Ma olyan kritikát közlök, amilyet még sosem írtam, ugyanis egy zenekar két albumának összehasonlításáról lenne szó, nevezetesen az osztrák black/death metalban utazó Belphegor 2000-es Necrodaemon Terrorsathan és 2008-as Bondage Goat Zombie művei képezik a kritika tárgyát. A banda 1993-ban alakult, most felesleges lenne boncolgatni a biográfiájukat, aki ismeri úgyis tudja, akit érdekel, úgyis utánajár, a lényeg, hogy a koncepció nagyrészt az emberek perverz szexuális szokásairól és a Sátánról, istentelenségről szól. A kezdetekben az utóbbi téma volt előtérbe helyezve, őszintén szólva ez a perverzmánia nem tudom miért ilyen fontos nekik, de ők tudják :).
Térjünk is rá a tárgyra: Necrodaemon Terrorsathan. Az elsőre kicsit komolytalannak tűnő lemezcím mindig kétséget ébreszt az emberben, de mivel a műfajon belül a nevük referenciaként szolgál, a lemez végül a lejátszóba kerül, és a hatás nem marad el... A címadó dal első része a nyitótétel a dalon, rövid hangeffektusok (harang) megszólalnak az első riffek, remek hangzásvilággal, vastagon, ahogy kell. Bár a Belphegor az a zenekar, akinek nem minden számában állnak jól a szintisémák, ebben a dalban csak emeli a hangulatot. A refrén kicsit visszábbvesz a tempóból, de evvel csak a súlyosság fokozódik. A szöveg nagyrészt angol nyelvű, de néhány sor német is van benne, igen, a Belphegor csatlakozott azokhoz a zenekarokhoz, akik többnyelvűséget használnak nemcsak egy lemezen, hanem egy számban is akár. Egy-egy lemezen angol, német és latin szövegek is felcsendülnek, ami pozitív dolog, bár a némettel nem igazán vagyok kibékülve. Ezt követi a Vomit Upon The Cross című dal, neve sokat sejtető, zenéjét tekintve blackesebb riffek jelennek meg, atmoszférikus refrén, megvetéssel teli szöveg.
A sorrendtől eltérően a négyes Lust Perishes In A Thirst For Blood tétellel folytatnám, ami egyik kedvencem, viszont a szöveg láttán eléggé meglepődtem, itt tipikusan találkozik az istentelenség a perverzióval, a dal Jézusról szól, amint mindenféle természetellenes aktust folytatnak le, Vérezz a Sátánért, erről ennyi elég is :). Az 5. S.B.S.R. úgy indul, mintha a Panzer Division Marduk egy lemaradt tételét hallgatnánk éppen, rakéták, repülők, satöbbi, az ok a szövegben keresendő, a keresztény kultúra gylázására kapunk instrukciókat. A zene az egész lemezen összefüggő és egységes, kiforrott, ám néhol kissé monotonnak tűnik.Kiemelném még a Tanzwut Totengesange című tételt, ami majdnem pont fele-fele arányban angol és német nyelvű, és több death metalos elem hallható benne, mint bármelyik egyéb számban a lemezen. Zárásként a Necrodaemon Terrorsathan Pt. 2 következik, szövegében megegyezve a nyitótétellel, DE: több mint egy perccel rövidebb, és szintis intróval indul, a szinti az egyik gitárriffet helyettesíti, a tempó gyorsul, és a refrén összemosódott üvöltésekké válik, szerintem nagyon jól eltalált befejezés!

Eltelt 8 év, megjelent egy koncertlemez, és a Belphegor szerződést kötött a Nuclear Blast-tal, majd megjelent a vegyes fogadtatású Pestapokalypse VI című stúdióalbum, jó reklámmal, turnéval, mindennel. Sokan aggódnak a Nuclear Blast szerződés miatt, félnek, hogy a banda kifordul önmagából, ők maguk viszont most érzik a legjobb kezekben magukat. Kikötözött Zombikecske - a cím akár egy punkbanda ötlete is lehetett volna, a borító szépen kidolgozott, elég extrém. Minden ember változik, minden zenész személyi változása kihat a zenéjére is, ez a Belphegort sem kerülheti el. A címadó dal a nyitás, ismét harangoznak, és már kezdődik is a pusztítás :) A gitárhangzás tökéletes, ez az új kiadó előnyei közé sorolható. Ilyet még sosem mondtam egy dalszövegre, de IZGALMAS! Az első versszak felépítése: 1 sor latin, 1 sor angol, 1 sor latin, 1 sor német!! Hát mit ne mondjak, le a kalappal, ilyet még sehol nem tapasztaltam, és kurva jó! Hail Chaos, Hail Sathan, mondja az átvezető. A lemez koncepciója elmondásuk szerint ismételten a zombivá váló emberek legperverzebb vágyálmait tükrözi. A második dal - magasan a legjobb a lemezen: Stigma Diabolicum. Tempós indítás, egyszerű párszavas szöveg, monumentális refrénrész és tetszetős refrénszöveg, és jól felosztott vokál színesíti. Az újabb Belphegor lemezeken a legnagyobb fejlődések között számontarthatjuk a vokál színesítését, korábban kissé monotonnak tűnhetett, de ezt a zenekar már teljesen kinőtte. A következő, Armageddons Raid kellemes, laza nyitótémával indul, ami később kaotikus tekerésbe csap át, a szövegtéma az ember hitevesztettségéről szól, a hit temetéséről, és az ebből fakadó düh végkifejletésől, egy armageddoni fosztogatásról szól. Hangulatos dal, érdemes meghallgatni. Most viszont következzenek az album számomra árnyoldalai: Sexdictator Lucifer...Hát igen, már a cím is azt sugallja, hogy nem a legtartalmasabb számot fogjuk hallani. Egy mélyebbre hangolt rock séma kezdi a sort, női nyögésekkel, majd jön a fantáziátlan ének, németül. Hát ez nagy érvágás volt számomra, egy egész ponttal kevesebbet ér emiatt a lemez a szememben. A hátramaradó tételek többnyire illyeszkednek a jó, de nem kiemelkedő kategóriába, bár őszintén szólva a Sexdictator Lucifer után már kevesebb kedvvel folytattam a hallgatásukat.

7/10

Összehasonlítás	Necrodaemon Terrorsathan	Bondage Goat Zombie
Zene	9	8
Hangzás	8	10
Szövegek	8	6
Hangulat	10	9
Összesítés	35	33

Zene: Már a Necrodaemon lemezen is egy kiforrott és egyedi zenei környezetet hallhatunk, bár a témák 2000 tájékán még eléggé kötöttek voltak a Belphegor háza táján, és bár engedtek kompromisszumot, közel sem annyit, mint ma (lásd: Sexdictator Lucifer).
Hangzás: A Nuclear Blast neve mindent elárul, a hangzás kifogástalanná vált, kivehető, és atmoszférikus.
Szövegek: A Belphegor soha nem lesz híres a mondanivalójáról, ezt leszögezhetjük, korábban nagyobb mértékben istenkáromlás, ma inkább a perverzség a fő témák, ami viszont nagyon pozitív: A szövegírás kreativitása a többnyelvűségben!
Hangulat: A hangulat talán az egyetlen, ami megmaradt a régi a zene pozitívumai mellett, és nem lehet mondani, hogy a zenekar szembefordult önmagával, a témák régen is, ma is ötletgazdagok, a számok felépítése nem egysíkú.

Csabi