HTML

Karcolat Metal Magazin

Metal és rock webzine minden földi jóval.

Koncertfotók

Címkék

Címkefelhő

2008.04.12. 05:00 sonny

[BEFORE/AFTER] Keith Richards

Három kedvenc rockzenészem egyikének alakváltozásai figyelhetőek meg az alábbi képsorozaton.

1964 - Keith ekkor még a zenekar csendes tagjai közé tartozott. Brian Jones szeretett volna főnökösködni, de nem volt akkora tehetsége, mint Mick Jaggernek, ráadásul dalszerzőként sem remekelt. Keith papa elmondása szerint akkor nem volt több egy bérgitárosnál. A drogok és az alkohol még nem fejtette ki rajta a hatását, csak egy elálló fülű, művészetisulis dartfordi suttyó volt.

1969 - Na, ez a kép már egy ziláltabb külsőt mutat. A hippikorszak vége felé a Stonest is rengeteg kábítószer vette körül, és ebből Keith jócskán kivette a részét. Látszik is!

1978 - Nem akármilyen kilenc évet tudhat maga mögött az úriember. Ebben az évben szokott le elvileg a drogokról, ezt több interjúban is megemlíti. A totál bekészült arc azonban mást mutat: egy fáradt, kiégett, kómás embertörmeléket. A Rolling Stones sem volt sokkal jobb állapotban, akkori lemezeik - szerintem - silányak lettek.

1988 - A banda a nyolcvanas évek közepén parkolópályára került, 1982 és 1989 között nem turnéztak. Mick Jagger szólólemezeket adott ki, Charlie Watts heroinfüggött, Keith pedig nagy nehezen rászánta magát, hogy ő is megmutassa, mire képe szólóban. A kép első lemezének, a Talk is Cheap-nek a turnéja közben készült.

2002 - Ez nagyjából az a Keith, akinek a fizimiskája ismerősnek tűnhet. Igaz, kicsit szöttyedtebben, de őt láthattuk tavaly júliusban. Azonban...

2008 - ...azonban idén némi változáson esett keresztül. A haja hosszabbnak tűnik, és egyre durvábban őszül. Ezt jól kiemeli a lesült arcbőr, ami azt illeti, szívesen cserélnék vele nyaralási úticélokat. Állítólag jövőre lesz még egy lemez és világturné. Jó lenne, ha a mester kibírná legalább 2012-ig, ugyanis akkor lesz ötven éves a Rolling Stones, méltó lenne akkor lezárni ezt a hosszú történetet.

Szólj hozzá!

Címkék: rolling stones keith richards sonny before/after


A bejegyzés trackback címe:

https://karcolat.blog.hu/api/trackback/id/tr18486332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.