(Randy Piper's) Animal: Virus
Megjelenés éve: 2008
Kiadó: Diesel & Glory
Értékelés: 9

Nagyon kíváncsi lennék, olvasóink közül hányan ismerik Randy Piper nevét. Pedig nem kis bandában játszott annakidején az idén 52 éves gitáros, 1982 és 1986 között a W.A.S.P. gitárosa volt Chris Holmesszal együtt. Az első két mondhatni tökéletes nagylemez után azonban elváltak útjaik és állítólag már 1988-ban létrehozta az Animal nevű zenekart. Hogy akkor és ott mi történt, arról csak találgatásaim vannak, egy ideig Alice Cooper zenekarát is erősítette, mindenesetre a banda debütáló lemeze 2002-ben jelent meg 900 Lbs Steam címmel. Ahhoz az anyaghoz sajna nem volt szerencsém, a 2006-os Violent New Breedhez viszont annál inkább. Valahogy akkor nem kapott el úgy a gépszíj, mint most, pl. a Hey You című akkori dal nyomába sem érhet a Virus leggyengébb dalának sem. Adott két sokat látott gitáros, Randy Piper és Chris Laney. Hozzájuk kapcsolódik egy különösebben nem kiemelkedő ritmusszekció és egy reszelős, enyhén Blackie Lawless hatását magán viselő torok: Rich Lewis. Amit 2006-ban elrontottak, most kamatostul visszaadják és egy olyan lemezt hoztak össze, ami akár még az év végi listára is felkerülhet!

Ha jobban belegondolok, Randy valószínűleg egy másik bolygón töltötte a 90-es éveket, nem akar nagyon modernkedni, ez a lemez (kis túlzással) akár 1989-ben is megjelenhetett volna. Ez nem azt jelenti hogy ósdi tonightozás és csöcs & roll az egész, sőt.
Amerikai vonalú heavy metal egy rettenetes jajlila és hirtelenrózsaszín borítóba csomagolva, bár lehet csak a promópéldányt tisztelték meg ezzel a külsőséggel. A Cardiac Arrest című tipikus szerzemény után sorba olyan dalok jönnek, amiktől keresgélni fogod az álladat valahol az asztal / műszerfal / WC-ülőke alatt (ugye attól függően, éppen hol esel neki hallgatni a cuccot). A dallamok pillanatok alatt megragadnak a füledben és az Istennek sem akarnak kimászni onnét. A Can't Stopnál (akár W.A.S.P. is lehetne) Rich már jobban kieresztheti a hangját, majd jönnek az I Don't Wanna Die kissé érzelgősre sikeredett dallamai. Komolyan az eleje rohadtul ismerős valahonnét, valaki segíthetne, hogy honnét. Akár végigmehetnék az összes dalon egyesével, a balladának tűnő, aztán vérbeli metálnótaként berobbanó Crying Eagle a lemez egyik legjobb dala, hasonlóan az utána következő Unnatural Highhoz. Utóbbinál érzek egy kis belassuét európai power-hatást. A következő nagy falhozvágódás a Who's Next idején jön el, ezt a lassan lüktető, mégis erőteljesen húzós nótát állítólag Rich Lewis közösen írta fiával, Jasonnel. Mióta nálam van a lemez, kb. ezredszerre hallgatom, megunhatatlan.
A kilenc saját dal között elbújt egy vicces feldolgozás is, a jobb létre szenderült The Cranberries együttes jegeces nyikorgású, nálam erőteljes hidegrázást hozó sikerdalát, a Zombie-t alázták szénné. Imádom ebben a széjjelgitározott, agyondobolt változatban, fergeteges lett. Mivel a lemez alig több, mint fél óra, nincs üresjárat. Az utolsó előtti Shoot to Kill igazi közönségénekeltetős himnusszá válhat a szerencsésebb amerikai rajongók számára. A lemezt záró L.U.S.T. kissé eltér a többi daltól, legalábbis kezdetben, aztán hasonlóan reszelős tétellé válik, mint a Cardiac Arrest.

Ki nem néztem volna belőlük ezt a teljesítményt, nagyon összeszedték magukat a Violent New Breedhez képest. Nem tudok ellenállni egy kilencesnek, sajnálom. Ez egy minőségi lemez, pont olyan amilyennek lennie kell. Európában szeptember 25-én jelenik meg.