HTML

Karcolat Metal Magazin

Metal és rock webzine minden földi jóval.

Koncertfotók

Címkék

Címkefelhő

2008.11.18. 00:00 sonny

[KONCERT] Heidenfest - Házibuliba fulladt turnézárás

Koncertbeszámoló a 2008. november 16-i Heidenfestről. Képek és szöveg Sonnytól.

Egy hűvös novemberi estén került sor a pagan/folk bandákat tömörítő Heidenfest turné zárókoncertjére Budapesten, a régebben E-Klub néven ismert Dieselben. Mint minden turnévégi buli esetében, úgy most is fel voltunk készülve arra, hogy a máj-és agysejtpusztító koncertsorozat végén a zenészek egymás koncertjei alatt megjelennek, poénkodnak, hasonló módon, mint az idén márciusban megrendezett Húsvéti Metálviharon a Pagan's Mind és a Brainstorm pihent tagjai, de arra, hogy a koncertek tömény röhögésbe, sör-és habfelhőbe fulladnak, nem voltunk felkészülve.

Bár a bejárat előtt legalább harmincméteres sor kígyózott beengedésre várva, a szűkös beltérben oly egyenletesen tudott eloszlani a tömeg, hogy egészen olyan érzése támadt az embernek, mintha kevesen lennének. Érdekes megfigyelni, hogy míg az áprilisi Paganfest kis híján egy teltházas Petőfi Csarnokot hozott, addig a folk/pagan vonalhoz jóval közelebb álló csapatok "csak" a Dieselre voltak elegendőek.

Viszonylag korán, már hét óra környékén kezdett a svéd Manegarm, akik ugyan a bemutatkozást a rövidre szabott idejük során nemes egyszerűséggel kihagyták, így is kedvessé váltak a lassacskán gyülekező közönség számára. Logójuk leginkább bozóttűzre emlékeztetett, így csak az avatottak tudták, kiket is láthatnak valójában a színpadon. Erik Grawsiö, rendkívül jó torkú énekesnek bizonyult, akit pompásan kiegészített a hatalmas, őszesen bongyor hajkoronával bíró Janne Liljeqvist hegedűs. Bár messziről inkább néprajzkutatónak mondanám, valójában hangszerének bravúros mágusa, akit még a tucatszám szakadó lószőr sem tántorított el. Ügyesen kihasználták idejüket, és bár munkásságukat nem ismerem, annyi biztos, hogy határvonalat lehet húzni a régebbi, black metalos elemeket tartalmazó dalaik (mint például a nagy elánnal bekonferált Ett Gammelt Troll) és az újabb, több tiszta éneket és melódiát tartalmazó szerzemények között.
Az Alien-invázió természetesen már itt megkezdődött, először a óvodás módon haját két copfba fogó Finntroll-énekes Vreth, valamint egy szemeteszsákba öltözött tettestársa tűnt fel kis időre.

Sokkal durvább vonalat képviselt a másodiknak következő Catamenia. A Rage-főnök Peavy Wagnerre emlékeztető, gömb alakú Ari Nissilä frontember és öttagú társulata a folkos elemeket háttérbe szorítva már 1995 óta nyomja az ipart, így kiadós színpadi rutinjuk is segítségükre volt. Az ultrahosszú szakállú Mikko Nevanlahti dobos biztosan hozta a blastbeatekkel átitatott alapokat, együttműködve a Nissilä úrnál is hatalmasabb termetű Toni Kansanoja mesterrel, aki a basszus mellett a mélyebb hörgésekért felelt. A tiszta éneket hozó Kari Vähäkuopus nemigen erőltette meg magát, inkább kézikamerával szaladgált, és sörösdobozás emelgette gyakrabban, mint illett volna.
Azt hiszem az idei lemezről származó Fallen című dal környékén tűnt fel hirtelen az Eluveitie néhány tagja, köztük egy hölgy is, aki egy fürt szőlővel kínálgatta az izzadó finneket, egy másik srác pedig kéztörlő kendőket tűzött a zenészek nyakába, partedli gyanánt. Utolsó előtti daluknál az Equilibrium három tagja sétált fel vokálozni, de még túl józanok voltak a feladathoz, így kissé lámpalázasnak tűntek.
Sajnos a Catamenia sem kapott sok időt, így nagyjából fél óra után távoztak is, átadva a terepet a...

...Németországból érkező Equilibrium tagjainak. Nem gondoltam volna, hogy a viszonylag fiatal tagokkal rendelkező zenekart ilyen sokan ismerik nálunk, az ekkorra már felduzzadt létszámú közönség komoly műértőnek bizonyult. Ismerték a dalokat, és még az öt szótagból álló zenekarnév sem okozott nekik nehézséget a kötelező skandálás idején.
A németek egy szál boxerben érkeztek színpadra, még a basszusgitáros csaj Sandra Völkl is megszabadult nadrágjától, az előrébb álló, alkoholtól és késő őszi nemződühtől feltüzelt férfiak nagy örömére. A látványt Helge Stang énekes egy tangapapuccsal fejelte meg, ami totál komolytalanná tette az amúgy is érdekes látványt. Sajnos Manu Di Camillo dobost nélkülözni kellett, erről Völkl kisasszony tájékoztatott minket, érdekes angol nyelvtudásával. A dobgép szerencsére nem rendetlenkedett, poénkodás is született belőle: a műsor vége felé Helge egy színpadra érkező félmeztelen srácra akasztotta a dobos papír képmását, majd az illető két wc-kefével a kezében bemászott az üresen álló dobfeszkó mögé. Ezzel egyidőben a Finntroll szintise is feljött egy dal erejéig játékszintetizátorral hömbölögni, sőt akinek ez még nem volt elég, az megcsodálhatta az idétlen parókában, vicces mozgással bevonuló Finntroll, Catamenia és Manegarm tagokat.
Külön kiemelném az amúgy elég vékony Helge Stang énekes hangját, gyíktestébe ugyanis bialyerős tüdő szorult, változatos károgása és hörgései nem váltak egysíkúvá. Úgy tűnik, érdemes lesz beszerezni eddig megjelent két lemezük valamelyikét.

Az áprilisi Paganfesten már bemutatkozott a magyar közönségnek a svájci Eluveitie, így sokan már régi ismerősökként köszönthették őket. Chrigel Glanzmann énekes, fuvolás, gitáros, stb. madárijesztőre emlékeztető megjelenése és néhány derékig lógó rasztája összetéveszthetetlen, bár szerintem jócskán hatott rá Ian Anderson, a Jethro Tull frontembere is, legalábbis színpadi mozgását tekintve. A soktagú zenekar jórészt 2008-as Slania című lemezéről válogatott dalokat, elhangzott a slágeres Inis Mona, a könnyedebb, itt-ott teljesen újkori In Flames-es Gray Sublime Archon, valamint az ultrabrutál zúzdával kezdődő Bloodstained Ground. Szerencsére a szívemnek kedvesebb 2006-os Spiritet sem hanyagolták, kötelező jelleggel a program része volt az Uis Elveti és az Of Fire, Wind & Wisdom. Az amúgy sem rövid Tegernako is vagy nyolcpercesre nőtte ki magát, de szerencsére nem vált unalmassá.
A koncert közepén a komolyabb, súlyosabb zenét játszó, és talán épp emiatt a közös hülyülésből kissé kimaradó Primordial két tagja: Alan Nemtheanga énekes és ha arcmemóriám nem csal akkor Michael O'Floinn gitáros érkezett a színpadra, hogy tekerőlantos kíséret mellett egy angol nyelvű, feltehetően ír gyökerű dalt adjon elő. Ugyan kicsit furcsának hatott, a magyar közönség több-kevésbé vevő volt a dologra. Rajtuk kívül is volt még vendégzenész, ismét feltűnt Janne Liljeqvist a Manegarmból, de minden részletre, poénra visszaemlékezni képtelenség.
A koncert végén egy skót duda is előkerült, majd az Eluveitie újabb három hónapra (mert februárban ismét visszatérnek a Kreator társaságában) itt hagyott minket.

Kicsit tartottam tőle, hogy az eddig megszokott hülyéskedés milyen mértékben fog megjelenni a Primordial koncertjén. Augusztusban láttam a zenekar rendkívül súlyos, idegekig hatoló koncertjét a csehországi Brutal Assault fesztiválon. Alan Nemtheanga teljes átszellemülése, tombolása szinte eleve kizárta bármilyen vicc lehetőségét, most is szinte láttam lelki szemeim előtt, ahogy az első betévedő jókedvű zenészbe szó nélkül belevágja a mikrofonállványt.
Hatalmas kedvencemmel, az Empire Falls-al indítottak, ami a tavalyi To The Nameless Dead lemezről származik. Mindjárt az elején elmondanám, hogy a Primordial tagjait nagyra becsülöm munkásságuk és elszántságuk miatt, viszont meggyőződésem, hogy az ő atmoszférikusan hömpölygő kelta pagan/black stílusviláguk nem koncertre való. Sokkal szívesebben hallgatom otthon, mint egy alapból könnyedebb hangulatú fesztiválon. Szerintem a közönség is hasonlóan gondolkodott, így sokat inkább az előteret választották a koncertterem helyett. Nemtheanga újfent megszállott módjára őrjöngött a színpadon, hergelte saját magát és a rajongókat, úgy ahogy csak ő tudja. Szokásos szürke arcfestését ezúttal egy körbetekert piros kendővel dobta fel, ez később a nézők között landolt.
Túl sokat játszottak, hiába hangzott a szintén zseniális 2005-ös The Gathering Wildernessről a címadó dal, valamint a The Coffin Ships a többi ismert nóta mellett, hiába jött be egy újabb humoros kedvű zenész hajszárítóval és fésűvel piszkálni a tökkopasz Nemtheanga fejét, hiába röptette be az Equilibrium-énekes játékhelikopterét a zordon írek feje fölé, nem lett jobb a kedvem. Ezenkívül ki nem állhatom a színpadi köpködést, amiből szintén volt, nem is kevés. A Primordial vagy önálló koncerten, vagy hozzájuk hasonló stílusú bandák társaságában arathatna nagyobb sikert, itt kicsit kilógtak a sorból. Utolsó daluk után a hangfalak a Village People YMCA slágerét kezdték üvölteni ráadásként.

Teltház várta a hazánkat szinte minden évben meglátogató Finntroll koncertjét, a folyosókról a tömeg nagy része betódult, szinte érezni lehetett, hogy valami különleges lóg a levegőben, de a végkifejlet minden várakozást felülmúlt. Viszonylag rövid átszerelést követően érkeztek, szokásos bőrszoknyában, ám a hagyományos arcfestés helyett kackiás bajszokkal és Gálvölgyi János-szemöldökökkel a színpadra. A félmeztelenül éneklő Vreth mikrofonjára egy technikus jókora görbe banánt ragasztott, ám úgy tűnt, hogy ez egyáltalán nem zavarja őt, hatalmas vehemenciával kezdett bele az új dalok közül való Nedgangba. A műsor első felében nem történt semmi különös, leszámítva néhány ritkábban játszott dalt, ilyen volt például a 2004-es Fiskarens Fiende. Az Ur Jordens Djup lemezről a Korpens Saga, az Ormhäxan, az En Mäktig Här és a Sang hangzott el, bár ezek közül bátran kihagytam volna egyet-kettőt, néhány régebbi dalért cserébe. Azokból sem volt hiány, a Nattföddről megkaptuk a címadót, valamint a kihagyhatatlan Trollhammarent és a nagy kedvenc Det Iskalla Trollblodot, az első két albumot többek között pedig a Jaktens Tid, a Slaget Vid Blodsälv, a Midnattens Widunder és a Rivfader képviselte.
A legnagyobb meglepetést az Eluveitie-tagok segítségével előadott Aldhissla jelentette. Ez a nóta a Jaktens Tid utolsó előtti tétele, a Finntroll kevés számú epikus csodáinak egyike. Feltehetően ritkán játsszák koncerteken is, nekem ugyan még csak a harmadik találkozásom volt velük, emlékeim szerint az Aldhisslát eddig hanyagolták.
A tagok nagy része elég fáradtnak tűnt, főleg Samu "Beast Dominator" Ruotsalainen dobos, aki még egy mosolyt sem eresztett meg az alatt a cájg mögött töltött bő egy óra alatt. A hangulat a koncert vége felé kezdett tetőfokára hágni, egyre több és több zenész érkezett a többi bandából a színpadra. Pillanatok alatt elszabadult az elmebaj: Alan Nemtheanga levedlette morózus maszkját és elragadta a basszsugitárt Sami "Tundra" Uusitalótól, Chrigel Glanzmann Eluveitie-főnök dülöngélve fuvolázott és locsolta a sört a közönségre és saját magába is természetesen. A sörlocsolásban többen is jeleskedtek, még azon sem lepődtek meg, ha a közönségből spriccelt vissza rájuk valaki. Az Equlibrium basszeros hölgye tejszínhabbal fújta össze azt, aki hagyta, Samuli "Skrymer" Ponsimaa például igen látványosan kiköpte, de az első sorban állók is kaptak a nyakukba rendesen. Nehéz pontosan leírni azt a káoszt, ami az utolsó percekben eluralkodott, sörben és tejszínhabban úszott minden és mindenki, legalább húsz részeg muzsikus házibulijába fulladt az este. Persze nem csak a színpadon állók élvezték a helyzetet, hanem szinte mindenki aki ott állt, és tanúja volt a Heidenfest felejthetetlen utolsó állomásának. Elementáris volt.


Szólj hozzá!

Címkék: koncertbeszámoló finntroll sonny equilibrium primordial eluveitie heidenfest catamenia manegarm


A bejegyzés trackback címe:

https://karcolat.blog.hu/api/trackback/id/tr70773920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.