HTML

Karcolat Metal Magazin

Metal és rock webzine minden földi jóval.

Koncertfotók

Címkék

Címkefelhő

2008.03.26. 05:00 sonny

[ROCKKULT] Motörhead: 1916

Az olvasók lassan talán szememre vethetik Motörhead-mániámat, hiszen írtam nemrég Lemmy önéletrajzi könyvéről, a Fehércsíklázról, most pedig a tetszhalott Halhatatlanok rovatban is Motörhead szerepel.
1991-ben, négy év szünet után jelent meg ez a lemez. Persze ez csak nagylemezek szempontjából volt szünet, mert a csapat folyamatosan turnézott ezidőtájt, csak éppen nem volt épkézláb lemezszerződésük. Végül 1990-ben a WTG-hez szegődtek, és a grunge korszak kitörésének kezdetére elkészültek 11-ik sorlemezükkel, az 1916-al.
Mindig is voltak és lesznek olyan emberek, akik a csapatot az Ace of Spades-el kapcsolják össze, és elképzelni sem tudják, hogy 1981 óta is hallgatható zenét alkotott a Motörhead. Ez hülyeség, szerintem Lemmyék egyik legjobb lemezüket tették le ezzel az asztalra. Van rajta némi újítás, persze csak annyi, amennyit egy 'Head-album elvisel. Az első dalok gyorsabbak, a The One to Sing the Blues-tól a Going to Brazil-ig igazi bulizós nóták követik egymást, pontosan olyanok, amiket vársz. Aztán jön a furcsább Nightmare/The Dreamtime kettős értelmű dala, majd egy Motörhead-lassú (!!!) a Love me Forever. Biztos voltak és vannak is akik húzzák a szájukat emiatt, de szerintem ez is egy kiváló dal, nem lehet évente kiadni tíz nótányi Overkillt vagy Bombert. A Motörhead-nek jól mennek a saját stílushatáraikat feszegető nóták, ha csak az utóbbi két lemezre gondolok: ilyen az Inferno-n a Whorehouse Blues, vagy a Kiss of Death-en a God Was Never On Your Side. Utóbbi hasonlít is erre a dalra.
A friss lemezszerződéssel bíró banda kiadója bizonyára örült akkor, amikor meghallotta az Angel City című dalt. Lemmy arról énekel, hogy L.A-ben él, minden nap részeg, költi a kiadó pénzét és éli életét. Itt is észrevehető az a kívülálló öntörvényűség és önfejűség, ami folyamatosan viszi előre a zenekart. A lendület marad a Make My Day-nél is, majd jön az együttes leggyorsabb száma, a mindössze másfél perces R.A.M.O.N.E.S., amit a legendás punkzenekar tiszteletére vettek fel. Kőegyszerű punkos dallam, koncerteken nagyon állat. Üresjárat a végére sincs, a lemez vad része a Shut You Down-al zárul.
Az utolsó tétel, az 1916 az első világháborús mészárlások emlékére íródott. Lemmy háborúmániája kiváló formában tört elő, saját énekét nagyzenekari kísérettel hallhatjuk. A Fehércsíklázban írta, hogy nagyon szeretné előadni élőben ezt a dalt, de ahhoz teljes csend kéne, az meg ugye Motörhead-koncerten lehetetlen, nemigaz?
Klasszikus.

Zenészek:

Lemmy (ének, basszus)
Phil Campbell (gitár)
Würzel (gitár)
Philty Animal Taylor (dobok)

Szólj hozzá!

Címkék: halhatatlanok motörhead sonny


A bejegyzés trackback címe:

https://karcolat.blog.hu/api/trackback/id/tr88487667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.