HTML

Karcolat Metal Magazin

Metal és rock webzine minden földi jóval.

Koncertfotók

Címkék

Címkefelhő

2009.01.30. 14:37 sonny

[AJÁNLÓ] Szörnymetál a PeCsában

Bármennyire hihetetlen, de, hogy megismerjük a finn Lordi csapatát, egészen 1991-ig kell visszamennünk az időben, amikor is Tomi Putaansuu, vagyis Mr. Lordi kilépett egy kis helyi bandából, mert nem tolerálták KISS rajongásából fakadó teátrális színpadi viselkedését. Ezután néhány évig csak demókat készített, majd Inferno címmel rögzített egy videót, amit - mint később kiderült - nem adott ki soha, mert nem volt rajta maszk. Egyszer, egy éjszaka azonban egy hatalmas színpad jelent meg álmában, amelyen maszkban és jelmezekben állt. Reggel már tudta, hogy olyan zenekart fog összeállítani, amelyiknek hatalmas show lesz a koncertjein. Az alakulóban lévő csapat tagjai, hogy ihletet kapjanak, első próbájuk alkalmával egy KISS koncertet mentek el megnézni Stockholmba. Azután, hogy egy rosszul sikerült szerződés szinte teljes anyagi csődbe vitte őket, 2002-ben végre megkapták a lehetőséget az első kislemezük rögzítésére, majd jöhetett is a bemutatkozó lemez, a Get Heavy, ami 66 ezer példányban kelt el csak Finnországban. A lemez teljes bevételét jelmezekre és maszkokra költötték, hogy innentől kezdve már senki ne láthassa maszk nélkül Őket. Még az interjúkra is beöltözve érkeztek, de ha erre mégsem volt mód, a kamera csak háttal vehette őket. Ezekben az időkben jelentette ki Mr. Lordi azt, ha nem lenne KISS, valószínűleg soha nem alakult volna meg a Lordi. Természetesen, ahogy beindult a zenekar szekere, rögtön fotósok hadai áldozták szabadidejük nagy részét arra, hogy elcsípjenek egy-egy civil fotót a banda tagjairól. Több lapban meg is jelentek képek Tomi Putaansuuról, a menedzsment azonban mindig hamisnak nyilvánította azokat. 2006 lett a zenekar nagy áttörésének éve. Az athéni Eurovíziós Dalfesztivál első helyezettjei lettek a Hard Rock Halleluja című dallal, ami azóta hard rock himnusszá nőtte ki magát. Nemzeti hősök lettek hazájukban, akiket állami kitüntetés és hatalmas ünneplés várt haza Athénból. Ekkor adták életük legnagyobb koncertjét 90 ezer ember előtt, Helsinki legnagyobb terén. A hatalmas sikerek után pihenő következett, amit a Deadache című albumukkal törtek meg idén, hogy 2009-ben végre egy hatalmas, rengeteg új helyszínt is átölelő európai turnéval koronázzák meg eddigi pályafutásukat. Így kerül sok hazánkra is. A KISS és a Rammstein mellett a világ legnagyobb show-jával turnézó Lordi, ígérete szerint, Budapestnek sem fog kegyelmezni.

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló lordi sonny


A bejegyzés trackback címe:

https://karcolat.blog.hu/api/trackback/id/tr15912448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása