HTML

Karcolat Metal Magazin

Metal és rock webzine minden földi jóval.

Koncertfotók

Címkék

Címkefelhő

2007.04.23. 05:00 sonny

[DEMO] 4Trust - Jump to Touch the Sky

Fiatal kaposvári zenekar a 4Trust, ezt a demójukat Kovács Kristóf (azóta kilépett) énekessel vették fel a Somogy Sound Studio-ban. Három nóta feszül rajta, a    zenekar bevallása szerint progresszív death-thrash műfajban. Ezzel nincs is hiba, nagyjából sikerült is behatárolni ezzel a zenéjüket.
A Stillborn Destinyvel indul, nagyjából végig egy riffet hallani, alatta pedig Kristóf morgásszerű félhörgése teszi egyedivé. A hang néha elerőtlenedik, de pont passzol ehhez a stílushoz. Szerintem a srácok korábban már szereztek más bandáknál némi tapasztalatot, nem úgy tűnik mintha tegnap tanulták volna meg behangolni a hangszereiket. Az első dal egy kicsit kiemelkedik a többi közül, főleg a közepén hallható elszállós gitárszóló miatt. Egy bajom van - ami igaz a többi dalra is - rövidnek találom őket, három-négy perc után végetérnek és üresség marad utánuk. Lehet akinek ez a stílus nem jön be, azt mondaná, hogy ennyi is elég belőle, de szerintem még néhány téma vagy verze, hosszabb gitárszóló még tartalmasabbá tette volna a dalokat.
A második nóta, a This Picture szinte doomosan kezdődik, de aztán durvít. A dob egyhangúnak tűnik, egy kis változatosságot lehetett volna vinni bele. Szerencsére a záró Final Fearbe jutott azért a jófajta thrashes zúzásból egy kevés, mint ahogy itt hallható azért egy tekerős gitárszóló (végre :)
A végére mintha elveszne a lendület, de azért hangulatosan zárul ez a rövid kis demó.
Kíváncsi lennék, hogy adják elő mindezt élőben és mi van még rögzítetlenül a tarsolyukban, amit a hallgatóságra zúdítanak. Ez évtől új énekesük van, nem tudom ettől mennyiben változik meg a stílusuk, ezt (remélhetőleg) a következő demóból megtudjuk.

www.4trust.tk

Szólj hozzá!

Címkék: demó sonny 4trust


A bejegyzés trackback címe:

https://karcolat.blog.hu/api/trackback/id/tr4477034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.