Szűkszavú hírlevél érkezett a Dim Vision zenekartól:

Elindult a http://www.dimvision.net honlap
"Nem adtunk sok hírt magunkról mostanában, de azért nem telnek eseménytelenül a napok számunkra sem. Rengeteget próbálunk, készülnek az új nóták is. Terveink szerint még idén fel akarunk venni egy néhány szám terjedelmű anyagot.
Készültek képek az új felállásról a nyáron és megnézhettek néhány képet a Metalchamp-es fellépésünkről is ahol harmadik helyezést sikerült elérnünk"

Foreest

www.dimvision.tk
www.myspace.com/dimvision

(Randy Piper's) Animal: Virus
Megjelenés éve: 2008
Kiadó: Diesel & Glory
Értékelés: 9

Nagyon kíváncsi lennék, olvasóink közül hányan ismerik Randy Piper nevét. Pedig nem kis bandában játszott annakidején az idén 52 éves gitáros, 1982 és 1986 között a W.A.S.P. gitárosa volt Chris Holmesszal együtt. Az első két mondhatni tökéletes nagylemez után azonban elváltak útjaik és állítólag már 1988-ban létrehozta az Animal nevű zenekart. Hogy akkor és ott mi történt, arról csak találgatásaim vannak, egy ideig Alice Cooper zenekarát is erősítette, mindenesetre a banda debütáló lemeze 2002-ben jelent meg 900 Lbs Steam címmel. Ahhoz az anyaghoz sajna nem volt szerencsém, a 2006-os Violent New Breedhez viszont annál inkább. Valahogy akkor nem kapott el úgy a gépszíj, mint most, pl. a Hey You című akkori dal nyomába sem érhet a Virus leggyengébb dalának sem. Adott két sokat látott gitáros, Randy Piper és Chris Laney. Hozzájuk kapcsolódik egy különösebben nem kiemelkedő ritmusszekció és egy reszelős, enyhén Blackie Lawless hatását magán viselő torok: Rich Lewis. Amit 2006-ban elrontottak, most kamatostul visszaadják és egy olyan lemezt hoztak össze, ami akár még az év végi listára is felkerülhet!

Ha jobban belegondolok, Randy valószínűleg egy másik bolygón töltötte a 90-es éveket, nem akar nagyon modernkedni, ez a lemez (kis túlzással) akár 1989-ben is megjelenhetett volna. Ez nem azt jelenti hogy ósdi tonightozás és csöcs & roll az egész, sőt.
Amerikai vonalú heavy metal egy rettenetes jajlila és hirtelenrózsaszín borítóba csomagolva, bár lehet csak a promópéldányt tisztelték meg ezzel a külsőséggel. A Cardiac Arrest című tipikus szerzemény után sorba olyan dalok jönnek, amiktől keresgélni fogod az álladat valahol az asztal / műszerfal / WC-ülőke alatt (ugye attól függően, éppen hol esel neki hallgatni a cuccot). A dallamok pillanatok alatt megragadnak a füledben és az Istennek sem akarnak kimászni onnét. A Can't Stopnál (akár W.A.S.P. is lehetne) Rich már jobban kieresztheti a hangját, majd jönnek az I Don't Wanna Die kissé érzelgősre sikeredett dallamai. Komolyan az eleje rohadtul ismerős valahonnét, valaki segíthetne, hogy honnét. Akár végigmehetnék az összes dalon egyesével, a balladának tűnő, aztán vérbeli metálnótaként berobbanó Crying Eagle a lemez egyik legjobb dala, hasonlóan az utána következő Unnatural Highhoz. Utóbbinál érzek egy kis belassuét európai power-hatást. A következő nagy falhozvágódás a Who's Next idején jön el, ezt a lassan lüktető, mégis erőteljesen húzós nótát állítólag Rich Lewis közösen írta fiával, Jasonnel. Mióta nálam van a lemez, kb. ezredszerre hallgatom, megunhatatlan.
A kilenc saját dal között elbújt egy vicces feldolgozás is, a jobb létre szenderült The Cranberries együttes jegeces nyikorgású, nálam erőteljes hidegrázást hozó sikerdalát, a Zombie-t alázták szénné. Imádom ebben a széjjelgitározott, agyondobolt változatban, fergeteges lett. Mivel a lemez alig több, mint fél óra, nincs üresjárat. Az utolsó előtti Shoot to Kill igazi közönségénekeltetős himnusszá válhat a szerencsésebb amerikai rajongók számára. A lemezt záró L.U.S.T. kissé eltér a többi daltól, legalábbis kezdetben, aztán hasonlóan reszelős tétellé válik, mint a Cardiac Arrest.

Ki nem néztem volna belőlük ezt a teljesítményt, nagyon összeszedték magukat a Violent New Breedhez képest. Nem tudok ellenállni egy kilencesnek, sajnálom. Ez egy minőségi lemez, pont olyan amilyennek lennie kell. Európában szeptember 25-én jelenik meg.

2008. szeptember 12. Székesfehérvár, Bregyó köz - a Fehérvári Zenei Napok második estéje. Általam szemügyre vett fellépők nagyjából: MobilMánia, Ossian, Lord, HELLOWEEN, Moby Dick.

MEGJEGYZÉS: Koncertfotók késő este várhatóak!

Tavaly sajnos nem sikerült eljutnom a Helloween - Gamma Ray közös turné első állomására, ami történetesen Budapesten volt, így  most jó előre bekarikáztam naptáramba a Helloween FEZEN-es koncertjét. Ugye elvileg ez még mindig a Gambling With the Devil turnéja, nem tudom, volt-e már olyan, hogy a tökfejek egy éven belül kétszer néztek be hozzánk.

Az estét (illetve a világos délutánt) az ex-P. Mobilosokból álló MobilMánia nyitotta. Tudomásom szerint ezt a formációt Zeffer András szervezte, akinek egyrészt köszönet jár, hiszen egy magamfajta huszonéves nem minden nap láthatja egy színpadon ezeket a legendás zenészeket, másrészt egy kis tüske ott van bennem, hogy miért nem lehetett volna inkább a tavalyi rövidke P. Mobil-összeállást (Tunyogival) folytatni.
A buli a Carmina Burana ezerszer hallott kezdésével indult, ez teljesen felesleges hangulatkeltés volt, ráadásul unalmas is. Mindegy, ez legyen a legnagyobb bajom. A Metálmánia alatt még csak Zeffer Andrást és Kékesi Bajnok Lászlót láthattuk a színpadon, bár szerintem ez a dal Tunyogi Péter énekével élvezhető a leginkább. Utána a Bajnok magánszáma, a Simli-show következett. Utóbbi különösen jól áll ennek a sokat látott Mobilosnak, hangja is pont passzol hozzá. Azt olvastam, sikerült megszabadulnia hosszú évekig tartó alkoholfüggőségétől, ennek ellenére madárijesztő-figurája a régi maradt - igazi rakendroll fazon, messze magasan a többiek fölött. Erről Schuster Lóri véleménye is hasonló.

Az egymás után sorjázó P. Mobil-örökzöldek során aztán színpadra lépett Vikidál Gyula, Tunyogi Péter és Rudán Joe is, hol külön-külön, hol egyszerre álltak a mikrofonnál. Engedtessék meg egy kis elemzgetés, ki hogy áll az énekléssel:
Vikidálról sok mindent hallani, nincs hangja, nem tud énekelni, kiégett, pénzért zenélő alak, stb. A ottani teljesítménye alapján ez egy hatalmas hülyeség. Óriási formában volt az úr, hangja ugyan kicsit valóban megkopott, de becsülettel helytállt, csinálta a fesztivált, pörgette a mikrofonállványt, felajzotta a közönséget, tényleg minden elismerés neki. Nagyon sajnálom, hogy már soha sem fogom látni a P. Mobil élén, ő igazán odavaló. Sokkal inkább, mint Tunyogi Péter. Imádom a hangját lemezen, de most élőben nagyon gyengén szólt. Tudom, hogy betegeskedett, komoly műtétje is volt és rossz egészségi állapotban van, de azt nem hittem volna, hogy ennyire aggasztó a helyzet. Nem tudom, Tunyó van-e ötven kiló, a szél kis híján lefújta a színpadról, néha pedig úgy tűnt, hogy a mikrofonállványba kapaszkodik. A vokális teljesítménye sem volt meggyőző, kényszeredett mosollyal arcán énekelt, néha egy-egy erőltetett sikolyt megeresztve. Bízok benne, hogy fel fog épülni, és hallhatjuk majd ereje teljében színpadon állni.
Rudán Joe tavaly kissé viharos körülmények között került ki a Mobilból, állítólag szeszproblémák miatt. Nem tudom, mi lehet az igazság, de két dolog biztos: az egyik, hogy Joe-t az egyik étteremben láttam sörözni a koncert kezdése előtt 20 perccel, a másik pedig az, hogy ettől még simán leénekel bárkit a színpadról. Hatalmas hangja van, kár hogy kevés Mobil-szerzemény köthető hozzá.
Vissza a műsorhoz! Megkaptuk a Rocktóbert, a Piros Metál Zöldet és a Maradsz aki voltál-t, majd következett két tétel az örök alapműből, a Honfoglalásból. Az Őshaza és az Újhaza a három hang együttes erejével elementáris élményt nyújtott. Szünet nélkül következett a kihagyhatatlan Főnix éjszakája és a Tűz, majd kicsit meglepő módon a Szerettél már szamuráj. Utóbbi egy elég érdekes szövegű dal, ritkán hallani élőben. A fergeteges műsort négy klasszikus zárta: Miskolc, Menj tovább, Kétforintos dal (röpködtek ám a pénzérmék, szerintem páran bespájzoltak a forgalomból kivont kétforintosból, hogy jusson elég a további koncertekre) utolsónak pedig nevéhez méltóan az Utolsó cigaretta. Ugyan a közönség még ráadásért kiáltott, sajnos nem volt rá lehetőség, levonultak a színpadról. Aki teheti, nézze meg, nem semmi csillagegyüttállás.

Még mindig világos volt, amikor színpadra lépett az Ossian. Az idén épp tíz éve újra létező zenekarnak különleges nap volt a mai, itt rögzítették új videoklippjüket a Küldetés című 2008-as lemez Asszony feketében dalára. Magával a nótával nem is volt semmi probléma, a gyér közönséggel annál inkább. Az sem tett kimondottan jót a felvételnek, hogy gyakorlatilag kora esti félhomány uralkodott a teljes sötétség helyett. Meglátjuk.
A műsorról sokat nem tudok mondani, egy szokásosan színvonalas Ossian-koncertet kaptunk, a várható klasszikusokkal együtt.

Sokkal jobban érdekelt a szombathelyi Lord fellépése. Érdekes módon életem előző két évét pont az említett városban töltöttem, mégsem sikerült eljutnom egy Lord-koncertre sem. Ezt a súlyos hiányosságot pótlandó, most közelebb férkőztem, hogy minden percét kiélvezhessem. Remek best-of programot kapott a közönség, nem feledve a legutóbbi 2006-os nagylemezt (Kifutok a világból) sem a címadó dallal. Pohl Mihály hangja az évek alatt nem kopott meg, és most sem spórolt vele. Olyan klasszikusokat hallhattunk, mint a Szóljon a rock, Itthon vagy otthon, valamint a legismertebb Lord-dal, a Vándor. Kicsit hiányoltam az Érezzél engem című kedvencemet, de így is ötcsillagos volt a buli. A dalok között Erős Attila szenzációs gitárjátékát élvezhettük, a zenészek bemutatása pedig alkalmat adott Gidófalvy Attilának, hogy kicsit hozhassa a formáját és poénkodhasson egy jót.

A Helloween bivalyerős koncertbanda hírében áll, lassan huszonöt éve tolva a metált. Andi Deris énekes ugyan kisebb hangterjedelemmel rendelkezik, mint a korábbi énekes Michael Kiske, viszont az ő nevéhez köthető lemezek is vannak olyan jelentősek (kövezzetek meg, így gondolom és kész), mint a két Keeper a Walls of Jerichoval karöltve. Ez különösen az első három Derisszel készült anyagra vonatkozik.
Mielőtt még belemerülnék a fejtegetésekbe: az átszerelés nem tartott sokáig, kockázatos lett volna elhagyni a terepet sörkonzumálás céljából, inkább amolyan vízbenfutáshoz hasonló technikát alkalmazva a második sor környékére verekedtük-könyököltük be magunkat, hogy közelről élvezhessük a csodát. A tavalyi hatalmas díszletet ezúttal otthon hagyták, csak egy Gambling With the Deviles háttérvászon volt hivatott ábrázolni, milyen koncerten is járunk. A hangulatért aggódók kétségeit mindjárt az első dal, a Halloween 1987-ből zúzta ízzé-porrá. Rétessé nyújtva hallhattuk az időtlen klasszikust. Michael Weikath nagyfőnök teátrális mozdulatokkal, kicsit zordon arckifejezéssel amolyan szürke eminenciásként irányított jobbszélen, a hangulatkarbantartó szerepét pedig Michael Grosskopf, a német Balázs Pali-hasonmásverseny esélyes győztese vállalta magára. Michael basszusgitáros úr körberohangálta az egész színpadot, arcán széles vigyorral bíztatott mindenkit az együtténeklésre. Nem kis sikerrel. A banda többi tagjára sem lehet panaszom, a hangosításra viszont egy kicsit mégis. A Lordhoz képest nem szóltak jobban, pedig mint főzenekar, illett volna odapakolni nekik rendesen.
Meglepetésemre Andi Deris egész tűrhetően elboldogult a régi korszak nagy dalaival. Kicsit feszengve kezdett bele a Dr. Stein és az Eagle Fly Free dalokba, vagy a March of Time részletébe. Nem úsztuk meg a Dark Ride-korszak slágerét, az If I Could Fly-t, vagy az új anyag szerintem kevésbé jól sikerült dalát, az As Long As I Fall-t sem. Persze ezekn nem ilyen sorrendben hangzottak el, a csodálkozástól szájat tátva ugyanis sem a setlistírással, sem a fényképezéssel nem foglalkoztam. Legjobban a Master of the Rings két kiemelkedő nótájának, a Sole Survivornek és a Perfect Gentlemannek örültem. Utóbbi környékén Dani Löble dobos kapott egy kis szólózási lehetőséget, amit akár hanyagolhatott is volna, abszolút feledhető volt, hasonlóképpen mint rövid Weiki gitárbűvészkedése. Sascha Gerstner is kapott némi lehetőséget gitártudásának megcsillogtatásához, ő legalább jól nyomta.
A közönséget maradéktalanul sikerült meggyőzniük, így némi kérlelés ellenében visszajöttek két ráadásnóta erejéig. A Keeperes Future World azt hittem kifog Deris mesteren, aki csillogó, flitteres ingben és bűvészkalapban tért vissza, ugyan kicsit beleizzadt, de azért megküzdött a magasakkal. Vicces volt, ahogy kommunikálni próbált a közönséggel, nagyjából sikerült rávezetnie mindenkit arra, hogy az utolsó tétel az I Want Out lesz. Egy hibátlan show méltó befejezése volt, nyoma sem volt haknihangulatnak, megadták a módját a zenélésnek. Remélem jövőre ismét ellátogatnak hazánkba!

Ahogy elvonultak a germán tökfejek, némi sörvásárlás (te jó ég, micsoda sorok álltak...) után a Hammerworld-színpadhoz vonultunk, ahol Smiciék már javában nyomták az Ugass kutyát. Még néhány klasszikust (Káosz és zűrzavar, stb.) meghallgattunk, majd mivel nemrég már több alkalommal (legutóbb ápr. 25 - Székesfehérvár) már végignéztünk az idei Moby Dick retro-thrash műsort, valamint új dalok még mindig nincsenek, a távozás mezejére léptünk.

A FEZEN szervezői idén igazán kitettek magukért, és remek felhozatalt hoztak össze. Nincs különösebb panaszom, talán annyi, hogy jövőre elkelne több sörcsapolóhely és több WC. A külföldi bandák elhívása telitalálat, megmutatkozott, hogy igenis van igény színvonalas rockfesztiválokra Magyarországon. Jövőre találkozunk!

Szomorú hír azoknak, akik reménykedtek még az újjáalakulásban. Rövidesen méltó módon is megemlékezünk munkásságáról. Addig is egy index-cikk:

"Hatvanöt éves korában hétfőn angliai otthonában meghalt Rick Wright, a Pink Floyd együttes alapítója, billentyűse, tudatta hétfőn a család. A muzsikus rákbetegségben szenvedett.

Betegségét titokban tartotta, korábbi szürkehályogműtétjére is csak úgy derült fény, hogy nem vett részt a Floyd-nak a Rock and Roll Hírességcsarnokba való beiktatásán. Korábban két szólóalbuma jelent meg, élete utolsó heteiben fejezte be a harmadikat, amely instrumentális felvételekből áll.

Az autodidakta zenész Wright 1965-ben műszaki főiskolás korában hozta létre első együttesét Roger Waters basszusgitárossal és Nick Mason dobossal, majd a hozzájuk csatlakozó Syd Barrett gitárossal alkották a Pink Floyd első formációját. Bár nem volt olyan termékeny zeneszerző, mint zenésztársai Roger Waters és David Gilmour, billentyűjátékával viszont nagyban hozzájárult az együttes sikeréhez.

Ricknek fontos szerepe volt a zenekar korai korszakában a lebegő, pszichedelikus hanghatások megteremtésében, különösen olyan nagyobb lélegzetű darabokban, mint az A Saucerful of Secrets, az Atom Heart Mother és az Echoes, amelyek azután születtek, hogy Barrettet Dave Gilmour váltotta fel, de szerzőként és vokalistaként is oroszlánrészt vállalt a Floydban. Az 1969-es Ummagumma című albumon önállóan is bemutatkozott, Sisyphus című darabja a kortárs kamarazene egyik gyöngyszeme.

Az 1975-ös Wish You Were Here album után azonban Waters háttérbe szorította az ő alkotó munkáját, amely végül kenyértörésre vezetett: az 1979-es The Wall után Wright kiszállt a csapatból és csak 1987-ben tért vissza, amikor Gilmour és Mason Waters távozása után újraindították a Pink Floydot.

A billentyűs, aki a nyilvánosságot kerülő Floyd-tagok közül is a leginkább visszahúzódó volt, az együttes 1995-ös feloszlása után ritkán szerepelt. A 2000-es években kétszer is koncertezett együtt Gilmourral, 2005-ben pedig ő is ott volt a Pink Floyd fellépésén a londoni Hyde Parkban a Live 8 koncerten, később azonban úgy nyilatkozott, hogy nem akar tartós "újraegyesülést". "

(Forrás: index.hu)

Emlékezésül nézzetek meg egy videót:

Nile – Belphegor – Grave
2008.09.03., Budapest, A38

(A Belphegor és a Grave műsoráról Csabi, a Nile-ról Balu írását olvashatjátok - a szerk.)

Az idei év egyik legígéretesebb bulijaként vártuk a 3.-ai koncertet. A koncert a PlanetNoir szervezésében került megrendezésre, a lehető legjobb helyszínen, hisz az A38 adottságai tökéletesen megfelelnek minden szempontnak, akár befogadóképességet, akár hangzást illetően. A belépés sajnos eléggé elhúzódott, emlékeim szerint kb. másfél órás késéssel mehettünk le a koncertterembe, ahol egy úr tájékoztatott minket arról, hogy az előzenekar elmarad. Először csak néztünk, hogy melyik bandáról lehet szó, aztán mint kiderült, egy magyar zenekar játszott volna a nagyok előtt, csak valamilyen oknál fogva nem sikerült megérkezniük. Nem volt kertelés, kerek perec megmondták, melyik banda mennyi műsoridővel rendelkezik. Miután elment, a Belphegor már készülődött a színpadon, tehát aki elejétől fogva látni akarta a bulit, annak esélye sem volt egy sört vagy egy pólót venni előtte, rövid idő után felcsendült a The Goatchrist című szám, beindultak a fények és kezdetét vette a buli. Az osztrák black/death formációra rengetegen kíváncsiak voltak, egyesek csak miattuk jöttek el, és azt kell mondjam, nem kellett csalódniuk. Bár mindössze 40 perc állt rendelkezésükre, emlékezetes koncertet adtak. Másodikként a
Pestapokalypse VI. lemez nyitótételét, a Hell’s Ambassadort játszották, amit már többne ismertek, nyilván ebben nagy szerepe van a Nuclearblast által felkínált lehetőségeknek is. A hangzás jónak mondható, de nem kiemelkedő, a két gitár közt sajnos alkalmanként voltak hangerőkülönbségek. Különösebb színpadi mozgást nem figyelhwettünk meg, bár elég hálátlan feladat lehet egy Belphegor kaliberű bandának elsőként játszani. Sorrendet nem figyelve hallhattuk a Bondage Goat Zombie című új lemezről a Justine: Soaked in blood és Stigma Diabolicum című számot. Ekkorra már a zenészek és a közönség is bemelegedett. Hallhattuk a korai klasszikusok közül a Lucifer Incestust is, valamint megemlíteném, hogy két dal volt, ami előtt introt játszottak be, az egyik a legendás Swarm of Rats című, a másik az új lemez nyitótétele és egyben címadó dala, amit utoljára játszottak el, természetesen ez aratta a legnagyobb sikert, még egy szado-mazo álarc is felkerült Helmuth fejére .  Véleményem szerint jó koncertet adtak, és eléggé bemelegítették a közönséget. Külön plusz, hogy a zenekar a koncert után lejött a rajongók közé fotózkodni és beszélgetni. (a fotózkodó lányok pedig nem úszták meg a dolgot seggrecsapás nélkül). Lényeg a lényeg, jól zenélt a pokol szexista hordája.

A svéd Grave munkásságával csak nagyon minimálisan vagyok tisztában, nem tartozik kedvenceim közé, fogalmazhatnánk így is, mindenesetre benéztem a koncertre, és kellemesen kellett csalódnom, mert nagyon meggyőző volt, amit láttam tőlük, a hangzás egész jónak mondható volt, és lendületes, energikus koncertet láthattunk, amivel a zenekar meggyőzött róla, hogy a nevük garancia a kompromisszummentes old-school death metalra.

Szerencsére nem először volt alkalmam látni a Nile-t, és ezúttal sem okozott csalódást a produkció. A jelenlegi felállás nagyon stabilnak tűnik, még akkor is, ha a dobos George Kollias csak az utolsó két lemezen dobolt, ugyanis köztudott, hogy Karl Sanders gitáros-énekes az egyetlen alapítótag. A hangzás teljesen profi, és ez természetesen a zenészek rutinjáról és játékáról is elmondható. A ritmusszekcióból külön kiemelném a dobteljesítményt, George Kollias hibátlanul játsza a korábbi dalokat is. Egy korábbi interjúban kérdezték a bandát, hogy miért épp Kolliast választották, amire a válasz ez volt: ”A legjobbat kerestük. És meg is találtuk”

A setlist a következő volt:

1 .Sacrifice undo Sebek

2 .Black Flame

3. Papyrus Containing The Spell To

    Preserve Its Possessor Against

    Attacks From He Who Is In The Water

4. Sarcophagus

5. Ithyphallic

6. Annihilation of the Wicked

7. Unas Slayer of the Gods

Minden szám előtt intro hangzott el, amit egy laptopról vezérelt Karl, a hangzás és a hangerőarányok olyan jól el lettek találva, hogy akár ott helyben stúdióminőségű koncertlemezt lehetett volna rögtönözni, szó szerint leesett az állam a hangzástól, és a profi teljesítménytől. Megfordultam már pár koncerten, de ilyet még álmomban sem láttam. Mint utolsó momentumként elmondható, hogy egy Nile nagy jelentőségű zenekar, aki épp egy turné keretein belül látogatott el hozzánk, nem megfáradva és unottan adta elő műsorát, a remek zenei élményt intenzív színpadi mozgással egészítették ki.

Köszönjük a lehetőséget a PlanetNoirnak, a fényképeket Szászi Tímeának és Gifnek, a segítséget Hekele Attilának, és az élményt a zenekaroknak! J

Csabi és Balu

Metallica: Death Magnetic
Megjelenés éve: 2008
Kiadó: Universal Music Group
Értékelés: 8

Öt évet kellett várni arra, hogy a metálzene hatalmas óriása ismét megmozduljon, és új zenét alkosson. Sokáig ment a találgatás, hogy vajon mit fognak összehozni, lesz-e bennük elég fantázia, maradt-e még a régi dicsőségből legalább annyi, hogy a korai idők magukba forduló, csak mormogva beszélő, headbangelésbe beleőszült képviselői is azt mondhassák: nem rossz lemez.
2003-ban rajongók százezrei képedtek el, miféle zenei anyag látott napvilágot Metallica név alatt. A St. Angeren Lars Ulrich kukafedőn dobolt, a hangzás gyér volt, tele hibákkal, a világ egyik legjobb metálgitárosa, Kirk Hammett pedig hirtelen elfelejtett szólózni. Egy-két jó téma került csak fel a fölöslegesen hosszú korongra, de azokat is agyoncsapták az unalmas zakatolással. Ennek ellenére a lemez mégis hatalmas sikert hozott a haldokló csapatnak, még olyan emberek is voltak, akik megbocsátották a Load/ReLoad korszak vérszegény, töketlen dalait. Mondjuk én nem.
Ahogy szépen szivárogtak ki az apró részletek, utalások arra, mit is hallhatunk szeptember 12 után, érezni lehetett, hogy valami nagy dobás lóg a levegőben. Egy intenzív, súlyos és tömény alkotás lett a végeredmény, és bátran mondhatjuk: pontosan ez az a Metallica, amit vártunk. Persze nem lett pontosan olyan, mintha a Master of Puppets és az ...And Justice For All között adták volna ki, de azt már mindenki megszokhatta, hogy Hetfieldék soha nem indulnak el visszafelé, csakis előre.
Először a külcsín, röviden: a lemezborító szar. Nem a Pushead-időket sírom vissza, hanem szeretnék egy olyan borítót, aminek láttán nem fog el a hányinger. Ettől sajnos elfog, és ha tökéletes lenne a zenei anyag, akkor is levonnék érte legalább egy pontot. Most jöhet a zene:
Ismét hosszú, 74 perces lemez született, átlagosan 7 perces dalokkal. Első néhány hallgatáskor kicsit tömény volt, nehezen emészthető, de ahogy szépen egyesével megismerkedtem a nótákkal, rájöttem, hogy itt egy majdnem-klasszikus született, amire még tíz-húsz év múlva is büszkék lehetnek.
Mindjárt az első dalnál végigkúszott a gerincemen az a hidegrázáshoz hasonlítható, elmondhatatlanul jó érzés, amit kezdő metálosként éreztem a korai Metallica hallgatásakor. Nem gondoltam volna, van még bennük lendulet egy That Was Just Your Life szintű opusz megalkotásához, pedig mégis. James már nem jódlizik, mint a St. Angeren és Kirk újra előszedte szólótudását. Egy agresszív, gyors tempójú szerzemény, ami a fiatalok körében rengeteg új rajongót fog szerezni. Hasonlóképpen, mint az utána következő The End of the Line. Kezdetleges változatát már hallhattuk 2006-ban The New Song címmel, nos azóta sikerült feljavítani az állagát, ez mindenképpen az előnyére vált. Talán kicsit úgy érezni, mintha túl sok mindent akartak volna belesűríteni ebbe a közel nyolc percbe, és bizony enyhén érezni a St. Angeres hagyományokat is - persze jó értelemben.
A Broken, Beat & Scarred egy középtempós darab, James énekhangja itt nagyon emlékeztet a régebbi időkre, bebizonyítja, hogy nem felejtette el használni a hangszálait, csak néha éppen nincs kedve hozzá. Igazi Hetfield-féle megmondós szöveg hallható benne, a zene súlyosságát alátámasztandó.
A lendületet egy azóta klippes dallá avanzsált ballada töri meg. A The Day That Never Comes az összes jobb Metallica-lemez negyedik dalaként (One, Unforgiven...) megállná a helyét, sokkal jobban sikerült mint az Unforgiven III. Utóbbi léte teljesen felesleges, hiszen már a második rész sem ért nyomába az 1991-ben megjelent első résznek. Szerencsére kihagyták azt a poént, hogy refrénben azt énekeljék, hogy "Cause you're unforgiven, threeeeee..." Tehát bőven elég lett volna csak a The Day That Never Comes, ilyen fasza lassú dalt feket album ideje óta nem írtak.
Félidőben érkezik a csúcspont: All Nightmare Long. Ez is hosszú, kis híján nyolc perc. Kicsit idegborzoló gitártémával kezdődik, és maga a dal is nyomasztó, jól igazodik a címéhez. Szerintem ide sűrítették témáik legjavát, egy nagyon változatos, izgalmas, érdekes váltásokkal megtűzdelt nóta kerekedett belőle. Hallgatása közben érezni lehet a rémálom-hangulatot, az üldözöttséget, amit a szöveg alapján sugallni akarnak. Számomra magasan kiemelkedik a többi szerzemény közül.
Előzetesként nagyon nyomták a zúzdának szánt Cyanide-ot, engem viszont annyira nem győzött meg. Már a koncertfelvételtől sem voltam elájulva, a stúdiós kicsit jobb, viszont az idétlen refrén kicsit tönkrevágja az összképet. Azt leszámítva viszont remek koncertnóta lehet belőle a későbbiekben, ha belevennék a setlistbe, nem tiltakoznék. A hetedikként következő The Unforgiven III-at már kibeszéltem jórészt, sokkal többet most sem tudok hozzátenni. Elég középszerű darab, nem méltó elődeihez sajnos. Ahhoz, hogy valamit ezzel a címmel kiadjanak, kegyetlen jónak kell lennie. Lehet, hogyha más címe lenne, megbocsátóbb lennék.
A The Judas Kiss szinte progosnak mondható, zeneileg nagyon jól összerakott dal, ha hallgatom, tényleg hihető a propaganda, hogy ez egy Master/Justice közötti hangulatot tükröző, de azért mégis modern Metallica-lemez. Ezt tovább erősíti a Suicide & Redemption a maga tíz perces hosszával. Mondjuk lehet ebből elég lett volna hét perc is, lévén a dal teljesen instrumentális. James csendben maradt, csak a hangszerek beszélnek. Kirk igazán szabadjára engedhette magát, és szanaszét gitározta ezt a dalt, nagyon helyesen.
A végére azért besikerült egy energiabomba: My Apocalypse. Ezt is hallhattuk már a megjelenés előtt, már akkor belopta magát a szívembe. Anno a 80-as években is egy-egy zúzda került az alapművek végére (Metal Militia, Damage Inc., Dyers Eve), mintha próbálták volna megidézni ezt a rég holt hagyományt. Sikerült is.

Összegzés: hibákkal és erényekkel együtt a Death Magnetic a lehető legjobb Metallica-album, amit várni lehett. Nem mentek vissza a 80-as évekbe, és nem vitték tovább a vakvágánynak bizonyuló St. Anger vonalat. Nem fogsz Load/ReLoad elemeket találni benne, ez egy mai felfogású, rozsdamentes, tömény, letaglózó lemez, amit négy nagyon profi zenész hozott össze, nem rutinból, hanem szívből játszva. Lehet, hogy öt év kell egy ilyen teljesítményhez, de ha ez az ára akkor legyen. Soha rosszabbat!

Kedves Subidubisták,

nagyjából elkészült az őszi-téli Subscribe-turné. Úgyhogy tessék szemezgetni a koncertek közül. További információt a koncertekről, jegyárakról, vendégeinkről és a kezdésről megtalálhattok a honlapjainkon. Természetesen még nem végleges, ha bármi változik, senki nem fog meghragudni, köszi.
A videoklip forgatásának a dátuma a napokban fixálódik (úgy néz ki szeptember utolsó vasárnapja lesz) amint 100% egyből küldünk Nektek infot, és várunk szeretettel mindenkit,  ugyanis nagyon fontos hogy sokan legyetek, mert egy olyan klip lesz, ami azt kívánja visszaadni, hogy milyen is egy Subscribe koncert... pontos részletek később. Örömmel jelentjük be, hogy a Ráday Klub-ot felújítják, jól fog szólni, és szép fények is lesznek. A Kulti helyét fogja átvenni a Budapesti Rockéletben. Az egyik megnyitó bulin a RATM tribute zenekarral fogunk játszani, és ez a koncert INGYENES lesz. Mindenkit nagyon szépen várunk.

Októberben 17-én lesz Kettőnégy című rockműsorunk második rendezvénye, ahol a Steel This System névre hallgató Pantera-emlékzenekar fog játszani, sok sok híres magyar vendégénekes szereplésével. Bővebb info hamarosan.

Október 23-án lesz a NAGY őszi Subscribe koncert, szokásos helyen, az A38 hajón. Flyer, és elővétes jegyek hamarosan kint lesznek a hajón, csak még a nyomdába sem küldtük el őket... Itt a vendégünk a Syncronring lesz, akiket a myspace-en tudtok csekkolni: www.myspace.com/synchronring, sok szeretettl várunk kedves mindenkit.

A dátumok legvégén láthattok egy Petőfi Csarnokos koncertet. Úgy döntöttünk, hogy az első próbánk időpontjának 10 éves évfordulóján bevállaljuk, és megcsináljuk az első Subscribe PeCsa koncertet. Hogy kik lesznek az előzenekarok, és milyen meglepetésekkel készülünk Nektek, az egyenlőre még Titok...

és a dátumok:

09.12 Kazincbarcika - Sport
09.13. Kiskunfélegyháza - Rocktár Nyitóbuli
09.19. Szombathely - Végállomás
09.20. Zalaegerszeg (H) - Club Grabovsky
09.26. Budapest - Ráday Klub GUILTY PARTIES
10.04. Pécel - Művház - Pécel - Művház
10.09. Miskolc - MEN
10.11. Győr - No Stress
10.17 Budapest Ráday Klub- Kettőnégy díjátado party, fellépő: Pantera Tribute
10.18. Veszprém - Expresszó
10.23. Budapest - A38 HAJÓ!
10.24. Kalocsa - Barlang Söröző
10.25. Pécs - Toxic Music Club
10.31. Debrecen - Lovarda
11.04. Szeged - JATE Klub
11.06. Timisoara(RO) - Timisoara(RO)
11.07. Cluj Napoca (RO) - Cluj Napoca (RO)
11.08. Bucharesti - Fire Club (RO)
11.15. Kesztehely - 512 Club
11.21. Tatabánya - Roxxy Music Club
11.22. Gyöngyös - Mátra Műváz
11.28. Balassagyarmat - Madách Mozi 20 éves
11.29. Kaposvár - Szivárváy Mozi
12.05. Nyíregyháza - Rock 66
12.21. Gödöllő - Trafó

2009.02.17 SUBSCRIBE 10 éves Szülinapi buli...

Üdv
Subidubi
subscribe@subscribe.hu
www.subscribe.hu
www.myspace.com/subscribe
www.bprnr.com

Októberben megjelenik a Remorse legújabb, Düh című lemeze. 13 nótát kapnak az arcukba a rajongók melyet a csapat egy tucat vendégzenész közreműködésével tolmácsol majd. Ők a következők: Mulicz Feri és Mike (Vale of Tears), Miki, Csabi, Küki (Wackor), Hajas (heavymetal.hu), BZ (Wendigo, After Crying, H.A.R.D), Kovács Attila és Gaobr (Watch My Dying), Petirucci (Megazetor, Ad Astra) a csordavokálokért felelősek. Ének szempontjából  BZ, Köhler Ágnes (Inseason), Gaobr és Smici (Moby Dick) erősítik a dalokat. Gitártehetségüket mutatják be a korongon Petirucci és Kovács Attila, valamint az egyik számban Havancsák Gyula (Sin of  Kain) is bőgőzik. A lemez a Denevér Stúdióban került felvételre 2008 nyarán, a hangmérnök szerepében: Szeberényi Attila, Boros Béla, Cserfalviné  Ny. Enikő. A keverés, a mastering pedig Cserfalvi "Töfi" Zoltán munkája. A csapat myspace oldalán (http://www.myspace.com/remorsetrashmans)  pedig már bele is tudtok hallgatni egy új nótába, amelynek címe: Kín.

Felállás:
Ráczkevi Imre - ének (parola)
Oláh Zsolt - gitár, ének (rockzs)
Hocza Róbert - gitár (igor)
Horváth Csaba - bass (cliff)
Oláh Kálmán - dob (kámus)
Tóth Zoltán - szövegek (pati)

Dalsorrend:
1. Intro
2. Soha nem adom fel! 
3. Ég veled
4. Megvan írva
5. Amikor vége II.       
6. Jég
7. Maradj ember
8. Harcra fel!
9. Mindenki fél
10. Ébredj                  
11. Háború     
12. Tűz
13. Kín       

Web:
http://www.remorse.hu/
http://www.myspace.com/remorsetrashmans

Üdv minden kedves ámberönek !

Vegyétek ezt a szeretet , és a remény teljes burjánzásának , mit közvetítünk mi felétek !
Közvetítsétek hát ti is a szív hangját, hogy romlás elmaradjon !
:D
Köfffi...... és persze gyertek vigadjunk együtt !

Üdv.: -Zolires- *chooseyourpath*

www.chooseyourpath.cjb.net
www.myspace.com/chooseyourpath

Embers – fallenintoashes – Chief Rebel Angel - Nasmith

Hardcore vagy metalcore? Kit érdekel!

A lényeg, hogy egy kegyetlen kombináció súlyt le ránk szeptember 19-én a Kék Yukban. Két budapesti és két vidéki banda indul egyenlő esélyekkel az est legszigorúbb produkciója címért.

Fél kilenckor kezd az első csapat, a gyomaendrődi Nasmith és minden bizonnyal zenéjük feszessége sok-sok dallamos refrénnel vegyítve magasra teszi majd a mércét.

Ezután a budapesti Chief Rebel Angel kerül porondra, s kezdetét veheti a felzárkózás, ami a CRA tolmácsolásában nem más, mint az a fajta dirty death rock, amelyet hazánkban hozzájuk hasonlóan senki sem képes teljesíteni. Aki nem ismeri őket, egy zsigeri, kendőzetlen fél órás szettre számítson, melyet a másfél-két perces, tökéletesen összepakolt nóták töltenek majd ki. Az első sorokban vigyázat, nehogy bennetek landoljon Felföldi Peti basszusgitárja!

Ezek után a szintén budapesti fallen into ashes tépi majd a húrokat. A new school hardcore vonalból ismert akkordokat Ferencz Zsolti, az ex-Dawncore-ból ismert dobos zsigerből jövő duplázása teszi fülbemászóvá. Nem is olyan régen egy split lemezzel rukkoltak elő, ebben tettestársuk a Penalty Kick volt.

Ezután az Embers kavarja majd fel a Savaria Colonia crew zenekarainak hardcore ízű egységességét. Mélyen csengő gitárok, metalos kétszólamok, néhol black metalos dob, s a külföldön is sokat mozgolódó szombathelyi csapat máris kimeríti a maradék energiánkat is. Kegyetlen gitározás, full headbang, vérkomoly tempók, elgondolkodtató konferálás és profi produkció.

Ha mindezek után valakinek marad energiája, alkalma adódik táncolni-csajozni a koncertek után, Dj Jogsi vezényletével, és élvezni a tequila akció előnyeit!

Viszlát a Kék Yukban szeptember 19-én, pénteken!

Embers – fallenintoashes – Chief Rebel Angel - Nasmith

Hely: Kék Yuk, 1032, Budapest, Fényes Adolf utca 28.
Idő: 2008.09.19., péntek
Kapu: 19:30
Kezdés: 20:30
Belépő: 1500 HUF

http://www.myspace.com/embersmetal 
http://www.myspace.com/nasmithband
http://www.myspace.com/chiefrebelangelbudapest

http://www.yuk.hu/

Russian Cirles – These Armes Are Snakes – marionett ID

Post-rock, progresszív, instrumental, experimental. Ezek a jelzők mind illenek az október végén Magyarországra látogató Russian Circles-re. A háromtagú chicagoi banda először lép fel nálunk, a szintén Egyesült Államok-beli These Arms Are Snakes és tatabányai marionett ID társaságában.

A korábban a Tool, a Coheed & Cambria, a Minus the Bear és a Pelican előtt is felbukkanó, a Kuplungban főbandaként játszó csapat az idén májusban megjelent, Station című lemezét mutatja majd be. Energikus, intenzív, egy teljesen más dimenzióba repítő előadásra számíthatunk és számítunk is, hiszen ezzel a bulival – azt hiszem, hogy nem túlzás ezt állítani, főleg, hogy a TAAS is velük tart – sokak régi álma válik valóra.

A These Arms Are Snakes a Botch utódzenekara, post-hardcore-ban utaznak, szóval egyik banda sem bízza a véletlenre, hogy kivel is turnéztassa meg legújabb lemezét (ez a TAAS esetében a Tail, Swallower & Dove címet viseli). A marionett ID pedig szintén megmutathatja majd, hogy mit tudnak az első nagylemez, az Emptiness Will Change Your Mind indie-vel sűrűn átszőtt, olykor az instrumentális, olykor a poszt-rock kategóriához közelítő nótái, amelyeknek komplexitása ugyanakkor elutasít mindenféle kategorizálást. Érdemes meghallgatni, megnézni, átélni, megtapasztalni és persze ez az este mindhárom fellépője esetében helytálló.  

Russian Circles (USA)
These Arms Are Snakes (USA)
marionett ID

Hely: Budapest, Kuplung klub, VI. kerület, Király utca 46.
Idő: 2008. október 27., hétfő
Start: 20:00

Jegyek: elővét: 1800 HUF / helyszín: 2200 HUF
Elővételi jegyek kaphatók az Underground Store-ban szeptember 15-étől.

http://www.myspace.com/russiancircles
http://www.myspace.com/thesearmsaresnakes
http://www.myspace.com/marionetteid

A finn Children of Bodom elkészült új videoklippjével. A Blooddrunkról származó Smile Pretty for the Devil videójának Sandra Marschner volt a rendezője. Ha nem indulna, kattints.

[JÁTÉK] Nyerj fasza cuccokat!

Az egyik legbrutálisabb technikás death metal zenekar, a Brain Drill megtalálta új basszerosát Ivan Munguia személyében. Így nem sokkal a doboscsere után a zenekar teljesen lecserélődött ritmusszekcióval vág bele a próbák végeláthatatlan sorába, hogy jövő ilyenkor már a kezünkben tarthassuk a 2008-as első lemez, az Apocalyptic Feasting utódját. Addig is nézzétek meg, hogyan nyomja az új felállású csapat a Swine Slaughter című nótát.

[JÁTÉK] Nyerj fasza cuccokat!

Október 22-én jelenik meg a Thyrfing hatodik nagylemeze Hels Vite címmel. Ez lesz a zenekar első anyaga Jens Rydén (ex-Naglfar, Profundi) énekessel, aki tavaly érkezett a távozó Thomas Väänänen helyére. A borítót (lásd lejjebb) Mikael Schelén készítette, a zenei rendező pedig Jörgen Svensson volt a Tyroon Productiontől. A hét dalt tartalmazó lemez előzetes videója itt található, ha alant nem indulna.

Borító:

[JÁTÉK] Nyerj fasza cuccokat!

A New York-i illetőségű Spoiler NYC punk trió új klippje Ruined címmel látott napvilágot. A banda érdekessége, hogy itt zenél a Life of Agonyból ismert Alan Roberts basszer is. A Spoiler NYC első nagylemeze tavaly jelent meg Grease Fire in Hell's Kitchen címmel. Ha nem indul a videó, kattints ide.

[JÁTÉK] Nyerj fasza cuccokat!

Gavin Harper gitáros bejelentette, hogy távozik a true skót kalózmetált játszó Alestorm fedélzetéről. Utódjáról egyelőre még nincs hír, viszont további hozzájuk kapcsolódó érdekesség, hogy az idén már egyszer távozó Ian Wilson dobos most mégis visszatér, tehát a pótlására befogott Alex Tabiszt szélnek eresztették.
Az Alestorm maradék tagjai közben nem tétlenkednek, nemrég fejezték be a Leviathan című új EP felvételeit. A négyszámos anyagon egy vadiúj szerzemény (Leviathan) mellett a debütalbumos Wenches and Mead német változatát foglalja magában Weiber und Wein címmel, egy feldolgozást (Wolves of the Sea) valamint a Heavy Metal Pirates új változatát tartalmazza. A megjelenés a következő Alestorm-turné idején várható, valamikor szeptemberben.
 

[JÁTÉK] Nyerj fasza cuccokat!

A Hammerworld jóvoltából első körben 10 szerencsés olvasó nyerheti meg a következő holmikat: 2 db Metal Church: This Present Wasteland mintázatú levelezőlap, 2 db Evergrey: Torn matrica és 2 db Uli Jon Roth: Under a Dark Sky matrica. Tehát csak egyetlen kérdésre kell jól válaszolnod, hogy a felsorolt nyeremény a tiéd legyen:

Hány nagylemezen játszott Uli Jon Roth a Scorpions zenekarban töltött évei alatt?

a.  4
b.  5
c.  6

A helyes választ küldd a következő e-mail címre:
METALLIOR KUKAC VIPMAIL PONT HU

(Szolgálati közlemény: a napokban hézagosan frissülünk, mert elhúztam a Fezenre és az ördög se tudja mikor keveredek haza - sonny)

2008. szeptember 27. szombat

MORTAL FEST 7.

JIG-AI - (Goregrind Bulldozer Commando, CZE)
PSYCHOTIC DESPAIR - (Grindcore, Prága, CZE)
DESTRUCTIVE EXPLOSION OF ANAL GARLAND - (Goregrind, CZE)
OROS - (Ping/Pong/Gore/Grind, SVK)
IGNOMINIOUS - (Black Metal, SK/HUN)
SPERM OF MANKIND - (Porno/Gore, SVK)
FUNEBRE - (Philosophic Black Metal, HUN)
ENEMA SHOWER - (Fecal/Porno/Gore/Grind, SVK)
FLOOD HAS COME - (Deathcore, HUN)
PRIMITEVIL - (Thrash Metal, SVK)
1 KILL EMBRACE - (Thrash/Death, HUN)
UNTERMENSCH  - (Crust, SVK)
NAUTILUS - (Punk/Rock, SVK)

Martos,  Kultúrház - 17:00 - az első buszokig

Belépő: 150Sk + ingyen Mortal Fest 6. DVD

Martos 20 km-re található Komáromtól.

info:
www.myspace.com/mortalfestsk
www.mortalfest.sk
mortalfest@mortalfest.sk