A cikksorozat lényege most kezdődik, hisz az előző részben leírtakról egy rendesen tájékozott ember már tudhat. Eredetileg 3 részesre terveztem a cikket, de a jelenlegi állás szerint akár 4-5 cikk is lehet belőle, ha nagyon körültekintőek akarunk lenni. Most viszont jöjjön a folytatás, ugyanis erről nem sok szó esik sehol, a Mayhem ugyanis bizonyos körökben az 1997-es lemez megjelenése óta tabutémának számít.

A történet tehát 1997-ben folytatódik, és sokak meglepetésére a zenekar nem torpan meg, új felállással és egy intróval együtt 5 számos lemezzel visszatérnek a köztudatba. A lemez címe Wolfs Lair Abyss,  bizonyíték arra, hogy a Mayhem továbbra is életképes, és töretlen lendülettel igézi meg a sötétség hordáit. Az új gitáros Blasphemer lett, 1995-ben került a bandába, és keze van a Mezzerschmitt , Aura Noir , Ava Inferi , In Silence zenekarokban is. Nagyon tehetséges zenész, kár hogy nehezen hagyták érvényesülni bizonyos klisék, amikről szerencsétlen nem is tehetett, pedig aligha találtak volna jobb embert az elhunyt Euronymous posztjára. A Blasphemerrel készített lemezek egyedi gitárstílusról és hangzásvilágról adnak tanúbizonyságot, ami bizony 1995-ben a black metal műfajban elég nagy szónak mondható. Csihar Attila még a De Mysteriis lemez megjelenése előtt hazatért Magyarországra, arról nincsenek információim, felkérték-e a Wolfs Lair Abyss lemez feléneklésére, de a lényeg, hogy ezen a lemezen ismét Maniac vokálja hallható. Első benyomásként meglepőnek tűnhet, hogy mindössze 4 teljesértékű tétel szrerepel a lemezen, ám többszörös hallgatás után kijelenthetjük: a lemez az egyik legkommerszebb Mayhem kiadvány, összetétele, hangzásvilága és bizonyos hangulati megoldásai zseniálisak. Szerintem laikus füllel a lemez elég nehezen emészthető, amennyiben valaki evvel a lemezzel kezdi az ismerkedést a zenekarral, egyből belecsap a közepébe. A Vortex Void of Inhumanity zúgó, sistergő effektjei , kürthangjai, és Maniac monológja után következik az I am thy Labirynth című dal. Azt hiszem Hellhammer őrült, egyedi dobjátéka mellé tökéletes kiegészítő pertner Blasphemer gitárjátéka, hangzásvilágával együtt. Elég extrémnek mondhatóak a riffek, ami bizony tapasztaltságot bizonyít. A basszusgitárt ismét Necrobutcher keze szólaltatja meg. És igen, egy olyan témához értünk, amiről máshol még nem olvastam, de szerintem igen jellemző tulajdonsága a Mayhemnek: a basszusgitár hangzása. Szerintem egyik legnagyobb védjegye a zenekarnak a torzított basszusgitár, ugyanis minden lemezen más jellegű,mégis felismerhető a túlvezérelt, vagy dörmögősre, sistergősre effektezett basszusgitár.

Ami nagyon nagy plusz még, alső hallásra talán fel sem tűnik a hallgatónak, de zseniális: a dühödt black metal zene alá gregorián ének szerű bevágások vannak keverve, és olyan szonten jól el lett találva, hogy ez szavakkal nem kifejezhető, ahogy a templomi zene és a black metal egy síkon mozog, és a monoton, mély papi hangjára Maniac eszelős üvöltő-károgó vokálja felel, mintha a menny éls a pokol helytartói szórnának átkokat egymásra. A második dal a bibliai Éváról szól, aki kísértésbe esett ugyebár, ötletes dal, de itt a lemez veszít a lendületéből, itt nincs meg az a sötétség, mint az előző tételben. Az Ancient Skin szintén egy pörgős, ám a végén melankólikussá váló szám. Már ennél a lemeznél elkezdődik Maniacnak az a szokása, ami a Grand Declaration of War lemezen beteljesül, tiszta beszédhanggal beszél a számokban. A befejező tétel azonban mindent überel, itt még éneknek is nevezhető az első elhangzott mondat, mely pillanatokon belül átcsap az ismert károgásba. A dal vége felé még be is effektezik Maniac amúgy is extrém hangját, szerintem az I am thy Labirynth mellett a legerősebb tétel az utolsó Symbols of Bloodswords, aminek utolsó, végső lecsengésű riffje megigéz, és a zenekar történetében még visszatéreő fordulatot jelent majd, mire senki sem számít. De erről majd legközelebb…

Folytatása következik!