2008. szeptember 12. Székesfehérvár, Bregyó köz - a Fehérvári Zenei Napok második estéje. Általam szemügyre vett fellépők nagyjából: MobilMánia, Ossian, Lord, HELLOWEEN, Moby Dick.

MEGJEGYZÉS: Koncertfotók késő este várhatóak!

Tavaly sajnos nem sikerült eljutnom a Helloween - Gamma Ray közös turné első állomására, ami történetesen Budapesten volt, így  most jó előre bekarikáztam naptáramba a Helloween FEZEN-es koncertjét. Ugye elvileg ez még mindig a Gambling With the Devil turnéja, nem tudom, volt-e már olyan, hogy a tökfejek egy éven belül kétszer néztek be hozzánk.

Az estét (illetve a világos délutánt) az ex-P. Mobilosokból álló MobilMánia nyitotta. Tudomásom szerint ezt a formációt Zeffer András szervezte, akinek egyrészt köszönet jár, hiszen egy magamfajta huszonéves nem minden nap láthatja egy színpadon ezeket a legendás zenészeket, másrészt egy kis tüske ott van bennem, hogy miért nem lehetett volna inkább a tavalyi rövidke P. Mobil-összeállást (Tunyogival) folytatni.
A buli a Carmina Burana ezerszer hallott kezdésével indult, ez teljesen felesleges hangulatkeltés volt, ráadásul unalmas is. Mindegy, ez legyen a legnagyobb bajom. A Metálmánia alatt még csak Zeffer Andrást és Kékesi Bajnok Lászlót láthattuk a színpadon, bár szerintem ez a dal Tunyogi Péter énekével élvezhető a leginkább. Utána a Bajnok magánszáma, a Simli-show következett. Utóbbi különösen jól áll ennek a sokat látott Mobilosnak, hangja is pont passzol hozzá. Azt olvastam, sikerült megszabadulnia hosszú évekig tartó alkoholfüggőségétől, ennek ellenére madárijesztő-figurája a régi maradt - igazi rakendroll fazon, messze magasan a többiek fölött. Erről Schuster Lóri véleménye is hasonló.

Az egymás után sorjázó P. Mobil-örökzöldek során aztán színpadra lépett Vikidál Gyula, Tunyogi Péter és Rudán Joe is, hol külön-külön, hol egyszerre álltak a mikrofonnál. Engedtessék meg egy kis elemzgetés, ki hogy áll az énekléssel:
Vikidálról sok mindent hallani, nincs hangja, nem tud énekelni, kiégett, pénzért zenélő alak, stb. A ottani teljesítménye alapján ez egy hatalmas hülyeség. Óriási formában volt az úr, hangja ugyan kicsit valóban megkopott, de becsülettel helytállt, csinálta a fesztivált, pörgette a mikrofonállványt, felajzotta a közönséget, tényleg minden elismerés neki. Nagyon sajnálom, hogy már soha sem fogom látni a P. Mobil élén, ő igazán odavaló. Sokkal inkább, mint Tunyogi Péter. Imádom a hangját lemezen, de most élőben nagyon gyengén szólt. Tudom, hogy betegeskedett, komoly műtétje is volt és rossz egészségi állapotban van, de azt nem hittem volna, hogy ennyire aggasztó a helyzet. Nem tudom, Tunyó van-e ötven kiló, a szél kis híján lefújta a színpadról, néha pedig úgy tűnt, hogy a mikrofonállványba kapaszkodik. A vokális teljesítménye sem volt meggyőző, kényszeredett mosollyal arcán énekelt, néha egy-egy erőltetett sikolyt megeresztve. Bízok benne, hogy fel fog épülni, és hallhatjuk majd ereje teljében színpadon állni.
Rudán Joe tavaly kissé viharos körülmények között került ki a Mobilból, állítólag szeszproblémák miatt. Nem tudom, mi lehet az igazság, de két dolog biztos: az egyik, hogy Joe-t az egyik étteremben láttam sörözni a koncert kezdése előtt 20 perccel, a másik pedig az, hogy ettől még simán leénekel bárkit a színpadról. Hatalmas hangja van, kár hogy kevés Mobil-szerzemény köthető hozzá.
Vissza a műsorhoz! Megkaptuk a Rocktóbert, a Piros Metál Zöldet és a Maradsz aki voltál-t, majd következett két tétel az örök alapműből, a Honfoglalásból. Az Őshaza és az Újhaza a három hang együttes erejével elementáris élményt nyújtott. Szünet nélkül következett a kihagyhatatlan Főnix éjszakája és a Tűz, majd kicsit meglepő módon a Szerettél már szamuráj. Utóbbi egy elég érdekes szövegű dal, ritkán hallani élőben. A fergeteges műsort négy klasszikus zárta: Miskolc, Menj tovább, Kétforintos dal (röpködtek ám a pénzérmék, szerintem páran bespájzoltak a forgalomból kivont kétforintosból, hogy jusson elég a további koncertekre) utolsónak pedig nevéhez méltóan az Utolsó cigaretta. Ugyan a közönség még ráadásért kiáltott, sajnos nem volt rá lehetőség, levonultak a színpadról. Aki teheti, nézze meg, nem semmi csillagegyüttállás.

Még mindig világos volt, amikor színpadra lépett az Ossian. Az idén épp tíz éve újra létező zenekarnak különleges nap volt a mai, itt rögzítették új videoklippjüket a Küldetés című 2008-as lemez Asszony feketében dalára. Magával a nótával nem is volt semmi probléma, a gyér közönséggel annál inkább. Az sem tett kimondottan jót a felvételnek, hogy gyakorlatilag kora esti félhomány uralkodott a teljes sötétség helyett. Meglátjuk.
A műsorról sokat nem tudok mondani, egy szokásosan színvonalas Ossian-koncertet kaptunk, a várható klasszikusokkal együtt.

Sokkal jobban érdekelt a szombathelyi Lord fellépése. Érdekes módon életem előző két évét pont az említett városban töltöttem, mégsem sikerült eljutnom egy Lord-koncertre sem. Ezt a súlyos hiányosságot pótlandó, most közelebb férkőztem, hogy minden percét kiélvezhessem. Remek best-of programot kapott a közönség, nem feledve a legutóbbi 2006-os nagylemezt (Kifutok a világból) sem a címadó dallal. Pohl Mihály hangja az évek alatt nem kopott meg, és most sem spórolt vele. Olyan klasszikusokat hallhattunk, mint a Szóljon a rock, Itthon vagy otthon, valamint a legismertebb Lord-dal, a Vándor. Kicsit hiányoltam az Érezzél engem című kedvencemet, de így is ötcsillagos volt a buli. A dalok között Erős Attila szenzációs gitárjátékát élvezhettük, a zenészek bemutatása pedig alkalmat adott Gidófalvy Attilának, hogy kicsit hozhassa a formáját és poénkodhasson egy jót.

A Helloween bivalyerős koncertbanda hírében áll, lassan huszonöt éve tolva a metált. Andi Deris énekes ugyan kisebb hangterjedelemmel rendelkezik, mint a korábbi énekes Michael Kiske, viszont az ő nevéhez köthető lemezek is vannak olyan jelentősek (kövezzetek meg, így gondolom és kész), mint a két Keeper a Walls of Jerichoval karöltve. Ez különösen az első három Derisszel készült anyagra vonatkozik.
Mielőtt még belemerülnék a fejtegetésekbe: az átszerelés nem tartott sokáig, kockázatos lett volna elhagyni a terepet sörkonzumálás céljából, inkább amolyan vízbenfutáshoz hasonló technikát alkalmazva a második sor környékére verekedtük-könyököltük be magunkat, hogy közelről élvezhessük a csodát. A tavalyi hatalmas díszletet ezúttal otthon hagyták, csak egy Gambling With the Deviles háttérvászon volt hivatott ábrázolni, milyen koncerten is járunk. A hangulatért aggódók kétségeit mindjárt az első dal, a Halloween 1987-ből zúzta ízzé-porrá. Rétessé nyújtva hallhattuk az időtlen klasszikust. Michael Weikath nagyfőnök teátrális mozdulatokkal, kicsit zordon arckifejezéssel amolyan szürke eminenciásként irányított jobbszélen, a hangulatkarbantartó szerepét pedig Michael Grosskopf, a német Balázs Pali-hasonmásverseny esélyes győztese vállalta magára. Michael basszusgitáros úr körberohangálta az egész színpadot, arcán széles vigyorral bíztatott mindenkit az együtténeklésre. Nem kis sikerrel. A banda többi tagjára sem lehet panaszom, a hangosításra viszont egy kicsit mégis. A Lordhoz képest nem szóltak jobban, pedig mint főzenekar, illett volna odapakolni nekik rendesen.
Meglepetésemre Andi Deris egész tűrhetően elboldogult a régi korszak nagy dalaival. Kicsit feszengve kezdett bele a Dr. Stein és az Eagle Fly Free dalokba, vagy a March of Time részletébe. Nem úsztuk meg a Dark Ride-korszak slágerét, az If I Could Fly-t, vagy az új anyag szerintem kevésbé jól sikerült dalát, az As Long As I Fall-t sem. Persze ezekn nem ilyen sorrendben hangzottak el, a csodálkozástól szájat tátva ugyanis sem a setlistírással, sem a fényképezéssel nem foglalkoztam. Legjobban a Master of the Rings két kiemelkedő nótájának, a Sole Survivornek és a Perfect Gentlemannek örültem. Utóbbi környékén Dani Löble dobos kapott egy kis szólózási lehetőséget, amit akár hanyagolhatott is volna, abszolút feledhető volt, hasonlóképpen mint rövid Weiki gitárbűvészkedése. Sascha Gerstner is kapott némi lehetőséget gitártudásának megcsillogtatásához, ő legalább jól nyomta.
A közönséget maradéktalanul sikerült meggyőzniük, így némi kérlelés ellenében visszajöttek két ráadásnóta erejéig. A Keeperes Future World azt hittem kifog Deris mesteren, aki csillogó, flitteres ingben és bűvészkalapban tért vissza, ugyan kicsit beleizzadt, de azért megküzdött a magasakkal. Vicces volt, ahogy kommunikálni próbált a közönséggel, nagyjából sikerült rávezetnie mindenkit arra, hogy az utolsó tétel az I Want Out lesz. Egy hibátlan show méltó befejezése volt, nyoma sem volt haknihangulatnak, megadták a módját a zenélésnek. Remélem jövőre ismét ellátogatnak hazánkba!

Ahogy elvonultak a germán tökfejek, némi sörvásárlás (te jó ég, micsoda sorok álltak...) után a Hammerworld-színpadhoz vonultunk, ahol Smiciék már javában nyomták az Ugass kutyát. Még néhány klasszikust (Káosz és zűrzavar, stb.) meghallgattunk, majd mivel nemrég már több alkalommal (legutóbb ápr. 25 - Székesfehérvár) már végignéztünk az idei Moby Dick retro-thrash műsort, valamint új dalok még mindig nincsenek, a távozás mezejére léptünk.

A FEZEN szervezői idén igazán kitettek magukért, és remek felhozatalt hoztak össze. Nincs különösebb panaszom, talán annyi, hogy jövőre elkelne több sörcsapolóhely és több WC. A külföldi bandák elhívása telitalálat, megmutatkozott, hogy igenis van igény színvonalas rockfesztiválokra Magyarországon. Jövőre találkozunk!