HTML

Karcolat Metal Magazin

Metal és rock webzine minden földi jóval.

Koncertfotók

Címkék

Címkefelhő

2008.06.20. 01:00 karcolat csabi

[ROCKKULT] Mayhem – Az utolsó szó jogán – Epilógus

A Mayhem cikksorozat VI., befejező része.

 
Nagy múlttal rendelkezik a banda, ez egészen biztos. Ha a kezdeti idők nem is a zene miatt, mind inkább a banda körüli botrányok miatt hozták meg a sikert, Euronymous mindenképp lefektette a zenekar koncepciójának alapjait, ami szépen ki is teljesült. Dead remek frontemberi viselkedése szintén sokat dobott a zenekar hitelességén. A zenei világ kezdett kibontakozni, a szövegvilág azonban itt még igencsak gyerekcipőben járt. A két tag halála csodával határos módon nem okozta a zenekar vesztét, az új tagok hasonló módon kivették a részüket, és sokat adtak is a névhez. Blasphemer egyedi gitárhangzása és technikája új fordulatot hozott, Csihar extrém - Maniac beteges vokáljával kiegészülve tökéletesen sötét esszenciát alkotott, és igazán becses művek fémjelzik nevüket. Hellhammer dobstílusa is mindenképp kellett ehhez, hisz ehhez a törvénytelen zenéhez egy igazán pontos és fantáziadús dobos kellett. A Deatchrush klisés, könnyen felejthető mivolta után a De Mysteriis Dom Sathanas lemezre teljesen kiforrott koncepció, amihez szükség volt újításra hangzásilag és stílusilag is. A Wolfs Lair Abyss hamisíthatatlan és utánozhatatlan riffjei és dalszerkezetei csak erősítették a múltbéli érdemeket. Bár minden lemez ekkoriban pofon lehetett egy bizonyos rétegnek – ám a Grand Declaration of War lemez megjelenése után bolond, aki ugyanazt várja a Mayhemtől, mint amit 15 éve csináltak. Kísérletezős konceptlemez, érthetetlen szerkezet és érthetetlen stílus. Minden embernek, akinek keze van benne, összefonódott a stílusa, egymás stílusát vették fel, és alakították saját formájukra, és ez így kerek – ezt nem is lehetett volna másképp. A korai mizantróp szövegek mellé párosultak a sprirituális és mentális mondanivalójú szövegek, a zörgő riffek mellé szólók párosultak. A Mayhem 2008-ra egy élő organizmussá nőtte ki magát, a világ egyik legsötétebb és legmisztikusabb emberi elme és lélek alkotta misztikumává. Pályafutása alatt 3 dobos, 6 vokalista(fő és mellékvokalisták együttvéve), 4 gitáros, és 3 basszeros fordult meg benne (Occultus két poszton: basszus, vokál).
 

Elérkeztünk hát a célállomásba. 2008-at írunk, ami a Mayhem számára sok meglepetést hozott. Az egyik nagy meglepetés az Ordo Ad Chao sikere (igen, külföldön elsöprő sikert aratott) lett, a hab a tortán pedig a norvág Grammy díjra való jelölés, amit metal kategóriában meg is nyertek. Többek között ez okozta Blasphemer végleges távozását a zenekarból személyes ellentétek és a turnék meggyűlölése mellett. Nem tudni, mi lesz a következő lépés.
 
Most pedig következzék egy kritika egy hivatalos Mayhem Tribute kiadványról, az utolsó szó jogán…
 
 
 
 
 1. From the Dark Past - Immortal  
 2. Pagan Fears - Dark Funeral     
 3. Freezing Moon - Vader
 4. Funeral Fog - Emperor
 5. Carnage - Behemoth
 6. De Mysteriis Dom Sathanas - Limbonic Art
 7. Buried by Time & Dust - Keep Of Kalessin
 8. Life Eternal - Gorgoroth
 9. Ghoul - Carpathian Forest
 10. Into the Labyrinth - Seth
 11. Cursed in Eternity - Gehenna
 12. Deathcrush – ABSU
 
Neves előadók adták munkájukat ebbe a tribute lemezbe, ami a norvég klasszikus több felidézi. Az Immortal kezdi a sort, a legnépszerűbbek persze a De Mysteriis dalai, innen is a From the Dark Past szólal meg először. Korrekt előadásmód, ahogy azt Abbathéktól el is várhatja az ember. Nem változtattak semmit a számon, és nagyon hitelesen adják elő, mindenesetre érezhető az Immortalos íze a felvételnek. A Dark Funeral feldolgozásáról hasonlókat mondhatok el, bár kevésbé erős tétel lett, mint az Immortalé, helytálló darab. A változatlanság ugyanakkor nem mondható el a Vader feldolgozásán, akik szereplésén őszintén szólva kicsit meg is lepődtem. Eléggé átritmizálták a dal elejét, stílusosan ,de egész más jelleget adott neki. Gyorsítottak a tempón, ami a Freezing Moon esetében nem annyira meggyőzöen pozitív dolog, hisz a dal melankóliája adta a hangulatát. Szzabályosan kimért riffek kicsit másképp – szerepelnek erősebb tételek is a lemezen. Az Emperor is inkább a hagyományokat őrzi felvételével. Ittt már kezdem azt hinni, hogy mindegyik feldolgozás gyorsabb az eredetinél. A Behemoth felvétele az egyik kedvencem a lemezen, ők az a banda, akikre anno nagyon jó hatással volt a stílusváltás. Stílusosan a 86-os demó egyik tételét dolgozták fel, és hát érezhetőek is a különbségek J. A felvétel végén a vájt fülűek egy kis meglepetésben is részesülhetnek. Következik a lemez fénypontja, a Limbonic Art, akik szerintem a legtöbbet adták a feldolgozásukba saját stílusukból. Remek hangok, remek effektek, egyszerűen lenyűgöző, egyéni, mégis sugallja a Mayhem múltját. A legnagyobb kihívást választották, és a legjobban teljesítették is azt. A Keep of Kalessin hasonlóan szép munkát végzett, a lemez két csúcsőpontja ez a két dal. A Gorgoroth zörgős sípolós felvétele mintha egy korai koncert hangulatát idézné, a hangulata el lett találva, de nem az előző két tétel után kellett volna tenni véleményem szerint. A Carpathian Forest sajnos gyenge pont a lemezen. Rettenetes hangzás, fantáziátlan feldolgozás, nem hiányozna a lemezről, ha lekerülne. A Seth nevezetű formáció feldolgozása azért tetszik, mert egyedüliként mert dalt választani a Wolf’s _Lair Abyss lemezről, amit egész jól elő is ad. A Gehenna felvétele elég sablonos és klisés, de az Absu által előadott Deathchrush szerintem helytálló a korongon. Összességében mérve jó próbálkozás neves bandákból álló tribute lemezt készíteni, hisz nagyon is megérdemli a Mayhem a tiszteletet. Hogy itt-e a vége, azt sosem tudni, a remény nem hal meg, ahogy a Mayhem szelleme is köztünk lesz örökké!

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Szólj hozzá!

Címkék: halhatatlanok mayhem csabi


A bejegyzés trackback címe:

https://karcolat.blog.hu/api/trackback/id/tr12529965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.