Arjen Anthony Lucassen azonkívül, hogy egy zenei lángelme és zseni, megannyi projektet sikerre vivő multihangszeres, tegnap ünnepelte 48-ik születésnapját. Ezúton is további zeneileg termékeny, boldog éveket kívánok neki, születésnapjára pedig kap tőlem egy tízpontos lemezkritikát az Ayreon névre keresztelt zenekarának 01011001 című lemezéről. Bevallom, nekem ez az első találkozásom Arjennel, és a prog-rock sem tartozik a mindennapi hallgatnivalóim közé, ez a remeklés viszont megfogott.

Az Ayreont kevésbé ismerőknek mesélem, hogy 1995 óta létezik ez a prog-rock formáció, ami elsősorban monumentális konceptlemezeiről ismert. Ezeken általában egy seregnyi híres zenész játszik, vendégeskedik mint például James LaBrie (Dream Theater), Mikael Åkerfeldt (Opeth), Devin Townshend vagy Anneke van Giersbergen, a The Gatheringből tavaly távozó énekesnő. Nem semmi baráti köre van a főnöknek, és különösen szerencsésnek mondhatja magát, hogy ezeket a neveket sikerült megnyernie magának egy kis dalolászásra. Viszont eléggé fennakadtak a szemeim, amikor megláttam, hogy a dalokban végig a Gorefest-es Ed Warby dobol. Sokoldalú fickó lehet.

Utoljára 2004-ben jelent meg Ayreon lemez, The Human Equation volt a címe. A mester azóta sem tétlenkedett, megírta a Stream of Passion teljes első lemezét (Embrace the Storm - 2005), felépítette saját stúdióját, majd nekiült megírni a bizarr című hetedik Ayreon-csodát. Dupla lemez, az első rész címe "Y" (ez megegyezik a lemezcímmel is, ASCII-kódolás szükségeltetik hozzá), a másodiké pedig "Earth". Két szálon fut a sci-fi történet, amit nem boncolgatnék túlságosan. Visszanyúl az Y-bolygó és a Forever of the Stars sztorijáhou, ami két korábbi Ayreon lemezen (1998 - Into the Electric Castle, 2000 - Flight of the Migrator) indul. Nekem a 100 perc feletti lemez hallgatása egy utazáshoz volt hasonlatos, és ugyan számomra kevésszer dörrent meg a gitár, élvezetes volt. A jól megírt dallamok és billentyűfutamok, belassulások között egy élmény volt várni, mikor hasít bele a csendbe egy karcos férfi torok, vagy egy angyali női hang. Konkrétan felállt a szőr a hátamon, amikor a Liquid Eternity-ben egyszer csak Jørn Lande hangja zendül fel (ja neki meg 31-én volt a szülinapja, úgyhogy egészségére).
A zenére nincs panasz, nem válik unalmassá, noha több kritikában azt olvastam, hogy Arjen mester elég rendesen visszanyúlt a régi dolgaihoz, kliséihez. Nem ismerem a korábbi lemezeit (még), viszont úgy gondolom, hogy ez egy idő után elkerülhetetlen minden hasonló koncepcióban gondolkodó zenésznél, elég ha a Therionra gondolunk. Nem mondom, hogy itt-ott nem lehetett volna rövidíteni, de úgy látszik, ez a rétesnyújtás a monumentalitásban gondolkodó elmék átka. Azért az unalmastól elég messze van.
Ajánlatos, hogy akinek eredetiben van meg az amúgy csodálatos artworkkel rendelkezdő lemez, az olvasgassa bátran a szövegeket, ezt mezei sci-fi rajongók is megtehetik, nem fognak csalódni. A prog-fanoknak már úgyis megvan, a többiek meg keressenek rá mondjuk Youtube-on, és ha tetszik, irány a lemezbolt.

Zenészek:

Arjen Lucassen - Guitar, keyboards, synths, bass guitar, programming
Ed Warby(Gorefest) - Drums
Lori Linstruth - Guitar solo
Michael Romeo - Guitar solo
Derek Sherinian (Planet X) - Keyboard solo
Tomas Bodin (The Flower Kings) - Keyboard solo
Joost van den Broek (After Forever) - Keyboard solo and piano
Jeroen Goossens (Flairck) - Flutes
Ben Mathot (Dis) - Violin
David Faber - Cello

Vendéglista:

Hansi Kursch (Blind Guardian)
Daniel Gildenlöw (Pain of Salvation)
Tom S. Englund (Evergrey)
Jonas Renkse (Katatonia)
Jørn Lande
Anneke van Giersbergen (Agua de Annique, ex-Gathering)
Steve Lee (Gotthard)
Bob Catley (Magnum)
Floor Jansen (After Forever)
Magali Luyten (Virus IV)
Simone Simons (Epica)
Phideaux Xavier (Phideaux)
Wudstik
Marjan Welman (Elister)
Liselotte Hegt (Dial)
Arjen Lucassen