
Bár a
Queensryche már kétszer járt Magyarországon, de most ad először, egész estét betöltő, három órás főműsort! A Queensryche a progresszív metálzene újkori történetének alapbandája. A zenekart 1981-ben a
Cross+Fire csapatokból hozta össze az akkor még csak Iron Maiden és Judas Priest számokat játszó
Chris DeGarmo,
Michael Wilton,
Eddie Jackson,
Scott Rockenfield és az aranytorkú
Geoff Tate. 83-ban jelent meg a mára kultikus albummá vált, saját magukról elnevezett EP, majd egy évre rá a bemutatkozó lemez a
Warning. Amerikában rögtön a
KISS-szel turnéztak, majd a
Rage for Order album után, 1988-ban megjelent az a lemez, amit sok rockzenei szaklap az évszázad metál albumának nevezett ki. Szinte nincs olyan rockzenét szerető ember, aki ne ismerné az
Operation Mindcrime sztoriját és dallamait 90-ben az
Empire véglegesen megkoronázta a csapatot - valóban beírták magukat a halhatatlanok közé. A kilencvenes évek közepén próbáltak zenei stílusukkal igazodni a kor elvárásaihoz, majd 2006-ban folytatták a Mindcrime sztorit, amire 18 évet vártunk. Tavaly karácsonyra egy feldolgozás albummal lepték meg rajongóikat (
Take Cover), melyen nem kisebb dalokat értelmeztek újra, mint a Neon Knights (Black Sabbath) a Bullet The Blue Sky (U2) vagy a Heaven on Their Minds (Jézus Krisztus Szupersztár). A július 1-i este zenetörténeti jelentőséggel bír minden rockzenét szerető ember számára!
www.livesound.huwww.pecsa.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.