HTML

Karcolat Metal Magazin

Metal és rock webzine minden földi jóval.

Koncertfotók

Címkék

Címkefelhő

2009.02.07. 04:00 sonny

[INTERJÚ] 1KillEmbrace - hétvégi rakendroll

Underground körökben talán nem cseng ismeretlenül a Killing Art neve, főleg Komárom-Esztergom megyében, de tágabb horizontok között is rengeteg koncerteznek fennállásuk évei során, ám országos ismertségre nem sikerült szert tenniük. Az egykori zenekar magja viszont nem adta fel, becserkészték az Empyemából ismert Kovács István főhörgőt, és egy új zenekart alapítottak a régi romjain. Alig másfél éve, hogy a 1KillEmbrace megszületett, máris egy nagylemez és rengeteg koncert áll a hátuk mögött. Január 10-én egy nagyigmándi koncert előtt faggattam ki Kokót és Racs Krisztián gitárost sok-sok érdekességről.

Sonny: Először is: hogyan lett a Killing Artból 1KillEmbrace?

Krisztián: Tagcserék révén végülis. A történet nagyjából annyi, hogy a legtöbb zenekarban tönkremennek az emberi kapcsolatok, nem úgy működnek ahogy kell. Meguntam a hezitálást, hogy akkor hogyan tovább, kiléptem, és a srácok döntöttek úgy, hogy akkor azt a vonalat, elgondolást visszük tovább, amit én próbáltam szorgalmazni. Megkerestük Kokót, és szerencsére igent mondott.

Kokó: Velem már régebben is volt egy olyan beszélgetés, hogy egy közös projektet létrehoznánk, így pont kapóra jött ez a lehetőség. Ráadásul az Empyemában leállás következett, mivel lesérült Laci, a gitárosunk. Volt egy vírusos fertőzése, ami ráment a fülére és amíg rendbe nem jön, addig valószínűleg állni fog az Empyema, nélküle nem fogjuk folytatni, nem is szeretnénk. Egyébként még bőven ez előtt kerestek meg a srácok és nem mondtam nemet. Bírom őket, jó fejek, volt egy közös jammelés és a végeredmény azt mutatta, hogy igen, csináljuk tovább.

Sonny: Milyen zene hallható a Kainism albumon? Az is érdekelne, hogy mennyiben más, mint a Killing Art, miben hoz újakat?

Kokó: Durvább, nyersebb. Például nincs benne billentyű, így azt a bizonyos fokú dallamosságát, ami volt, elvesztette. Viszont mivel a gitárok több szerepet kaptak, így keményebb, szárazabb és nyersebb is lett a megszólalás, ami nekem például felettébb tetszik. Ha valaki megkérdezné, milyen irányzatot képviselünk, nem nagyon tudnék mit mondani, viszont nagyképűség lenne azt mondani, hogy nem behatárolható a zenénk, mert hatások mindig is voltak, meg mindig is lesznek. Sorolhatnám itt a Soilwork-öt, az In Flames-t, a Killswitch Engage-t, a Slayer-t, a korai Kreator-t, bármelyik Carcass albumot, At The Gates-t is. Szóval rengeteg hatás volt a zenénkre. Szerintem a mi zenénk egy északi, dallamos death-thrash.

Sonny: Örülök, hogy ezt elmondtad, mert van pár banda, akik szerint az ő zenéjük nem behatárolható, de akkor honnan tudja az interjút olvasva a szegény csóka, aki életében nem hallott a zenekarról, hogy mégis milyen zenét játszhatnak.

Krisztián: Behatárolható persze, meg nem is mi találtuk fel a spanyolviaszt.

Kokó: Próbálunk azért valami egyénit is vinni bele, és úgy érzem, ahogy készülnek az új dalok, hogy nagyon sok egyéni 1KE-íz van bennük, amit máshol nem hallhatsz.

Sonny: Egyébként az új lemez is szerzői kiadásban fog megjelenni?

Kokó: Reméljük nem, de ha más nem lesz akkor úgy. Most a koncerten el is fog hangzani kettő vagy három az újak dalokból.

Sonny: A Killing Artos időkből maradt valami nóta, vagy örökség, amit felhasználtatok és fogjátok játszani?

Krisztián: Ha kell esetleg egy bővített program, akkor bekerülnek, talán ráadásként...

Kokó: ...időkitöltésként esetleg. Amúgy szeretjük ezeket a számokat, csak mi 1KillEmbrace név alatt kitaláltunk egy új vonalat, amit szeretnénk továbbvinni, ezért változott meg a név is. Leraktuk a régi lantot ami volt, és megyünk tovább az új úton.

Sonny: Az biztos, hogy elég szédületes tempót diktáltok, ugyanis nemrég alakult meg a zenekar és máris itt a lemez. A jövőbeli terveitek is olyan sűrűek, mint az eddigiek? Mennyit kell várni a következő albumra?

Kokó: Ha rajtunk múlna, már nyáron felvennénk, haha!

Krisztián: A lemez anyaga már összeállt, sőt több nóta is született, mint amennyi kellene rá. Elsősorban pénz kérdése, hogy mikor. 2009-ben, a fellépések során tovább kristályosodnak a nóták, 2010-ben  mindenképpen szeretnénk, ha kijönne.

Kokó: Sőt, ha lenne rá pénzünk, már ez év végén kijöhetne.

Krisztián: Tehát jól állunk nótaírással, működnek a dolgok. Itt van Rajmi (Katona Rajmund gitáros), neki is vannak ötletei, egy kreatív gitáros.

Sonny: Mik a terveitek a nagylemezen kívül? Turné, esetleg külföldi megmozdulás?

Kokó: Most már mindenképpen akarunk egy videoklippet. Vágás alatt van nálam egy úgymond underground koncertfelvételekből összerakott verzió, de erről még nem döntöttünk véglegesen, folynak a további egyeztetések a műhelyben erről. Ütős lesz, underground lesz, nem hivatalos. Egy hivatalos klipphez sokkal több pénz kellene, de szerintem ügyesen meg tudjuk ezt is oldani.

Sonny: Melyik dalra készül majd a videoklipp?

Kokó: Eredeti tervek szerint a Vértelen értelemre.

Sonny: Mi a helyzet a koncertezéssel?

Krisztián: Megyünk oda, ahová meghívnak minket. Szeretnénk tartani az ütemtervet, tavaly is ilyen célkitűzés volt legalább havi két fellépés.

Kokó: A tavalyi után nem panaszkodok...

Krisztián: Jó lenne ha sikerülne fesztiválozni is, nagyobba is nyitni, meglátjuk, hogy kellünk-e egyáltalán.

Kokó: Ez az a rész, ami már nem rajtunk múlik.

Sonny: A kiadó mennyire tud mögétek állni ilyen téren?

Kokó: Az a baj, hogy még nincs kiadónk, szerzői kiadásban vagyunk egyelőre. Voltak tárgyalások egy nagy kiadóval, de aztán nem úgy sült el a dolog, mindennek a vége a pénz lett. A legjobb megoldásnak azt tartottuk, hogyha maradunk szerzői kiadásban.

Krisztián: Belefektettünk X összeget az albumba, így már nem volt mihez nyúlni...

Kokó: Kb. annyit kellett volna fizetnünk annak a bizonyos kiadónak is, arra meg már nem volt pénzünk. Hát igen, a pénztelenség ilyen, de hát ez Magyarország, haha!

Sonny: Valami bíztatót a végére el tudnátok mondani?

Kokó: Hát azt, hogy gyertek el minél többen a koncertekre, igyekszünk minél alacsonyabb ár alá szorítani a pólóeladásokat, a CD-t is már sok helyen 1000-1500 forintért lehet kapni, ami szerintem nem egy nagy összeg ma Magyarországon. Ezért egy olyan minőségű CD-t kapnak, ami sokak szerint külföldön is megállja a helyét.

Krisztián: Próbálunk előrelépni. Ennek az egésznek az a nyitja, hogy mivel nincs megfelelő anyagi háttered, nem tudsz magadnak megfelelő médiatámogatottságot szerezni. Ezért underground-szinten kell annyi lehetőséget megragadni, amennyit tudsz. Persze ezt is úgy, hogy az embernek maradjon ideje a magánéletére, munkájára. Ez ilyen magyar valóság, hétvégi rákendroll.

Kokó: Ja, és ha valaki hiányolná, hogy nem zúzunk ezen a koncerten annyira, mint a korábbiakon, elmondanám, hogy annak egészségügyi okai vannak. A legutóbbi Angelus-koncerten ugyanis annyira szétcsaptam a nyakamat, hogy az egyik oldalsó izomba merevedés állt be, szóval kicsit visszafogottabb leszek, de attól még jól fognak szórakozni.

Sonny: Amúgy koncerteken kívül hol lehet még megvásárolni vagy belehallgatni?

Kokó: Esztergomban van egy lemezbolt a Széchenyi téren, ott kapható, de korlátozott példányszámban, meg van a myspace-oldalunk (www.myspace.com/1killembraceband).

Krisztián: A honlapunkról pedig le lehet tölteni három nótát.

Kokó: ...valamint a HotDogon vagyunk fent ugyanígy.

Sonny: Köszönöm, srácok!

Kokó: Mi is köszönjük szépen ezt az interjút!

Szólj hozzá!

Címkék: interjú sonny 1killembrace


A bejegyzés trackback címe:

https://karcolat.blog.hu/api/trackback/id/tr69926119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása