HTML

Karcolat Metal Magazin

Metal és rock webzine minden földi jóval.

Koncertfotók

Címkék

Címkefelhő

2007.08.18. 05:00 sonny

[KONCERT] Brutal Assault 2. nap

Csehország, Jaromer-Josefov

augusztus 11.

Miután feltápászkodtunk kissé kényelmetlen fekhelyünkről (a sátrunknak csak a domboldalon jutott hely), felfedezőútra indultunk Josefovban. Érdekes helynek bizonyult, ez a városrész inkább erődrendszer, nem kimondottan polgári lakosok részére épült.

1780-ban kezdték felhúzni II. József parancsára. A központ egy nyolcszög alakú erőd, ami rengeteg kis szárnnyal és tekintélyes méretű földalatti folyosórendszerrel rendelkezik. A járatok teljes hosszúsága 45 kilométer körül mozog, de ebből csak 5 kilométer látogatható. Aki esetleg járt már a komáromi erődrendszerben, az tudja milyen érzés a kazamatákban kóborolni. Hát nem hétköznapi.
Az első zenekar, amit megnéztünk aznap az OBTEST volt. Litván pogány-black horda, eszelős zenészekkel és kisszámú de fanatikus rajongótáborral. A korai időpont és a nehezen ébredő közönség ellenére élvezhető fél órát nyújtottak néha már-már folkos black metaljukkal.
Az állóvizet egy kissé a SHE SAID DESTROY próbálta felzavarni. Nevük alapján valami metalcore bandára számítottam, de ehelyett korrekt melodikus death szólt.

Az énekes, Ugmod elsőre az Empyemás Kokóra hasonlít, hangja is közelít hozzá. Amúgy a tagokkal valami nem oké, elnézve az olyan neveket mint a Ventilator, Ace Washington, Bruce Cadillac. Ez azért nem hátrány, mert mondhatni remekeltek a norvégok.
Ekkor még mindig nem volt túl késő, javában világos volt, ezért a dán MNEMIC fellépésének a felét skippeltem, de amit láttam az nem tetszett túlságosan. Annakidején egy hardcore-fan tetováló cimborámtól kölcsönkaptam az Audio Injected Soul című lemezüket, amivel nem kápráztattak el túlságosan. Nos ez most is így volt. De az utánuk következő THE BLACK DAHLIA MURDER... A klipjeik alapján valami ostoba tucatmetalcore-ra számítottam, de ezek őrültek! Akkora bulit csináltak, csak a fejemet fogtam.

Szerintem tudatosan úgy válogatták össze a nótáikat, hogy inkább a death-be, grind-ba hajló dalok legyenek túlsúlyban, elvégre nem az Ozzfesten vannak, ahol minden szemetet megesznek a fizetővendégek. Ez egy emlékezetes 40 perc volt, mint egy brutális lórúgás! Igyekszek elintézni velük egy interjút, megígérem.
Biztos páran az anyámat emlegetik, de a MALEVOLENT CREATION teljesen elment mellettem. Mintha ott sem lettek volna, ennyi.
Ennél azért több nyomot hagyott bennem a NYHC legenda, a MADBALL koncertje. Tökéletes iskolapéldája volt annak, hogy kell húsz év után is hiteles, arcbamászó hc-t tolni, még akkor is ha minden tag szemmel láthatóan a fáradtság tüneteivel küzd.
Bevallom őszintén, a KATATONIA bulijára csak Blackheim miatt voltam kíváncsi. Imádom a Diabolical Masquerade lemezeket, különösen az elsőt. Amúgy a katatóniások koncertje alatt eléggé elálmosodtam, pedig biztos kurvajó volt, de nem a Madball után.
Összefutottam a Sin of Kainos Catharral, aki melegen ajánlotta a PAIN koncertet. A Hypocrisy jó zene, de ez a Pain dolog nem jön be. Nem is ismerem annyira a lemezeiket hogy véleményt tudjak mondani róla.
A fesztivál főzenekara a SOULFLY volt, akik egyenesen a Szigetről érkeztek Csehországba. Az öreg Max Cavalera hangján ez hallatszott is, néha csak az énekbeszédig jutott el a hörgés helyett, de becsülettel sikált azért a cimbalmával.

A zenekar viszont csúcsformában van, ezekkel a srácokkal öröm lehet végigmenni a világon. A Fuel the Hate kivételével egy nótát sem hiányoltam szinte, az pedig külön jó pont, hogy egy Metallica - Creeping Death riffel zárták a bulit.
A setlist (nagyjából) a következő volt:

Babylon
Prophecy
Seek'n'Strike
Living Sacrifice
Roots Bloody Roots
Jumpdafuckup
Mars
Refuse/Resist
Carved Inside
Porrada
Dobszóló
Bleed
Back to the Primitive
The Song Remains Insane
Innerself
Eye for an Eye

A buli közepén elhangzott egy dobszóló, amiben Max is aktívan részt vett, a keverőpultig ugráló közönség pedig lelkes üvöltéssel díjazta. Új nótát sajnos nem kaptunk, legalábbis nekem nem rémlik hogy lett volna.
Vártam a GORGOROTH buliját, de nem úgy sült el ahogy gondoltam. A hangzás szar volt, a zenekar kedvetlen, pedig jobbnál jobb black himnuszokat játszottak. Nagyon kerestem a katarzist, de nem jött el, ez a buli talán szó szerint az ördögé volt, méltatlan egy ilyen legendához.


Setlist nagyjából:

Procreating Satan
Forces of Satan Storms
The Rite of Infernal Invocation
Carving a Giant
Destroyer
Incipit Satan
Posessed by Satan
Unchain My Heart
Prosperity and Beauty
Revelation of Doom

Ennyi volt a fesztivál második napja, néhány napon belül pedig olvashattok az utolsó nap eseményeiről is!

Szólj hozzá!

Címkék: koncertbeszámoló brutal assault soulfly gorgoroth katatonia madball black dahlia murder sonny obtest she said destroy malevolent creation


A bejegyzés trackback címe:

https://karcolat.blog.hu/api/trackback/id/tr22436778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.