2007. április 30. Budapest, PeCsa

Másfél év után ismét Gothica. Nos, tanulságos volt.
Immáron sokadszorra, ismét jó öreg koncertrejáról cimboráimmal: Csabival, Milánnal és Sapival, valamint néhány alkalmi kísérővel indultunk Pest felé. Már a vonaton rájöttünk arra, hogy a vagonok végében található baszottnagy piros kerék valójában egy hajószimulátor része, amit akkor lehet használni, ha fél órát áll a vonat egy állomáson - mint ahogy ezt Bicskén meg is tette holmi vágányzár miatt...
Természetesen odafelé be kellett ugrani a Stadion Sörözőbe. Milánnak itt mindenki országos cimborája, ezért legalább egy sört meg kell inni mielőtt továbbindulunk. Érkezéskor közepes tömeget láttam a bejáratnál, azt hittem ilyen kora délutáni időpontban még sokkal kevesebben lesznek. Megcsodálhattuk a külföldi fellépők buszait - ezeknek a beszámoló végén még fontos szerepük lesz :)

Ki tudja, milyen marketingfogás miatt pont 3999 forint volt a belépő, és miután nagylelkűen otthagytam azt az egy forintot borravalónak, beléptünk. Milán és Sapi még elmentek sörözni, de én már nem fértem a bőrőmbe, így is lett majdnem három óra mire bejutottam az első általam érdekesnek tartott fellépő, az ALHANA szabadtéri koncertjére. Végülis nem rossz ötlet, hogy a csajos bandákat külön rakták, így legalább tesztelhették a szabadtéri színpadon tűző napon az izzadásgátlójuk hatékonyságát, valamint elvakult rajongóik áradó szeretetét, ahogy lassan melegedő sörükkel próbálják elviselhetővé tenni a tűző nap okozta kellemetlenségeket.
De a zenekarról. Bevallásuk szerint tündér-metalt játszanak, én inkább valamiféle mesemetálnak mondanám :) Az biztos, hogy az énekesnő a legteljesebb beleéléssel énekelt, és nagyjából sikerült hozni a lemezükön hallható színvonalat, egyszóval életem első Alhana bulija számomra jó volt és rövid. Kedves oldalbordám, aki odahaza várta visszatérésemet, biztos örült volna nekik.
Utánuk bepillogtam a DECADENCE műsorára a Backstage Pubba, ami Pokol Bugyra néven vált ismertté. Nos, miután hajnal felé belenéztem a férfi wc kagylójába, és egy kis híján peremig szart alkotás nézett velem szembe vidáman rotyogva, lassan kezdtem felfogni, miért is van ez az elnevezés. Visszatérve, sajnos nem hagyott bennem ez a buli mély nyomokat.
A DAS SCHEIT viszont igen. Hát az valami borzalmas volt - alapból nem szeretem az olyan muzsikát, amiben elektromos elemek vannak, a germánok stílusától pedig egyenesen a hideg ráz. Fanatikusok viszont jelentkezhetnek egy áradozó beszámolóval és setlisttel, ezeknek ugyanis sajna híján vagyunk.
Utoljára 2005-ben láttam a GARDEN OF EDEN-t, akiket valószínűleg minden dark-gothic rockrajongó ismer. Szerintem ez egy hangulatzene-féleség, amit otthon nagyon szívesen hallgatok, ha rámjön valami, de koncerteken ez ritkán fordul elő. Egy dolog miatt vártam a fellépésüket (és most felszisszenhet minden rajongó, hogy mekkora gyík vagyok): előző Gothicán eljátszották a The 69 Eyes akkori slágerét, a Lost Boyst, és állítom sokkal jobbak és hitelesebbek voltak mint az eredeti zenekar. Szerintem valamikor később kellett volna fellépniük, amikor már mindenki kellően a gótikus hangulat hatása alá kerül.
A HOLT KÖLTŐK TÁRSASÁGA műsorába csak belepillogtam, nem ismerem őket, de amit játszottak egy kis változatosságot hozott az addigi fellépőkhöz képest, egész kellemes zenét hallottam, amit legközelebb esküszöm figyelmesebben hallgatok majd. Közben a szabadtéren már javában játszott az IDEAS, akik tavaly egy remekül sikerült nagylemezzel rukkoltak elő Ébredés/Revival címmel, amin egy új énekesnő, Kun Anita hallható. A hangja nagyon tetszett, lehet egyszer érdemes lenne egy interjút is készíteni velük, elvégre egy komoly múlttal és több lemezzel rendelkező csapatról van szó. Közvetlenül utánuk lépett fel a következő külföldi fellépő, az olasz MANDRAGORA SCREAM. Rekordhosszúságú átszerelés következett, aminek során Terry Horn gitáros változatos hejjegéseket produkált, de végül sikerült színpadra állniuk érdekes megjelenésű énekesnőjükkel, Morgan Lacroix-val. Úgy látszik, hogy a dekoratív külsejű basszusgitáros lányukat, Lenát otthonhagyták, ugyanis egy számomra ismeretlen srác volt a brummogi.

Ezt a bulit csak részletekben láttam, mert ideoda szaladgáltam a nagyteremben fellépő DYING WISH és az olaszok között, mivel egyikről sem akartam lemaradni. Utóbbiak koncertje egyébként a nap egyik fénypontja volt számomra. Dömötör Balázs hangját nagyon szeretem, és sokoldalúságát ismét bizonyította, amikor egy Depeche Mode feldolgozásban állt helyt. Viszonylag hosszú bulit nyomhattak a nagyszínpadon, aminek során több régi tagot is színpadra szólítottak, többek között a régi énekest és billentyűst, akikkel olyan dalokat nyomtak el például, mint a With Brush of Madness. Ha sikerül elintézni egy interjút velük, biztosan lesz néhány kérdésem számukra.
Sokat vártam a MORTIIS-tól. Talán többet is mint kellett volna. Jelenkori munkásságát nem ismerem, de két lemezét hallva (Keiser Av En Dimensjon Ukjent és Crypt of the Wizard), valamint rövid Emperoros szereplését ismerve egy ütős bulira számítottam. Elkezdődött az intro, majd nem akart abbamaradni. Rá kellett jöjjek, hogy egy alapra játszanak rá.

Kb. 0.0007 sec alatt hagytam el a környéket, mivel a Backstage Pubban végre kezdett az est fénypontja, a CHRISTIAN EPIDEMIC!!!
Több változás is történt a zenekarban mostanában. Az énekes-basszer Zsüli egyszer elment, majd visszajött, majd mégis elment, így egy vadiúj felállás lépett fel. Gondolom nem én voltam az egyetlen aki nagyon várta ezt a koncertet. Visszatért az első lemezen basszerező Nagy László szolid megjelenéssel, rövid hajjal, de ugyanolyan pincemély hörgéssel, mint amit az Isteni Orgián lehet hallani. Az új énekes pedig Pósfai József lett, akinek a hangja Hummel Barni állítása szerint nagyon hasonlít Zsüliére. Erről mi is meggyőződhettünk, ugyanis a srác valami iszonyatosan elementási erővel kezdett károgni, pontosan úgy, ahogy nagyon sokan elvárták tőle abban a teremben. Nagyon kitett magáért, látszott rajta, hogy neki is fontos ennek a bulinak a sikere. Ugyan hiányozni fog Zsüli a koncertekről, de hibátlan utódot sikerült találniuk. A buli elején a korai Fájdalom koronája című szám mellett néhány 2005-ös dalt kaptunk, majd előkerültek a régi szerzemények, zárásként pedig a "sláger", az Újjászületett. A legboldogabb nap az életemben az lesz, amikor hallhatom a Silentiumot, valamint az Ördögi anyagot élőben, bár nem tudom erre valaha is sor kerül-e.
A buli után a srácok is eleresztették magukat, később többüket láttam nemszomjas állapotban, de meg is volt minden okuk az ünneplésre :)
A teljesen megtelt és befülledt teremben Epidemicék után lépett fel az AGREGATOR. A kő-rajongók természetesen végigénekelték az összes nótát. Végig attól féltem, hogy Mikus számára a plafon esetleg alacsonynak bizonyul, de szerencsére ez alaptalannak bizonyult. Frontemberként nagyon tud valamit, és énekesteljesítménye sem utolsó. A zenekar egyébként idén tíz éves és ennek kapcsán nemrég egy interjút is készítettünk velük, amit a megfelelő rovatban el tudtok olvasni, ha még nem tettétek meg.

Az őrlő death buli után a nagyszínpadhoz mentem a DALRIADA bulijára. Hát mit mondjak: rövid és szar hangosítású volt. Nem a tagokon múlt, ők beleadtak mindent, de a csúszás miatt nem játszhatták el szokásos műsorukat. Mivel ez elvileg a Kikelet lemezbemutató bulija volt, ezért több nótát is kaptunk az új lemezről. Ficzek Andrásnak köszönhetően itt a pontos setlist:

Vérző ima
Galamb
Búcsúzó
Téli ének
Néma harangok
Szentföld
Tűzhozó
Walesi bárdok - Ötszáz máglya
Védj meg láng 1. rész

Amit kifogásolnék, az Binder Laura színpadi mozgása, sajnos kimerül az egy helyben headbangelésben. Elhiszem, hogy a tiszta éneklés érdekében nem lehet ugrálni, de nekem úgy tűnt (és nem csak most hanem korábban is) mintha unná az egészet. Na majd Rockmaraton többet játszanak remélem...
Majd' három év után lépett újra színpadra a NEVERGREEN... Bob Macura és Matlári Miklós félretették az ellentéteket és két új taggal ismét színpadra léptek a Gothicán. Ugyan 2005-ben volt egy pár perces Amok + Green Division együttműködés, de az azért mégsem igazi Nevergreen. De most...
Eleinte nem úgy tűnt mintha erejük teljében lennének. Valami baj volt a billentyűscuccal, az emeletes szinti egyik fele le is csúszott, két szám közötti szünetben ki kellett vinni. Úgy láttam Matlári ideges is volt amiatt, hogy a nagy visszatérést egy ilyen közjáték rontja. Az új gitáros, valamilyen Miroslav, sajnos nem tudtam megjegyezni a pontos nevét, valami eszméletlen nagy állat. Olyan szólókat tekert, hogy csak néztem. A hangzással sem volt semmi gond. Milánnal megállapítottuk, hogy ilyen jót a PeCsában még nem hallottunk, a februári Hammerfall nem szólt így. A keverőpult mögé álltunk és onnan hallgatóztunk, a technikusok nagyon kitettek magukért az alkalom emlékére.
A koncerttel egyidőben jelentették be, hogy készül az új Nevergreen lemez Erős, mint a halál címmel. A zenekar az idén többször is megindul, többek között a május 26-i Egri Rockfesztiválon is fellépnek, ahol minden valószínűség szerint a Karcolatból is ott lesz valaki, hogy beszámoljon.
A végén újra nyergelte a lovát a barbár, majd a halottaiból feltámadt Nevergreen levonult a színpadról. Megpróbálok szerezni egy pontos setlistet, az enyém ugyanis sajnos elég hézagos.

Számunkra a TESSTIMONY koncertjével zárult az este. Kb. fél 3-kor kezdtek, de kirobbanó formában, határtalan agresszióval és Tóth Balázs dühödt hörgésével. Végigfutotta az egész színpadot, miközben több méternyi mikrofonzsinórt tekert a karjára. A közönséggel végig tartotta a kapcsolatot ("...kicsit pörögjetek, a kurva anyátokat!"), mondott egy-két vicceset ("egy feldolgozás jön az Ossiantól, Acélcock címmel"), valamint észrevette, hogy többen vagyunk, noha az új lemezük még nem jelent meg. A végén megköszönte, hogy eljöttünk és hogy ők is eljöttek. Szóval nem volt unalmas koncert. Egy nótára a Sin of Kainos Cathar is színpadra lépett, bár elég nagy kilengése volt, azért olyan erővel tolta végig azt a három percet, hogy Balázs meg is jegyezte a végén, nem érdemes vele "duettet énekelni". Szóval egy arcbamászós black metal buli volt, pontosan ilyenre számítottam.
Vegyes volt az idei Gothica felhozatala, mélypontok váltakoztak katarzissal, a külföldiek közül egyik sem volt kiemelkedő, hiányzott egy két évvel ezelőtti Haggard-szintű produkció, de a magyarok közül néhányan igencsak kitettek magukért. Igazán kíváncsi lennék, hogy idén ősszel ismét lesz-e ilyesmi, vagy ezentúl ráállnak a másfél éves periódusokra. Mindenesetre még meg kell gondolnom, hogy a következőre is elmegyek-e.