Thyrfing: Hels Vite
Megjelenés: 2008. október
Kiadó: Regain Records
Értékelés: 7/10

Nem először akad a kezembe a svéd Thyrfing valamelyik lemeze. A lassan másfél éve küzdő epikus viking metal harcosai korábban már kivívtak némi elismerést nálam a 2000-es Urkrafttal és a két évvel későbbi Vansinnesvisorral, s noha nem soroltam őket a színtér legnagyobbjai közé, gyakran biztosítottak kellemes hallgatnivalót néhány óra erejéig. A 2005-ös, többeket megosztó Farsotsider ugyan elkerülte a figyelmemet, most viszont semmiképpen sem akartam kihagyni legújabb lemezüket. Ennek oka egyszerű: tíz év közös munka után 2006-ban otthagyta a zenekart Thomas Väänänen énekes, így az októberben megjelent dalokat már a korai Naglfarból (Diabolical, Vittra) és a Profundi projektből ismert Jens Rydén hörögte fel. Emellett lelépett még Henke Svegsjö gitáros is, ő is közel tíz évig erősítette a formációt, de már egyáltalán nem lelte kedvét a dalszerzésben.

A vérfrissítés mindenképpen jót tett nekik. Ugyan zenéjük továbbra is nagyban támaszkodik a Bathory által lefektetett alapokra, és megtalálható bennük a kortárs Moonsorrow vagy a kultikus német Falkenbach epikussága, nem veszítették el  végleg saját hangjukat. Az ötletekből, lendületből kifogyó régieket majdnem tökéletesen pótolták az új arcok, a gitártémák változatossága elég meggyőző, a zene hömpölygése, áramlása magával ragadó, még akkor is, ha ez a műfaj nem a felfokozott izgalomról híres.

Az 51 percbe sűrített 7 himnikus dal atmoszférikussága sokban köszönhető Peter Löf billentyűs játékának. Szerencsére ő pontosan tudja, mi a szerepe, nem tolja magát a többiek elé, így a gitárosok mellett őt illeti kiemelt dícséret. Elég ha meghallgatod a Griftefridet, és rájössz, milyen sokat is jelent ez. Jens Rydén is becsülettel helytáll, orgánuma messziről felismerhető, és kellően változatos ahhoz, hogy ne aludj el a közel egy órás lemezen. Nem erőssége viszont a tiszta ének, Odinnak hála nem is igen kápráztat el minket vele. Hörgése sokkal kevésbé fejfájdítóbb, mint például Ville Sorvalié, hosszútávon sem okoz kínzó fájdalmat a kisagy tájékán.

Nem változott nagyon a Thyrfing a Hels Vitével, a tagcseréknek köszönhetően kimásztak a gödörből, és megmutatták, hogy még mindig erősek viking fémben. Az album eléri régebbi anyagaik színvonalát, bizonyos fokban meg is haladja, ám mivel továbbra is viszonylag szoros műfaji korlátok közé befeszegetett rétegzenéről van szó, így nem hinném, hogy tömegével fognak rákattanni az emberek. Akinek viszont bejön ez a késői Bathory-alapon nyugvó monumentális zenetömb, ne habozzon beszerezni.