nem tudtam hová tenni, sokadik hallgatásra jöttem rá, hogy az tulajdonképpen passzol oda. A tempó itt is elég gyors, csak a hatodik Sowl lassít egy kicsit. Csabi bőven fitogtathatja tudását, progosabb témákat vonultat fel.
Már csak négy dal maradt, és eddig egy rossz szavam sem volt. Ezután se sok lesz, mert az alig háromperces Rancor slideos kezdése (és szólótémája), torzított vokálja is padlóra küld. A következő Just This (ami régebben Justice címmel lehetett ismerős a koncertlátogatóknak) középtempójánál azt hittem leeresztés következik, de a második perc végénél érkező elszállós rész és a fülbemászó refrén meggyőzött.
Szeretném leszögezni, hogy az utolsó előtti Z.I.L. nem a szovjet teherautónak állít emléket, sőt a Shark'n'Roll sem a cápákról szól. Utóbbiban végre hallani egy ütős szólót, ilyesmire vártam végig.

A dobhangzást a Concrete Factoryban követték el, nem egészen vagyok kibékülve ezzel. Mondjuk az élvezeti értéken számottevően nem ront, viszont szerintem megérte volna még egy kicsit gatyázni vele. Minden mást a Green Studióban vettek fel, külön öröm, hogy nagy hangsúlyt fektettek Küki basszusára, végig faszán kihallható, nem vesznek a kása homályába témái. Az énekproducer a popénekesből rockerhölggyé avanzsáló Ágnes volt, remélem az ő és a Wackor koprodukciója megmarad még a közeljövőben.
Sajnos a borító nem nyerte el a tetszésemet (már a Methanolidé sem), próbáltam megbarátkozni vele, de nem ment. Nem mintha én szebbet tudnék készíteni, viszont az Uncommonhoz valami borultabbat tudtam volna elképzelni.

Visszatekintve az erős 2008-as mezőnyre, az Uncommon Ground előkelő helyet foglal el a magyar bandák között. Nem igazán értem, miért nem harap rájuk akár egy kisebb külföldi kiadó, amikor abszolút profi és vállalható eddigi mindkét anyaguk. Talán ha a Lajta túloldalán születnek és alkotnak, Európa nagyobb része lenne gazdagabb velük, így viszont Magyarországnak van egy egyedi és megismételhetetlen zenekara.

Wackorékkal készített interjúnk itt olvasható.