A cikksorozat utolsó előtti, 5. részéhez értünk. 2007-et írunk, a történet ezen pontján, a magyar underground szcéna részekre oszlik, és hatalmas méreteket ölt az internet black metalkodás, viták, veszekedések, ellentmondások. Nehéz is tiszta fejjel gondolkodni. Annyi biztos, hogy a magyar közönség nagy része úgy ítéli meg, hogy a mai Mayhem nem hiteles, és néhányan még arra is vetemülnek, hogy tizenéves fejjel megmondják, a Mayhemnek mikor mit kéne/kellett volna csinálnia. Az internetes fórumok egyik napról a másikra izgalmas témával telítődtek meg: megjelent az Ordo Ad Chao.

 

Külsőre: egyszerű borítótéma, ami az esetek többségében előnyt szokott jelenteni a tartalommal szemben. A logóból eltűnik a "the true" jelző, nem meglepő módon. Káoszba vezető rendszer – találó cím a világ leghírhedtebb black metal zenekarától, némi iróniát is fel vélek fedezni benne. Maniac a Chimera-t követő évben ismét elhagyta a zenekart, és ismét megtalálta Csihar Attilát a zenekartagságot illetően. Tehát adott volt egy régi/új felállás neves emberekkel, és érdeklődve várhattuk az eredményt – ami nem maradt el. Nem tudom miért vannak még mindig, akik azt hiszik, hogy a Mayhem ugyanolyan lemezt csinálni, mint tíz éve, hisz ha nem vették volna észre, a Mayhemnek nincs két egyforma lemeze. És ez nem azért van, mert Csihar ide-oda, vagy Blasphemer, vagy Maniac, hanem mert a Mayhem egy élő káoszba vezető rendszerré nőtte ki magát. És akkor térjünk a tárgyra: Ordo Ad Chao. Magyarországon masterizálták újra, mert a norvégiai keverés nem a legjobbra sikerült, Csihar egyik stúdiós haverja keverte újra. A hangzás kicsit zavaros, de nem véletlenül, minden kétséget kizáróan a lemez atmoszférája miatt ilyen. És hát ez az atmoszféra nehezen kifejezhető szavakkal. Súlya van, és sötét hangulata, egy ködbe burkolózott szellem érzetét kelti. 94 óta minden lemezben megfigyelhető ez a sötét hangulat, ám itt nem a zenei összetettségre kell gondolni, ez a lemez a lélekre hat, és abban igen mély benyomásokat kelthet, ha az ember hajlandó erre. Egy spirituális kozmoszba varázsol minket már az első hangoktól kezdve, a számok szerintem nagyon változatosak, és nagyon összefüggőek. Elég belegondolni, ha egy előre megírt sémát játszunk fel, azt sokkal egyszerűbb, mintha egy több apró zizzenetből, effektből és ciklusból álló sorozatot kéne feljátszani. Véleményem szerint ebben rejlik a lemez zsenialitása. Nem egy tipikus black metal lemez, nem is tudom black metalnak mondható-e egyáltalán A cím nagyon találó, a számcímek nem mindennapiak, ahogy a számszerkezetek sem. Ami a hangszereket illeti, érdekes módon a dob egy visszhangosított effektet kapott, ami különleges jelleget adott a lemeznek. A gitárok effektjei abszolút nem mondhatóak mindennapiaknak, a legjobb jelző a gitárhangzásra azt hiszem az, hogy baljóslatú. Semmiben nem hasonlít a Chimera-hoz, ezt nyugodtan kijelenthetjük. A számok összetételére nem térnék ki, annyira nem megszokott a szerkezetük. A lemez egyben értékes, végighallgatva. Érdemes nyitottan hozzáállni, hogy felfedezzük a benne rejlő értékeket, ha tiszta fejjel hallgatjuk, és lehunyjuk szemünket közben. Érezni fogjuk, ahogy a káosz részei leszünk.

 

Ironikus módon a lemezt a norvég Grammy díjra jelölték…